Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



A „négyigenes” népszavazás – RETÖRKI KRONOLÓGIA

1989 őszén a magyar társadalmat a demokratikus átalakulás napról napra változó fejleményei és a parlamenten kívül működő ellenzéki pártok által kínált politikai alternatívák foglalkoztatták.

A rendszerváltozás eseményeinek sorában fontos mérföldkövet jelentett, hogy 1989 végén az ország történelmében először került sor országos népszavazásra, ami utóbb a négyigenes népszavazásként vált ismertté – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár  Kronológiájában.
 
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) által kezdeményezett, de a Független Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt által is támogatott referendum négy kérdése a Munkásőrség feloszlatására, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetésére, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vagyoni elszámoltatására és az államfő személyének az országgyűlési képviselőválasztások utáni eldöntésére vonatkozott. A négy kérdés közül három támogatásáról ekkorra már döntött kongresszusán az 1989. október 6-án megszűnt állampárt utódja, a Magyar Szocialista Párt (MSZP). Az országgyűlés ezután törvény hozott a Munkásőrség jogutód nélkül feloszlatásáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, valamint az MSZMP vagyonának elszámoltatásáról. A népszavazás tétjét tehát csupán a szavazólapon sorrendben első helyen szereplő kérdés jelentette, amely így szólt: „Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?” A referendum megrendezésére 200 ezernél is több aláírás gyűlt össze, melyek közül azonban csak 114 ezer felelt meg a jogi követelményeknek. Az országgyűlés 1989. október 31-én úgy döntött, hogy november 26-ára kiírja a referendumot.
 
A Magyar Demokrata Fórum 1989 őszén mintegy 15 ezres tagságával vitathatatlanul az ellenzék legerősebb pártja volt. Országos elnöksége a referendumot az SZDSZ politikai kampányának részeként értékelte, és arra kérte saját tagjait és szimpatizánsait, hogy maradjanak távol a szavazástól. Az MDF tagságát erősen megosztotta a népszavazási bojkott kihirdetése, ami a társadalom szélesebb rétegeiben is a szervezet népszerűségvesztéséhez vezetett.
 
Az előzményekhez tartozik, hogy a köztársasági elnöki intézmény létrehozása és betöltése körüli eltérő álláspontok gyakorlatilag már a Nemzeti Kerekasztal (NEKA) júliusi tárgyalásaitól kezdve megosztották az ellenzéket. A kérdés lényege az elnök megválasztásának módjában és időpontjában rejlett: közvetlenül a nép által, még a szabad parlamenti választások megrendezése előtt írjanak ki erre referendumot, vagy a majdani új országgyűlés képviselőinek szavazatai döntsenek az elnök személyéről. Az előbbi egy hosszabb átmeneti időszak esetén lett volna reális kompromisszum az MSZMP és az ellenzéki pártok között, az utóbbi egy gyors és radikálisabb rendszerváltás esetén, még 1989–1990 telének folyamán megtartott országgyűlési választásokat követően. Az SZDSZ és a Fidesz a közvetlen köztársasági elnökválasztásban annak veszélyét látta, hogy a legesélyesebb jelölt, Pozsgay Imre megválasztása egyet jelent az MSZMP hatalomátmentésével, ami megítélésük szerint jelentősen befolyásolhatta volna a parlamenti választásokat is.
 
Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. július 6-ai ülésén Füzessy Tibor a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében javasolta, hogy az ellenzék ne akadályozza Pozsgay elnökké választását, mivel nála esélyesebb ellenzéki jelöltet úgysem sem tudnának indítani. Javaslatát nem csupán a liberális pártok, az SZDSZ és a Fidesz ellenezték, hanem az MDF is. Antall József, az MDF-delegáció tárgyalásvezetője az átmenet idejére a parlament elnökét javasolta ideiglenes államfőnek.
 
1989. augusztus 17-én Antall az MDF elnöksége által jóváhagyott 15 pontos csomagtervet terjesztett elő. Ennek része volt a köztársasági elnöki intézmény létrehozása és betöltése a szabad választásokat megelőzően. Pető Iván a szabad demokraták részéről vitába szállt a javaslattal, és azzal érvelt, hogy a köztársasági elnöki tisztség betöltése nem feltétele a békés átmenetnek. Az MDF csomagterve az Ellenzéki Kerekasztalon belüli megosztottságot próbálta orvosolni kompromisszumos javaslatával, mellyel igyekezett az átmenet kérdésében egységes ellenzéki álláspontot kialakítani. Mivel ez nem vezetett eredményre, az MDF a csomagtervet visszavonta.
 
