A máltai csúcstalálkozó –RETÖRKI KALENDÁRIUM

A változások mellett a Reagan örökébe lépő Bush adminisztráció 1989 tavaszától egyértelműen kiállt. Ennek kapcsán alá kell húznunk, hogy George Bush 1989. júliusi lengyelországi és magyarországi útja, pontosabban az ezeken szerzett pozitív tapasztalatok direkt módon indukálták egy új szuperhatalmi csúcs előkészítését. Harmadikként a keleti blokkban mindezek hatására 1989 második felében végbement változásokat említhetjük, középpontban a berlini fal 1989. november 9-i egyszerre látványos és drámai átszakadásával.

Az 1989. december 2-án és 3-án Málta stratégiai fekvésű szigetének partjainál megtartott amerikai-szovjet csúcstalálkozót, pontosabban George H. W. Bush és Mihail Gorbacsov két napon keresztül folytatólagosan tartó megbeszéléseit a világsajtó szinte azonnal a több, mint négy évtizede tartó hidegháború lezárásaként értékelte –tették közzé e sorokat a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapján. 
 
Az 1989 viharos eseményeinek sodrából is fakadó világméretű érdeklődés és felfokozott várakozás közepette, majd a csúcstalálkozó megtörténte után a szenzációhajhász média egyfajta mítoszt épített a két szuperhatalom vezetőjének tárgyalásai köré. Lehántva a valós történelmi eseményre rárakódott (olykor téves) közhelyeket, leginkább úgy fogalmazhatunk, hogy a máltai csúcs fontos lépés volt a hidegháború későbbi lezárása felé, ám semmiképpen nem jelentette a szuperhatalmi szembenállás de facto végét.
 
A Malta Summitnak alapvetően három eredője volt. Elsőként ott voltak Ronald Reagan második elnöki periódusának kétoldalú csúcstalálkozói, melyek közül az 1985. novemberi genfi, az új szovjet főtitkárral való megismerkedés, majd az 1986. októberi, reykjavíki, Gorbacsov kezdeményezte tárgyalások kudarca után az 1987. decemberi washingtoni csúcstalálkozó jelentette a tetőpontot. Ezen Mihail Gorbacsov az SDI, az úgynevezett „csillagháborús terv” egyoldalú elfogadására és az INF, a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekre vonatkozó szerződés kompromisszumos megkötésére kényszerült (ezeket majd az 1988. nyári moszkvai csúcson ratifikálták). Másodikként említhetjük azon kelet-európai változásokat, melyek motorját Magyarország és Lengyelország jelentette. A változások mellett a Reagan örökébe lépő Bush adminisztráció 1989 tavaszától egyértelműen kiállt. Ennek kapcsán alá kell húznunk, hogy George Bush 1989. júliusi lengyelországi és magyarországi útja, pontosabban az ezeken szerzett pozitív tapasztalatok direkt módon indukálták egy új szuperhatalmi csúcs előkészítését. Harmadikként a keleti blokkban mindezek hatására 1989 második felében végbement változásokat említhetjük, középpontban a berlini fal 1989. november 9-i egyszerre látványos és drámai átszakadásával. Utóbbival az európai események dinamikája, illetve a globális szembenállás logikája is végleg megváltozott, lévén Bushék számára a német kérdés, Németország újraegyesítése jelentette a kulcskérdést a hidegháború lezárásához.
 
Brent Scowcroft tábornok, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának visszaemlékezése szerint a gorbacsovi vezetéssel folytatott, hosszú előkészítő tárgyalások során kínos intermezzót jelentett, hogy a szovjet főtitkárt mind hangosabban kritizáló, vele egyre inkább rivális Borisz Jelcin 1989 szeptemberében Washingtonban, a Fehér Háznál kvázi kikényszerítette, hogy a legfelső szinten fogadják – három hónappal a Bush-Gorbacsov csúcstalálkozó előtt.
 
