"Az utolsó fél liter vöröset már nem lett volna szabad meginnom", gondolta Otcsenás Péter, miután elbúcsúzott a társadalom legkülönfélébb szerzeteiből álló asztaltársaságától, akikkel havonta egyszer találkozni szokott a Várnegyed egyik füstös és homályos, de barátságos borozójának különtermében. Kell egy vagy több hely, ahol az ember kiengedheti a gőzt, ha már nem bírja elviselni a kamatrabszolgasággal járó megalázó terheket és azt sem, hogy szüntelenül győzködik fizetett reklámokkal, kampányokkal, önleleplező média-szemfényvesztésekkel meg egyéb hazugságokkal, hogy neki ez tulajdonképpen jó. Csalódottságát és kiábrándultságát csak tovább fokozta új regényének kálváriája, melyet a lila ködben tenyésző ...