Bobory Zoltán csak a káromkodást nem tudja versbe szedni. Nem káromkodik, kerüli a drasztikumot, egyszerűen azért, mert istenhívő ember. Isten nevét pedig hiába szájára nem veszi. De azért mondja a magáét a sok gyönyörű vers mögött is. A most megjelent verseskötetében a címadó vers, Vonókéssel, elmondja, hogy "Vonókéssel eleven fát - / hántolják rólunk a kérget, / hogy csupasz törzzsel, ágakkal / hajoljunk meg szeleknek, / s vesszen oda bennünk / az utolsó cseppje is táltosok / imáit követő esőnek, / gyökérre találó hősi vérnek..." (...) Az utolsó sora a versnek maga a döbbenet. Különösen azok számára, akik ismerik és szeretik a természet világát. Ez az utolsó sor. "Nincs rajtunk fészekrakó hely!" ...