Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



A magyar kudarc Aradon - RETÖRKI

„[...] hogy a végén milyen néven említik, azt majd a történelem dönti el” – vélekedett az aradi találkozó megítélésével kapcsolatban Grósz Károly egy 1991-ben készült interjúban.

„[...] hogy a végén milyen néven említik, azt majd a történelem dönti el”[1] – vélekedett az aradi találkozó megítélésével kapcsolatban Grósz Károly egy 1991-ben készült interjúban – írta a RETÖRKI Olvasószoba rovatába Jónás Róbert, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár  tudományos segédmunkatársa.
 
Az egykori főtitkár-miniszterelnök óvatossága a maga szempontjából érthető, ám a többségnek az aradi találkozó kudarcként való megítéléséhez[2] nem volt szükség történelmi távlatokra. A magyar közvélemény előtt is nagy érdeklődésre számot tartó diplomáciai eseményről a Romániából hazafelé tartó magyar miniszterelnök Szegeden adott interjúja nyilvánvalóvá tette, hogy a Grósz–Ceaușescu találkozó hatalmas fiaskó volt a magyar fél számára.
 
A hosszú idő óta meglehetősen hűvös magyar–román kapcsolatok javítására magyar részről az 1988-as találkozó előtt is mutatkozott igény, de a sarokkőnek számító nemzetiségi kérdés megoldására nem csupán a román fél konok hajlíthatatlansága okán nem kerülhetett sor. Kádár János határon túli magyarsággal kapcsolatos, szocialista és internacionalista alapokon nyugvó, inkább passzív álláspontja az MSZMP A burzsoá nacionalizmusról és a szocialista hazafiságról[3] című, 1959-ben elfogadott téziseiből vezethető le. E tekintetben nagyon tanulságos Kádár 1958-as marosvásárhelyi beszéde, amelyet a párt- és kormányküldöttség vezetőjeként, pohárköszöntőként mondott el a díszebéden. „Itt laknak magyar származású emberek is” – állapította meg, majd az egybegyűltek előtt kijelentette, a határok kérdése csupán „alárendelt kérdés”, a szabadságot pedig nem az országhoz való tartozás, hanem a szocializmus győzelme jelenti. „[...] mindannyiunk célja egy: az, hogy eljussunk a szabadság országába, a szocialista társadalomba! Ennél fontosabb cél nem élhet olyan ember szívében, aki érzi a nemzeti kérdés jelentőségét!”[4] Kádár álláspontja a hetvenes évekre sem módosult lényegesen. Újdonságot csupán a nemzetiségek hídszerepének[5] hangoztatása jelentett, amelynek a külpolitikai stratégiába történt beemelése részben a magyar közvélemény határon túli magyarság helyzete iránti növekvő érdeklődésének, részben a helsinki folyamat hatásának volt köszönhető, amely azonban alapvető változást nem hozott. Nem meglepő tehát, hogy Kádár János és Nicolae Ceaușescu 1977-es találkozóján a magyar vezető a Romániában élő magyar kisebbségek ügyét román belügyként ismerte el, hozzátéve, hogy a magyar álláspont szerint „a nemzetiségeknek országaink viszonyában nem elválasztó, hanem összekötő szerepet kell betölteniük.”[6]
 