Az SZDSZ és a Fidesz látva az MSZMP 1989. második felében egyre gyorsuló erózióját, célul tűzte ki, hogy a lehető leginkább meggyengítse az állampárt hatalmi pozícióit a mielőbbi rendszerváltás sikere érdekében. Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) tárgyalásain az MDF delegációja mellett ugyan a két liberális párt képviselte a legjelentősebb erőt – főként Tölgyessy Péter és Orbán Viktor tárgyalótechnikájának köszönhetően – pártjaik társadalmi ismeretsége és népszerűsége így is jelentősen elmaradt a legerősebb ellenzéki szervezetként tekintéllyel bíró MDF-étől.
 
Az eltérő ellenzéki stratégiák az EKA 1989. augusztus 29-i, hosszan tartó ülésén kerültek összeütközésbe. Az MDF tárgyalódelegációját vezető Antall József a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikk alapján javasolta a közjogi probléma megoldását, azonban attól eltérve, az egyszeri, a nép által közvetlenül megválasztott köztársaságielnök-választás lehetőségét vetette föl. Tölgyessy Péter és Orbán Viktor hozzászólásában rámutatott, hogy az EKA nem rendelkezik felhatalmazással arra, hogy a szabad választások előtti államfőválasztásról döntsön. A liberálisok tehát feltétlenül meg kívánták akadályozni, hogy közvetlen választás útján, a köztársasági elnöki tisztség esetleges megszerzésével az MSZMP hatalmi pozíciói erősödjenek meg. Ezt az MDF is el akarta kerülni, azonban támogatta a nép által közvetlenül megválasztott elnök koncepcióját, Pozsgayval szemben Für Lajos személyében az ősz folyamán saját jelöltet is állított.
 
A köztársasági elnök megválasztására vonatkozó eltérő koncepciókból eredő ellentét végül ahhoz vezetett, hogy szeptember 18-án az SZDSZ, a Fidesz és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája nem írta alá a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokat záró háromoldalú megállapodást.
 
1989 őszén a rendszerváltás új szakaszához ért. A hazai pártok, de kiváltképp az SZDSZ, retorikájában, prominenseik megnyilatkozásaiban egyre élesebb lett a kommunistaellenes tónus. A korábbi békés, konszenzuális politizálás eredményeként ekkorra az országgyűlésben már elfogadták a rendszerváltás közjogi feltételrendszerét megteremtő ún. sarkalatos törvényeket. Az időközben a „keleti blokkban” bekövetkező államszocialista rendszerek gyors összeomlása miatt a hazai közvélemény is egyre inkább az MSZMP és – 1989. október 6. után – annak utódpártja, az MSZP ellen fordult. A SZDSZ népszavazási kampánya jórészt az MSZP hiteltelenítésére, utódpárti létének hangsúlyozására és hatalomátmentési szándékainak – vélelmezett vagy tényleges – leleplezésére szolgált. A csekély, 1989 őszén 4-5%-os népszerűségi indexű liberális párt a radikális antikommunista retorikában látta a kispárti létből való lehetséges kitörésének az útját. Mint utóbb beigazolódott, a számítás bevált: harsány antikommunizmusuk ismertté és egyre népszerűbbé tette őket a magyar társadalomban. A SZDSZ a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöbről 1990 tavaszára az első szabad országgyűlési választásokon az MDF után a második legtöbb mandátumot (164 MDF és 94 SZDSZ) megszerző párttá vált.
 
Az MDF távolmaradásra buzdító felhívása ellenére az 1989. november 26-án megtartott referendum magas, 58%-os részvétel mellett, rendzavarás nélkül lezajlott, ami kifejezte a magyar társadalom tettrekészségét a politikai változásokban és részvételi szándékát a demokratikus rendszer kialakításában. A valóban eldöntendő, a köztársasági elnök megválasztására vonatkozó kérdés kapcsán a szavazatok aránya rendkívül szoros lett; elenyésző különbséggel, mindössze 6100 vokssal győzött a „négyes koalíció”. A vesztes pártok kommunikációjában zavarodottság volt érzékelhető, a „se nem vereség, se nem győzelem” üzenete nem bizonyult túl meggyőzőnek. Számukra ez egyértelmű vereségnek bizonyult, ezt követően a SZDSZ népszerűsége a következő esztendő tavaszán megrendezett országgyűlési választásokig folyamatosan emelkedett. Az MDF korábbi jelentős előnyét, egyértelműen vezető társadalmi támogatottságát végérvényesen elveszítette.
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu

 
(2022.11.25.)