A RETÖRKI alapításának 10 éves évfordulójára – a Rendszerváltó Szemle ünnepi száma

A RETÖRKI folyóirata a kezdettől fogva fontosnak tartotta máshol még nem közölt, közérdeklődésre számot tartó dokumentumok nyilvánosság elé tárását.

A szerkesztőségi előszóban Nagymihály Zoltán főszerkesztő és Házi Balázs felelős szerkesztő feleleveníti, hogy a 2013. március 21-én kelt, 83/2013. számú kormányrendelet az újonnan létrehozott Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum feladatait – „a közösségi emlékezet, a reális, jól megalapozott nemzeti történelmi tudat kialakulásának támogatása és a nemzeti összetartozás erősítése érdekében – a következőképpen határozta meg: „Feltárja és számba veszi a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit. Bemutatja a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotát. Feltárja a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket. Elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját. Átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra. Elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól, továbbá megvizsgálja a nemzetközi erőviszonyok változásának tükrében a közép-európai átmenet általános következményeit a hazai rendszerváltó folyamatra.”
Tíz év eltelt – szögezik le. Ebben a számban egy válogatást tártak az Olvasók elé az elmúlt évtized terméséből. „Szerencsére nem volt könnyű dolgunk: csaknem hatvan kötet és huszonnégy folyóiratszám anyagából válogathattunk. És akkor még nem beszéltünk munkatársaink rövidebb vagy hosszabb, egyéb felületeken megjelent írásairól, médiamegjelenéseiről.”
 
Nyári Gábor az intézet ügyvezető igazgatója Egy nap – ötszáz év című dolgozatában arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendszerváltás minden folyamata – beleértve a kerekasztal-tárgyalásokat, a köztársaság kikiáltását, de még a demokratikus választásokat és a kormányalakítást is – úgy zajlott le, hogy a Vörös Hadsereg egységei még hazánkban tartózkodtak, és elvileg bármikor bevethetők voltak. Felteszi a kérdést: vajon másképpen zajlott volna le a rendszerváltás, ha nincsenek az országban megszálló erők? Mennyiben lett volna más a haldokló pártállam tárgyalási pozíciója a szovjet tankok nélkül?
 
Bíró Zoltán a RETÖRKI alapító főigazgatója az Egy vita a nemzeti fenyegetettség árnyékában c. írásában a népi-urbánus vitáról értekezik.
Szerinte az a jelenség, amit népi–urbánus ellentétként szoktunk emlegetni, az 1848–49-es szabadságharcunk leverése után, konkrétabban a kiegyezéssel, a dualizmuskori gyors városiasodással és iparosítással alakult ki. Ez a polgárosulás jórészt idegen tőke, idegen érdekek érvényesülése révén jött létre, gyakorlatilag zsidó és német térfoglalással. A magyar nemzetfenntartó nemesség és parasztság ebben a folyamatban vesztesnek érezte magát, kikerült a történelemformálás lehetőségéből, vagy a passzív rezisztencia átmeneti lehetősége vagy az önfeladás, a negyvennyolcas eszmények megtagadása, ezeréves jogtudat, kulturális hagyományok elvesztésének az érzése várt rá. A középosztály helyét a félasszimiláns újgazdagok, elvtelenül alkalmazkodó kisemberek foglalták el és a dzsentriesedett, meghasonlott, erkölcsi hanyatlásba süllyedt nemesség egy része.
 
M. Kiss Sándor, a tudományos tanács elnöke az „Az atomok felkelése” 1956-2021 – 65 c. dolgozatában Nagy Imréről és Németh Lászlóról ír érdekes, megfontolandó dolgokat. A professzor szerint Németh László leglényegesebbnek tűnő állítása az, hogy Kádár magára maradásának, magárahagyatottságának a leglényege tehát a nép, a nemzet ellen elkövetett árulás, etikai vétség volt. S ennek lett a következménye, hogy a konszolidációnak nevezett terror – s így Kádár – támogatói a Rákosi- rendszer leghűségesebb kiszolgálói, többek között az átöltöztetett volt belügyesek lettek.
Németh László – ha nagy vonalakban is – jelzi a romlás stációit. Az „ellenforradalom” a hatalomra jutott párt szerint már nem október 31-én, de október 23-án kezdődött, a régi rend alapemberei – lásd Friss István – ha nem is a fő-, de a melléklépcsőn fokozatosan visszatérnek, a forradalom alatt alakulni kezdő munkástanácsokat rendre felszámolják, helyüket valami üzemi bizottságok foglalják el. „...a Rákosi-rendszer, hacsak Moszkvában valami új nem történik, restaurálódik Kádár neve alatt is – az eszközembernek, mint Nagy Imre tőrbe csalása mutatja, még a hírét sem kímélik.”
 
Strausz Péter tudományos igazgató Személyes rendszerváltásainkról – közös rendszerváltásunkról írt. Felveti a kérdést, hogy mit tehet az, aki nem szakember, de felelősséget érez a rendszerváltással kapcsolatos, kiegyensúlyozott nemzeti emlékezet iránt? A válasz: számba veheti személyes vagy családi emlékeit ezen évekről és megoszthatja azokat szeretteivel, akár tágabb környezetével. Mert múltunk e szeletéről is el kell kezdenünk igaz történeteket mesélni egymásnak. Még nem késő, hisz sokan vannak, sokan vagyunk, akiknek vannak ilyen élményei. Ezzel egy lépést tehetünk afelé, hogy személyes rendszerváltásainkból egyszer kinőjön közös rendszerváltásunk, mindannyiunk rendszerváltása.
 
A továbbiakban olvashatunk Szárszóról, a rendszerváltás gazdasági buktatóiról, a kommunista párt és a református egyház beszédmódjának alakulásáról, a POFOSZ börtönökben való szervezéséről, az Írószövetség és 1956 viszonyának változásairól, az ’56-os forradalom és politikai szerepről a rendszerváltoztatás folyamatában, Pozsgay bejelentésének céljairól és a lakiteleki találkozóról.
 
 
A RETÖRKI a kezdetektől fontosnak tartja, hogy rendszeresen bemutassa kutatásainak eredményeit és Levéltárának tevékenységét.
A szerkesztők bíznak abban, hogy a szakmai és társadalmi érdeklődésnek és elvárásoknak megfelelő, negyedévente megjelenő Rendszerváltó Szemle ezt hivatott szolgálni. A lap nyomtatásban is megjelenik, a papíralapú példányok korlátozott számban elérhetőek az Andrássy út 100. alatti szerkesztőségben.
 
m.a.
(2023.04.25.)