Kádár 1977-es, majd Aczél György 1982-es találkozója[7] Ceaușescuval meglehetősen erős tapasztalatot jelentett a magyar külpolitika számára arra nézvést, hogy a magyar–román kapcsolatok javítását célzó lépéseket nagyon körültekintően szabad csak megtenni. Ezért is volt váratlan döntés Grósz Károly részéről, hogy tárgyalni kíván a román vezetővel. Ezirányú bejelentését június 12-én, az ügyhöz képest meglehetősen szokatlan helyen, a munkásőrparancsnokok országos tanácskozásán tette meg.[8] A kétoldalú tárgyalás előkészítetlenségét mutatja, hogy még Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet is csak a Szabad Európa Rádióból értesült a főtitkár-miniszterelnök szándékáról.[9] Grósz azonban – bár a tárgyalásban rejlő politikai veszélyeket többen is egyértelműen jelezték számára – nyilvánvalóan másképp ítélte meg a helyzetet, és a Varsói Szerződés tagállamainak 1988. július 15–16-i találkozóján az általa kezdeményezett bemutatkozó beszélgetésen egyértelmű jelzést tett a román vezető felé egy legfelsőbb szintű találkozó szükségességéről. Az esetről utólag maga is elismerte, hogy csupán rögtönzés volt, amit azonban a magyar belpolitikát is megterhelő, kifejezetten rossz magyar–román kapcsolatok diktáltak a számára. Mindez egybevág azzal az utólagos vélekedéssel, miszerint a magabiztos és lendületben lévő újdonsült főtitkár meg akarta mutatni, hogy amibe Kádár bicskája beletört, az neki sikerülni fog.[10]
 
A magyar delegáció tagjai – Grósz Károly, Szűrös Mátyás, Szűts Pál, Szokai Imre, Major László és Péter László – augusztus 27-én délután Szegedre utaztak, majd másnap reggel keltek át a határon. A fogadó küldöttség invitálására átszálltak a román járművekbe, és közösen tették meg az Aradra vezető utat. A falvakon átutazó menetet több helyen tapsolva és integetve fogadták a helyi magyarok, de Aradra érve a román szervezők már módosították az útvonalat, hogy elkerüljék a magyar küldöttség üdvözlésére összegyűlt magyarokat.
 
Grósz Károly expozéjában a Politikai Bizottság által jóváhagyott dokumentum alapján ismertette a magyar álláspontot, számos vitás pontot felsorolva. Szóvá tette egyebek mellett a kétoldalú megállapodások román fél részéről történő be nem tartásának visszatérő kérdését, illetve az alaptalan és sértő román vádakat a revízióról, a „Horthy-fasizmusról”. A határon túli magyarsággal kapcsolatban leszögezte, hogy az Magyarország számára egyszerre belügyi és külügyi kérdés, és utalt a probléma helsinki folyamatból is következő emberi jogi vonatkozására. Kifejezte a magyar vezetés értetlenségét a román településfejlesztési tervvel kapcsolatban, kérve a román felet annak felülvizsgálatára. Végül egy javaslatcsomagot ismertetett, amely egyebek mellett politikai, gazdasági, kulturális együttműködési lehetőségeket tartalmazott a román fél számára.
 
Grósz huszonöt perces expozéjára a román vezető mintegy két és fél órás időtartamban válaszolt, és ismertette a román álláspontot. Beszédét történelmi távlatok felvázolásával kezdve szólt arról, hogy Románia abban az évben ünnepelte első központosított állama létrejöttének 2060. (!) évfordulóját, majd párhuzamot vont az ezeréves magyar államiság fennállásával. A nagyotmondást a román ipar kimagasló színvonaláról beszélve folytatta és kijelentette, hogy Románia már képessé vált atomfegyver előállítására is. A két ország kapcsolatában aktuálisan az egyik legnagyobb feszültséget jelentő, a magyar közbeszédben csak falurombolásként rögzült településrendezési terv kapcsán rámutatott, hogy az egy két évtizede zajló program, amely nem a magyar kisebbség ellen irányuló lépés, hanem racionális gazdaságfejlesztési okokra visszavezethető átszervezés. Hosszú beszédének fentebb említett, komikus részei mellett lényegi elem volt a belügyekbe való beavatkozás vissza-visszatérő vádja, a magyar kisebbség jó élethelyzetének bizonygatása. A tárgyalás ebéd után folytatódott, de a mintegy félórás magyar és kétórás román felszólalásokat követően sem sikerült lényegi kérdésekben közelebb kerülni egymáshoz.
 
