Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


A bős-nagymarosi vízlépcső építésének felfüggesztése – RETÖRKI KRONOLÓGIA

A rendszerváltás egyik legnagyobb hatású, a közélet és a társadalom által leginkább vitatott közügye a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer (BNV) és erőmű építése volt.

A Magyarország és Csehszlovákia között született 1963-as megállapodás értelmében a két ország közös beruházási programot dolgozott ki a hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosinak nevezett vízlépcsőrendszer megépítésére. A Duna magyarországi és szlovákiai közös szakaszának (a bősi, nagymarosi és dunakiliti vízlépcsők) komplex hasznosításáról 1977-ben államközi egyezmény is született, amelyet a magyar fél az 1978. évi 17. sz. törvényerejű rendeletben iktatott jogrendjébe - Rapali Vivien Reginának, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos segédmunkatársának írása.
 
A hetvenes években azonban, elsősorban a mindkét felet érintő gazdasági nehézségek miatt, a beruházás megvalósítása késett, és a kivitelezés csúsztatásáról szóló egyeztető tárgyalások során a magyar fél részéről először vetődött fel a környezeti hatások tudományos vizsgálata. Az MSZMP KB felkérésére 1983 februárjában a Magyar Tudományos Akadémia is foglalkozott az építkezés várható ökológiai következményeivel. Az Akadémia Elnökségi Interdiszciplináris Problémabizottsága által készített, A Duna hazai fejlesztésének feltételei és hatásai című 81 oldalas jelentésében a beruházás megvalósítása előtt szükségesnek tartották a további szakmai egyeztetéseket, illetve a nyilvánosság tájékoztatását. A bizottság jelentésében – elsősorban a környezeti veszélyek miatt – lényegében az építkezés leállítását javasolta. A kormányzat azonban az Akadémia tudományos szakvéleményét nem vette figyelembe, és a szlovák féllel való tárgyalások eredményeképpen 1983 végén öt évvel kitolták az 1977-es államközi szerződésben rögzített határidőket. Több mint egy évvel az akadémiai jelentés után, 1984 augusztusában megalakult a vízlépcsőellenes civil szervezet, a Duna Kör, amelynek célja a lakosság felvilágosítása volt a várható környezeti ártalmakról. A lakosság nagy része ekkor már ellenezte a projekt megvalósulását, egyrészt gazdasági (a térség telektulajdonosai az ingatlanok értékének leértékelésétől tartottak) másrészt környezetvédelmi okokból támadták az elképzelést. 1985-ben az egyre szélesebb körű tiltakozások miatt a kormány a környezetvédők követelésére és gazdasági nehézségekre hivatkozva az építkezést átmenetileg felfüggesztette.
 
A gazdasági problémák áthidalása végett a kormány, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat és a Magyar Villamos Művek Tröszt 1986-ban olyan építési és kivitelezési szerződéseket kötött osztrák vállalatokkal, amelyek alapján a beruházást az osztrákok finanszírozzák, az ellenértéket pedig a nagymarosi erőműben termelt villanyáram exportálásával törlesztették volna.
 
A civil társadalom nyílt szembeszegülése a hatalommal 1988 tavaszán kezdődött. Bár korábban is voltak kisebb tiltakozások, az első nagyobb tömegdemonstrációra 1988. május 27-én került sor, amelyet az osztrák nagykövetség elé szerveztek. A téma kutatóinak nagy része a május 27-i demonstrációt számos, későbbi tüntetés nyitóakkordjaként tartják számon. A gúnyosan csak Dunaszauruszként emlegetett beruházás elleni aktív, széleskörű fellépés, „Bős–Nagymaros ügye” már nemcsak ökológiai kérdés volt, hanem politikai tartalommal bíró, véleményformáló elem, amely a rendszer (meg)változtatásának egyik szimbólumává vált.
 
