Kádár elvtárs annak idején nem sokat törődött a szerencsejátékok szerényebb társadalmi státusú rabjaival. Volt persze a lottó és a totó, de ezek a nagy állami szerencsejátékok személytelenségükkel nem nyújtották a közvetlen részvétel, a saját cselekvés izgalmát, élményét, és a szegényebb néprétegekben a lóverseny iránt sem igazán nyilvánult meg komolyabb érdeklődés. Később, a rendszer utolsó éveiben már kaszinók is nyíltak Budapesten, ám a nagy pénzek ottani elverése megmaradt a dúsgazdag kiváltságosok előjogának.
Annál nagyobb lelkesedéssel fogadták a nép egyszerű fiai és lányai a különféle nyerőgépek megjelenését. A félkarú banditákhoz és más pénznyelő szerkezetekhez való hozzáférés ...