Õszintén szólva engem is meglepett, hogy ’56 egykori hűvös-borongós októberének közelgő évfordulójáról gondolkodva, egyszerre csak egy alig tízéves emlék, C. öreg, egyre fogyó arca jutott az eszembe, a sarokban álló ágy, mellette a súlyos oxigénpalack, a kis asztalkán szétszóródott, millió gyógyszeres- flakon, és a riadt-kíváncsi kérés: - Én nem érzem magam betegnek. Semmi nem fáj, csak egy kicsit fáradt vagyok. Kérdezd már meg az orvostól, hogy mire figyeljek, milyen tünettel jár az ilyen daganat? Fél év múlva halott volt, miközben a legutolsó napokig várta és félte a csak elmaradó, szimbolikus tüneteket. Mert C. gondolkozása nagyon is praktikus és életszerű volt, ...