Végül, többhetes titkos megbeszélések után a felek részéről megállapodás született, hogy a találkozó Málta partjainál lesz, december elején – részben tudatosan emlékeztetve az Atlanti Chartára, Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill 1941. augusztusi óceáni találkozójára. Az eredeti tervek szerint a két delegáció felváltva tanácskozott volna a kis máltai halászfalu, Marsaxlokk közelében a tengeren állomásozó hadihajókon (az amerikai Belknapon és a szovjet Szlaván), ám az időközben kitört elemi erejű vihar miatt egy védett öbölben, az ott kikötött Makszim Gorkij utasszállító hajón, Gorbacsov főtitkár szálláshelyén tárgyaltak. A két nap alatt lefolytatott három plenáris ülés főbb témakörei az alábbiak voltak: egy későbbi bilaterális találkozó az Egyesült Államokban 1990 júniusban (ez lett a washington-camp davidi csúcs); a gazdasági kapcsolatok javítása, beleértve a legnagyobb kedvezmény elvének megadását a Szovjetuniónak a csúcstalálkozón; a Szovjetunióból kifelé irányuló emigráció ügyének rendezése; további fegyverzetellenőrzési megállapodások; a közép-amerikai szovjet politikával szembeni ellenérzés; egy 2004-cs berlini olimpia közös támogatása; egy konferencia a klímaváltozásról szóló egyezmény kereteinek kialakítására és a diákcsereprogramok bővítése. Nyilvánvaló, hogy mindezek előtt, s mindezeken túl a legfontosabb két kérdést Kelet-Európa/a felbomlóban lévő keleti blokk jövője, illetve annak legszimbolikusabb elemeként a német-német kérdés/a német újraegyesítés jelentette. Az amerikai fél jól taktikázva elérte, hogy Mihail Gorbacsov főtitkárként kimondassa, nem ellenzi Németország egyesítését, illetve annak későbbi NATO tagságát sem. Igaz, hogy mindez nem jelentett szerződéses elköteleződést, mégis, a szovjet delegáció soraiban e reakció dühöt és frusztrációt váltott ki, lévén alapot teremtett az amerikaiak későbbi hivatkozásához.
 
1989 decemberére a Bush adminisztráció tagjai annak tudatában léptek fel, hogy a fegyverkezési versenyt az 1980-as évtizedben végleg elveszítő Szovjetunió mind gazdaságilag, mind bel- és külpolitikailag egyre mélyülő válságban van, így az amerikaiak immár az erősebb fél pozíciójából kívántak tárgyalni. Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy az amerikai fél ekkor még nagyon figyelt arra, hogy ne gyengítse, pláne direkt módon ne ássa alá Gorbacsov amúgy is egyre gyengülő főtitkári pozícióját és presztízsét. Utóbbinak is köszönhető, hogy a világsajtó által a hidegháború lezárásaként közvetített csúcstalálkozó így végül Mihail Gorbacsov oldaláról is sikerként volt bemutatható, még akkor is, ha ezzel a jaltai világrend valójában mindenki számára egyértelműen véget ért. Bő fél évvel később, az 1990. május 30-a és június 3-a között megrendezett washingtoni csúcstalálkozó idejére – Jack F. Matlock moszkvai amerikai nagykövet szerint – Gorbacsov már egyre kevésbé volt ura a szovjetunióbeli helyzetnek, támadott vezetővé vált, akinek a politikai hatalom válságával kellett szembenéznie. A főtitkár hatalma leszálló ágához ért, s az amerikai vezetés immár nem egyenrangú, hanem a gyengébbik félként kezelte: az újraegyesülő Németország NATO tagságának biztonságpolitikai és presztízskérdése másodlagossá vált annak fényében, hogy a szovjet prognózisok szerint Moszkvának rövid távon legalább évi milliárd dollár külső forrásra volt szüksége. Ennek szemszögéből tekintve a hidegháború lezárásának folyamatában a világsajtó híradásaiban kevesebb figyelmet kapott, 1990. nyári csúcs – még ha dobpergés és fanfárok nélkül is – Máltánál jelentősebb fordulatot jelentett.
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

 
(2023.12.02.)