Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Himnusz a vonatból – Bemutatják a Szerencsés Dániel című filmet – RETÖRKI

Ma már köztudott, hogy a forradalmat követő hónapokban Magyarországról több mint 200 000-en vándoroltak ki. Az okok között szerepelt a forradalomban való részvétel miatti megtorlás miatt valós félelem, de a szabadabb élet és jobb megélhetés reménye is.

Az elmúlt néhány évtizedben számos olyan film jelent meg, amely az 1956-os forradalmat, annak politikai és társadalmi hatásait dolgozta fel. Gondoljunk csak Gothár Péter és Bereményi Géza kultuszfilmjére, a Megáll az időre (1982), az Eperjes Károly és Pogány Judit főszereplésével készült Eldorádóra (1988) vagy a kétezres évektől megjelenő, az eseményeket direktebben, nem kifejezetten a magánéleti kríziseken keresztül bemutató alkotásokra – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapjának Kronológia rovatában.
 
 Az 1956-os események társadalmi feldolgozásának egyik fontos mérföldkövével, Révész György Éjfélkor (1957) című filmjéhez hasonló témát boncolgat a bő negyed századdal később készült Szerencsés Dániel. A Sándor Pál rendező által jegyzett film Mezei András azonos című novellájának adaptációja, amelyet elkészülte után csak fél évvel, 1983. március 10-én mutattak be.
 
1956. december 5., Budapest, Keleti pályaudvar. A fiatal Szerencsés Dániel (Rudolf Péter) szerelme, Marianne (Szerb Katalin) után készül Ausztriába. Dani barátjának, Angeli Gyurinak (Zsótér Sándor) szintén jó oka van a „disszidálásra”, a forradalom idején átállt, sorkatona bajtársainak jó részét már letartóztatták, csatlakozik ő is az utazókhoz. A nyugati határra tartó, zsúfolásig megtelt vonaton mindenféle alak utazik: disszidensek, forradalmárok, árulók, de van köztük egykori ÁVO-tiszt is, Kapás (Kern András). Az emigrálni készülő utasok nagy része, a két főszereplő és Kapás is ugyanabba a vidéki hotelbe, a Szikra Szállóba tart, ahonnan az embercsempészek teherautón viszik őket tovább Bécsbe. Gyuri a határmenti kisvárosba érve felkeresi rég nem látott apját, hogy megkérje, tartson vele. Az idős, börtönviselt kommunista azonban, akit egykor saját elvtársa, Kapás árult el és jelentett fel, nem akarja elhagyni az országot. Amikor az embercsempész teherautói az „utolsó éjszakán” megérkeznek, végül egyik fiú sem tart a menekülőkkel. Dani a maradás mellett dönt, Gyuri pedig sodródik, hazaindulnak Pestre. Az úton a maradék vajas kenyér felett Gyuri, aki Danival ellentétben nem önszántából döntött a maradás mellett, ennyit mond barátjának: „Én nem maradok itt.” Mire Dani: „Én meg igen.” Majd Gyuri hirtelen kiveti magát a vonatból, és szörnyethal. „Dani az ő nevét kiáltja, a fájdalom önkívületében, átölelve a szintén hazafelé tartó terhes fiatalasszonyt, akinek férjét detektívek hurcolták el a szállodából […].”
 
A cselekmény alapját Sándor Pál, akárcsak egykor Révész György, a menni vagy maradni problémakörére építette. Azzal a különbséggel, hogy itt az alkotók az 1956 után nagyon is aktuális társadalmi kérdést, a kivándorlás problémakörét nem egy szerelmi drámába csomagolták. Ma már köztudott, hogy a forradalmat követő hónapokban Magyarországról több mint 200 000-en vándoroltak ki. Az okok között szerepelt a forradalomban való részvétel miatti megtorlás miatt valós félelem, de a szabadabb élet és jobb megélhetés reménye is. Sándor Pál alkotása valamennyi archetípust ábrázolja: „a kereskedőember, aki Amerikában szeretne egzisztenciát teremteni, eközben akaratlanul is tönkreteszi a családját. […] A meghatározatlan foglalkozású polgárember, […] aki csak azért menekül, mert nem akar félni. […] A bányászruhás […] aki alatt megrendült a föld, a világ másik végére futna, de a párttagkönyvét azért magával viszi.” A rendező az alkotás során voltaképpen a saját élményeiből is építkezett, ez a nagyon is emberi dilemma nem állt távol saját élettörténetétől, hiszen 1956 decemberében ő is ott állt a Keleti pályaudvaron, végül azonban nem szállt fel a vonatra. Az anyaországban maradás miértjeivel küzd az éppen felnőtté válás rögös útja előtt álló, Szerencsés Dániel is, aki a film elején még gyermeki módon könyörög anyjának, hogy tartson vele. Mire a film végére érünk, a naiv kamasz, a súlyos döntés meghozása (a maradás) és a barát tragikus elvesztése által felnőtté válik.
 
Míg az 1957-ben készült Éjfélkor nem részletezi az ötvenhatos események okait, s kivált nem politikai körülményeit, ezáltal nem ábrázolja az őszi harcokat sem, addig a Szerencsés Dániel direktebben és merészebben nyúlt a témához: a film egyik főhőse, Gyuri kiskatonából átállt forradalmár, aki „lőtt is” ’56-ban, a két fiú ráadásul az őket szállító orosz katonákat is hecceli. Nem véletlen, hogy az elfogadó bizottság az egyes kifogásolható jelenetek módosításáig, amelyre Révész alkotásánál nem volt szükség, betiltotta a filmet.
 
A kortárs kritikák többségében pozitívan értékelték a filmet, Kőháti Zsolt tömör megfogalmazásában, a „[…] Szerencsés Dániel hangütése: friss és fantáziamozgató”. A Képes Újság hasábjain elsősorban a színészi játékot dicsérték: „A Szerencsés Dánielnek is vannak üdvözlésre méltó erényei — különösen a színészi játékban […] –, de felszínesnek ható, homályos megoldásai is.” E megoldásokra többen is reflektáltak, a Kritika folyóirat újságírója is éppen a vonatbeli Himnusz-éneklés jelentétét, valamint a Szállóban töltött utolsó éjszaka emelkedett, már-már vurstlis hangulatát nehezményezte és minősítette klisének.
 
A film az 1983-as Filmszemléről a fődíjat, a cannes-i filmfesztiválról a kritikusok díját hozta el. A Szerencsés Dániel megjelenése és többnyire pozitív fogadtatása után, a nyolcvanas években sorra készültek a forradalommal kapcsolatos filmek. Ott találjuk köztük Gárdos Péter Szamárköhögését (1987) és egy család korszakokon átívelő történetét feldolgozó két részes A másik embert (1987) is. Noha a cenzúra működött, az évtized közepétől a nyomása enyhült, lehetővé téve, hogy a művészek, rendezők és írók egyre szabadabban mesélhessék el történeteiket a forradalomról.
 
Rapali Vivien Reginának, az intézet tudományos segédmunkatársának írása
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

(2024.03.09.)