Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


AZÉRT A VÍZ AZ ÚR

Ha van, de most éppen nincs, mert aszály van, mégpedig rettenetes. Valamit tennünk kellene. Amit az elődök „elrontottak”, azt javítani kellene, de az nem olyan egyszerű.
Úgy kellene kezdeni, hogy szembenézünk a problémával.
És nem dőlünk be a baloldali mesének, hogy bezzeg az ő idejükben háromszor akkora volt az öntözött területek nagysága, mint most. A probléma ily módon való felvetése természetesen hazugság, mint minden, amit a balliberál-globál mond.
A baj viszont tényleg nagy, és ahhoz, hogy felfogjuk, annak a mértékét, és azt, hogy az miből ered, ajánljuk, olvassák el Andrásfalvy Bertalan tanulmányát, melynek címe: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása.



(RÉSZLET) / [II] I. VÍZHASZONVÉTEL ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS
 
 Az európai műveltség őstörténetében Gordon Childe szavaival az újabb kőkor forradalmi változást hozott: az ember már többet nemcsak a természet önkényes ajándékainak összegyűjtögetéséből él, hanem sikerül úrrá lenni felette, vagy legalábbis sikerrel kezd vele együttműködni. Tolna és Baranya megye népe a Duna, kisebb mértékben a belé torkolló kisebb vizek, azok közül pedig elsősorban a Sárvíz évenként különböző mértékű, de ismétlődő kis- és nagyvíz váltakozásának ritmusa szerint alakította ki sajátos haszonvételeit és életformáját. A XVIII. század végéig nem kísérelte meg azt, hogy útját állja az árvíznek vagy azt szűkebb területekre korlátozza, hanem éppen ellenkezőleg, mind nagyobb és nagyobb területeket próbált bekapcsolni e természetes lélegzésbe. Az évenként felülről, főként a Dunán érkező nagy víztömegeket mesterséges fokok, csatornák segítségével szétvezették a hatalmas ártér minden zugába, a halászó víznek alkalmas tavakba és mélyedésekbe, a kaszáló rétekre, a gyümölcsösök aljába és legelőkre, majd az apadás idején lehetővé tették a vizek visszakerülését a mederbe. Közben biztosították az ártérben élő emberek és állatok és más értékek kivonulását, illetve megmentését, különböző mesterséges létesítményekkel, halmokkal, töltésekkel és szélvédő fák, fasorok ültetésével.
 
 E vízgazdálkodási mód a legkisebbre csökkentette annak a valószínűségét, hogy a nagy és hirtelen erejű árvíz rombolhasson és pusztíthasson. Nemcsak a településeket, művelt földeket, hanem magát a mesterségesen kialakított és fenntartott vízrendszert védték meg ezzel az árterületeket jellemző állandó változások rombolásától. A középkori ember ezt a vízhaszonvételt vette természetesnek és nem véletlen, hogy a birtokokat vizsgáló, bejáró oklevélszerzők nemcsak azt tartják szükségesnek, hogy a halastavakról és fokokról mint értékesebb, emberi tájalakító beruházásokról adjanak pontos számot, hanem ott, ahol még ezek a létesítmények nincsenek, megjegyzik, hogy ez, vagy az a mélyebben fekvő terület alkalmas-e arra, hogy bekapcsolják a vízhaszonvételbe.
 
Ennek a régi vízhaszonvételnek, vízgazdálkodásnak jellemző és lényeges létesítménye a fok volt.
 
Azokat a vízkapukat, melyek közvetlenül a folyóvíz medréből nyílnak, elsődleges fokoknak nevezhetjük. Legegyszerűbbek ezek közt is azok, melyek egy lefűződött holtágba, morotvába vezetik a folyó vízét. A mederváltozások következményeként ezek a fokok is lehettek több kilométer hosszúak, mint pl. a Bogyiszlói Holt Duna három foka. Az egyik legfiatalabb fok a decsi határban az ún. Rajtmann fok....ez mesterséges fok volt, egy halász csinálta, vájatta ki. Ez vezette át az áradást az egyik holt Dunából a másik holt Dunába, abból, melyik összeköttetésben volt a Dunával. (Ti. a nagy élővízű Dunával.) A Bárkarakodónál indul és 2 km hosszú (Decs). A Nagy Holt Duna is össze van kötve a Pap fokával (a Dunával) olyan hosszú van a Pap foka is, mint a Rajtmann fok (Decs). A Pesty-féle helynévgyűjteményben a Pap fokáról azt olvastuk, hogy a Pap nevű árendás által vájatott. A fokok segítségével feltöltött tavak és medrekből további területekre, tómedrekbe, alacsonyabb fekvésű lapokba, palékba lehetett vezetni a vizet. Ezeket másodlagos fokoknak nevezhetjük. Gyakran egy fok egész sor tavakká felduzzadó, mélyebb helyet láthatott el vízzel. A gerjeni Solymos fokról ezt olvassuk Pestynél: hajdan halászó tavak voltak benne. Egy-egy fok egész sor kisebb vízvezető csatornát láthatott el vízzel, ilyennek tekintjük a Vajast is. Ez a szerep nyer kifejezést a Köz fok ( Tóság, minden tó erről telik meg vízzel ) (Decs, Pesty) és Kődök (tó) elnevezésekben is. Az ártérben minden tónak tehát volt foka. Gyakran csak a tavat nevezik meg a helynévgyűjtők, a fok említése nélkül, gyakran fordítva, a fokot említik és beleértik a hozzátartozó tavat is. Az összeírásokban azonban gyakran utalnak a kapcsolatra. Hármas tónak fokja (Fadd, 1775.), Dobornya fok ilyen nevű tónak, mely Őcsény határában fekszik, kifolyása, Hadásvány tó foka (Decs, Pesty) Pap tava és foka (Báta, Pesty). A nagyobb tavakba, holtágakba több fok vezeti ki és be a vizet, ezeket is gyakran emlegetik a tó nevén, illetve azzal kapcsolatban: Karaszos tónak három fokja (Fadd, 1775.), Bíró fokja vagyon négy... item vagyon bíró fokja három (összesen tehát 7), Kő tóba szaka(d)t fok vagyon négy, Mányám Palé fokja, item hozzátartozandó fokok nyolc. (Fadd, 1775.) Többször külön nevet visel a fok és a tó. Fűzes foka mélyedett fok, amely a régi holt Dunából Hattyas tavára vezeti a vizet (Báta, Pesty).




  /Folytatjuk/