Három napja tartózkodom Gázában, és mást sem hallok, mint horrorisztikus történeteket. A barátaim, az újságírók, az egészségügyi dolgozók, a diákok, a taxisofőrök, az értelmiségiek, és egyáltalán mindenki, akivel szóba elegyedtem, úgy beszél, mintha egy hatalmas gombóc lenne a torkában. Mintha láncdohányosok lennének, akik annyi cigarettafüstöt lélegeztek be, hogy immár szólni sem tudnak.
Tegnap este találkoztam az egyik barátommal, Mohameddel, akit három éve nem láttam. Azóta megnősült, gyermeke született, sőt a második kisbabájukat várják. Tavaly egy hétig Európában tartózkodott a munkájával összefüggésben, ugyanis valamilyen nemzetközi segélyszervezetnek dolgozik. ...