Az 1988-as év legnagyobb, Bős-Nagymarossal kapcsolatos demonstrációjára szeptember 12-én, Budapesten került sor, amelyen több tízezer fő vonult az utcára, hogy az országgyűlést végre a beruházás leállítására kényszerítse. A főváros mellett tüntetéseket szerveztek vidéki nagy városokban is, többek között Debrecenben és Szegeden. A fővárosi megmozdulás szervezői nagyjából azonosak voltak az erdélyi falurombolás elleni tiltakozások előkészítőivel, kiegészülve a Nagymaros Bizottság 15 tagcsoportjával. A tüntetők Budapest más és más pontján gyülekeztek, és vonultak a központi gyülekezőhelyre, a Vörösmarty térre, olyan táblákkal felszerelkezve, mint „Nagymaros”, „Grószmaros”, „Grószmars”, megszólítva ezzel az MSZMP akkori főtitkárát, Grósz Károlyt is. A kifejezetten politikai jellegű, a politikai vezetést nyíltan támadó vagy gúnyoló, a demokráciát és többpártrendszert követelő jelszavak nyíltan kifejezték a vezetés iránti bizalmatlanságot.
 
Bár a Parlament előtt rendőrkordon várta a tüntetőket,  a tömeg fegyelmezetten viselkedett, mindenekelőtt demokráciát követelt, és azt, hogy az építkezést leállítani nem hajlandó hatalom írjon ki népszavazást az ügyben. Este 7 óra körül Vitay András színművész felolvasta a tüntetők petíciójának 13 pontból álló szövegét, majd az eredeti példányt a szervezők öttagú küldöttsége átadta Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének. Ez az építkezés azonnali leállításáról, illetve felfüggesztéséről és népszavazás kiírásáról szóló követeléseket tartalmazta. Szeptember 16-án Marosán György kormányszóvivő bejelentette: a kormány nem kíván népszavazást tartani a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítéséről. Ezzel szemben Szentágothai János képviselő, az Akadémia nyugalmazott elnöke azt képviselte, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a kormány beszámolóját, és határozattal döntsön a nagymarosi vízlépcső munkálatainak felfüggesztéséről vagy elhalasztásáról.
 
Az Országgyűlés végül elfogadta a kormány beszámolóját a vízlépcsőrendszer építéséről, amely újabb tiltakozó hullámot indított el. 1988. október 30-án több ezer ember fáklyás felvonulással tüntetett a vízlépcső megépítése ellen, több külföldi nagyvárosban pedig szimpátiatüntetéseket szerveztek: az amerikai magyarok képviselői a washingtoni magyar nagykövetség épülete előtt és New Yorkban szerveztek tüntetést, Bonnban mintegy 100 személy zászlókkal és feliratos táblákkal vonult a Magyar Népköztársaság bonni nagykövetségének épülete elé. Brüsszelben a magyar nagykövetség utcájában néhány fős csoport jelent meg, magyar és francia nyelvű feliratokkal, amelyek a Dunakanyar megmentését és a népszavazás elfogadását sürgették. Bár az október 30-i demonstráció nem közelítette meg a szeptember 12-i résztvevők számát, elérte, hogy elinduljon az elsősorban a Duna Kör által támogatott petíciógyűjtés a vízlépcsőről szóló népszavazás támogatására.
 
Az építkezés leállítására így is csak 1989. június 2-án került sor, amikor az Országgyűlés – a nem csökkenő társadalmi nyomás hatására – jóváhagyta a kormány május 13-ai, az építkezés felfüggesztését elrendelő határozatát, 1989 októberében pedig úgy döntött, hogy Magyarország véglegesen felhagy a nagymarosi duzzasztó és erőmű építésével, a dunakiliti építkezés folytatását pedig új államközi szerződéshez kötötte. 1993-ban a magyar és a csehszlovák fél a nézeteltéréseket rendezendő, a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult. A bíróság 1997-ben hirdetett ítéletet, mely szerint Magyarország jogtalanul szüntette meg az 1977. évi vízlépcsőszerződést, Szlovákia ugyanakkor jogtalanul helyezte üzembe a bősi erőművet.
 
Fotón: Tüntetés a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer felépítése ellen
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu

(2023.05.13.)