Fajtámat nézve, róla beszélve, kezdek úgy viselkedni, mint az olyan szülő, akit szomorú sorsa sérült, testileg vagy szellemileg retardált gyermekkel ajándékozott meg, és aki kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja meggyőzni önmagát és a gonosz külvilágot, hogy nem is olyan nagy a baj valójában. Pedig hát bármerre nézek magam körül, nagy az a baj, nagyobb már nem is lehetne: nem létezik statisztika, kimutatás, nemzetközi reláció, ahol a magyar élhetetlenség ne lenne élenjáró, de legalábbis dobogós helyen. Legyen az GDP, infláció, ipar, mezőgazdaság, valutaárfolyam, bérszínvonal, várható életkor, öngyilkossági ráta, demográfiai grafikon, bármiféle megmérettetés, összehasonlítás - nem mi fogjuk ...