A naptárnak mindig is volt, már akkortájt is, amikor még kalendáriumnak hívták - és hosszú évszázadokig kellett még várnia kontinensünknek az első vasútra - valami menetrendszerű jellege: a kiemelt ünnepek közeledését, majd megérkezését jelezte, aztán azt, miként hagyjuk magunk mögött őket. Az én naptáram is ezt az ősi funkcióját gyakorolta irányomba, amikor figyelmeztetett, néhány napon belül március idusa lesz, írjak ünnepi cikket 1848-ról. És én életemben először azt feleltem a naptárnak: nem írok. Nincs itt mit ünnepelni, sőt, addig süllyedtünk a reformpolitikai fekáliában, hogy mára már saját múltunk dicső napjainak emlékéhez sincsen semmi jogunk.
Az ...