Ha történetesen igaz ez a XVIII. századi megállapítás, amit Buffon vetett papírra 1753-ban - álmában nem gondolva, hogy akadémiai székfoglalójának ez az egyetlen mondata éli túl őt, az egész életművét, a korát, és válik a világ egyik legismertebb szállóigéjévé -, részben választ is kapunk arra, hogy a magyarnak levés a XX. században, majd azt követően
miért jelent egyet az állandó vergődéssel: azért, mert minket nem engednek saját stílusunk szerint élni. Ha mégis megteszi néhány elszánt honfitársunk, az nyomban a szokásos reakciót váltja ki nem magyar gyökerű környezetéből: kiközösítő, nacionalista, rasszista, antiszemita vadember, aki nem való a művelt, ...