Ez az ország most egy feszült, mozdulatlan, néma várakozás: mindenki, aki a legkisebb mértékben is foglalkozik közélettel, az ápri-lisi választásokra vár. Már talán százat sem kell aludni és eljő a nagy nap, a történelmi cezúra, húsz évvel a hivatalos rendszerváltozást, nyolc évvel a 2002-es gyászválasztást követően végre sikerülhet lerázni magunkról a magyarság kipróbált vérszívóit, a szocialistákat, és tanítómestereiket, a doktriner, amorális zsidó liberálisokat. Csakhogy van ennek az össznemzeti várakozásnak egy sajátsága, ami zavar engem: sokkal inkább csodavárásként - azaz kívülről várva - éli át az átlag- ember, semmint a görög tragédiákból jól ismert katartikus - elkerülhetetlen és saját - sorsbeteljesülésként. ...