Higgyék el, nem káröröm részemről - annál sokkal több: magas erkölcsi elégtétel -, szemtanúként látni a létrejötte óta hazug, kártékony, nemzetparazita SZDSZ végvonaglásait, figyelni a bukott személyiségek kétségbeesett civakodását a még temetetlen holt tetem körül. A fűnek-fának nyilatkozó Pető Iván tehetetlen dühe, vagdalkozó törzsi indulata a legárulkodóbb számomra - hiába, hogy ő volt 1988-ban és még azt követően sokáig az SZDSZ esze, arca és magyar hangja -, fogcsikorgatva kénytelen tudomásul venni, hogy ennek a szadeszos szép mesének itt a vége. Egyet tehet: fusson el véle és az emlékeivel, de minél messzebb. (Volna ötletem is, egy Európán kívüli destinációra.)
Az SZDSZ ...