Szent István, az első keresztény vértanú ünnepe

Miként Jézust, Istvánt is a zsidó főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen. Az egyház december 26-án emlékezik rá.

Karácsony ünnepét az egyház nyolc napon keresztül ünnepli, amikor a liturgikus szín az öröm színe, a fehér. Karácsony másodnapján a fehér szín pirosra változik, mely a vért és a szenvedést jelképezi, hisz ezen a napon az első keresztény vértanúról, Szent István diakónusról emlékezik az egyház.
 
Ma, olyan szentet ünnepelünk, aki életében tanúságot tett Jézus tanítása mellett. De miért az örömünnep utáni napon emlékezünk az első keresztény vértanúra?
 
Erről a kérdésről ft. Verőcei Gábor protonotárius kanonok így elmélkedik: „A felvidéki Bártfa városkában, annak is gótikus templomában van egy középkori szárnyasoltár: Jézus születésének oltára. A középső dombormű a szokásos betlehemi jelenetet ábrázolja, a kép szélén viszont egy-egy gótikus fülkében négy vértanú szobrát látjuk: Szent Borbáláét, Szent Dorottyáét, Szent Katalinét és Antiochiai Szent Margitét. Miért szerepel a karácsonyi öröm mellett az erőszak? Azért, mert a művész, aki egy teológiai gondolatot örökít meg művén, azt akarja kifejezni, hogy ezért a kis gyermekért, aki igénytelen körülmények között született Betlehemben, a későbbi időkben emberek hajlandók voltak még az életüket is feláldozni. Ez a gyermek egészen rendkívüli hatást váltott ki az emberekből. Ez a gyermek válaszút elé állította az embereket, állásfoglalásra: vagy mellette, vagy ellene, de dönteni kell az életben. Egyébként ez a gondolat szerepel Lukács evangéliumában is. A gyermek Jézust egyesek köszöntik, mások életére törnek. A hívő emberek képviselői a pásztorok és a napkeleti bölcsek, a Jézust elutasító embereket pedig Heródes személye jeleníti meg.”
 
Az Evangéliumban a hét diakónus közül Lukács evangélista emeli ki Istvánt, „ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit” mint igazi keresztényt. Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bőségesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéjét.
 
„István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni” – olvashatjuk az Apostolok Cselekedeteiben.
 
Az elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanúnak, átütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnoknak is, akinek arca fölragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találtatott, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.
 
Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen: Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: „Hallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent!” Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!” (ApCsel 6,11-13).
 
Istvánon beteljesedik Krisztus ígérete: „Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok” (Lk 12,11-12). Ezért tudta István is, hogy mit kell mondania.
 
A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. István azonban kimondta az ítéletet: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!” A Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső ítélet előtt állnak.
 
István annyira diakónus és oly jó értelemben szolga volt, hogy Lukács a vértanúsága történetét is egészen az Evangélium terjedésének szolgálatába állíthatta. Ez pedig minden szent életében így van, a személyük egészen eltűnik szolgálatuk mögött, amit Isten megbízásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. Maga Jézus is így fogta föl életét: „Az Emberfia nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét” (Mk 10,45). Az igazi tanítványok, a szentek, ebben követik Krisztust.
 
Az első vértanút megkövezték, és halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Akárcsak Jézus, ő is imádkozott a gyilkosaiért. Halála előtt így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!”
 
Ima: „Urunk, Istenünk, add, hogy kövessük annak példáját, akit ma tisztelünk, tanuljuk meg szeretni ellenségeinket, hiszen ma Szent István vértanú mennyei születése napját ünnepeljük, aki üldözőiért is tudott imádkozni. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.”
 
Forrás: Magyar Kurír, Felvidek.ma
Képen:
Bernardo Daddi: Szent István vértanúsága (1324)
(2022.12.26.)