A tárgyalás során a magyar vezető több lényeges pontban is meghátrált. A Budapesten és Bukarestben létesítendő kultúrházak ügyének napirendről való levételére maga tett javaslatot, és elfogadta azt is, hogy nem állítják vissza a debreceni román és a kolozsvári magyar főkonzulátusokat. Jellemző momentuma Grósz önfeladó tárgyalási modorának a találkozóról kiadott sajtóközlemény ügye, amelynek éles vitát kiváltó megszövegezésekor patthelyzet alakult ki a két fél között arról, hogy szerepeljen-e benne a megtárgyalt témák között a nemzetiségi ügy, vagy sem. A szerkesztőbizottság vitáját végül Grósz és Ceaușescu elé vitték, ahol a magyar vezető román kollégájának ajánlotta fel a döntést, aki a természetesen a nemzetiségi ügy elhagyása mellett döntött. A hazatérő Grósz Szegeden interjút adott a Magyar Televíziónak, amellyel csak tovább fokozta a kudarcot. Nehezen megmagyarázható, hogy az interjú során Ceaușescut „kedves házigazdának” nevező főtitkár miért vette át a román fogalomhasználatot, területrendezési koncepciónak nevezve a falurombolást, és miért állította – megalázva ezzel a magyar külügyet és a romániai magyar nagykövetet –, hogy a magyar diplomácia nem rendelkezett elegendő információval erről a kérdésről. Szűts Pál visszaemlékezésének idevágó sorai érzékletes képet adnak a tárgyalás utáni kudarc keserűségéről. „Feleségem és fiam is felébredt és fel is kelt érkezésemre. Azt mondták, hogy végignézték a Híradót és a végén az interjút. Nem kevesebbel, mint azzal vádoltak, hogy elárultuk a hazát. – Igazatok van, hogy bírálattal illettek – mondtam –, de én mit tehetek? Ha a régi Magyarország nagykövete ilyen helyzetbe került, vette a fegyverét és főbe lőtte magát vagy lemondott és visszavonult a birtokára. De én a szocialista Magyarország nagykövete vagyok, fegyverem és birtokom sincs, ezért nem tehetek mást, mint tovább szolgálok és próbálom kijavítani azt, amit mások elrontottak.”[11]
 
A tárgyalást követően – részben, mert a találkozó nem hozott sikert a magyar fél számára, részben pedig a szegedi interjúban megmutatkozott rossz kommunikációnak köszönhetően – alapjaiban változott meg Grósz Károly megítélése. A sokakban nagy reményeket keltő, az új ígéretét hordozó, karizmatikus vezető népszerűsége nagyon gyorsan elillant, és a tekintélyén esett csorbát már a későbbiekben sem sikerült kiköszörülnie.
 
[1] Szemben a Conducatorral. Grósz Károly az 1988-as aradi találkozóról. Társadalmi Szemle, 1991/11, [40–47.] 44.
 
[2] Mérlegen a kormány. JelKép, 1989/1, [143–157.] 148.
 
[3] A burzsoá nacionalizmusról és a szocialista hazafiságról. Tézisek. In: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai, 1956–1962. Budapest, Kossuth, 1964, 328–352.
 
[4] Kádár János: Pohárköszöntő a magyar párt- és kormányküldöttség tiszteletére Marosvásárhelyen rendezett díszebéden, 1958. február 25. In: Kádár János művei, 1956–1958. I. Budapest, Kossuth, 1987, 413–415.
 
[5] Az MSZMP KB üdvözlete a román pártkongresszushoz. Népszabadság, 1974. 11. 26. 1.
 
[6] MNL OL M-KS 288. f. 4/150. ő. e.
 
[7] Aczél György Várkonyi Péter társaságában utazott Bukarestbe. Ceaușescuról alkotott véleményét lásd: Medgyesi Konstantin: Tizenhét perc, ami megtörte Grósz Károly karrierjét. Betekintő, 2019/3, [5-29.] 12. A bukaresti találkozóval kapcsolatban Illyés Gyula is megemlíti Aczélt, aki beszámolt neki röviden a tapasztalatairól. „A románokkal – Bukarestből jön – reménytelen a helyzet.” Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1981–1983. Budapest, Századvég – Osiris, 1995, 202.
 
[8] Munkásőrparancsnokok alkotó eszmecseréje. Grósz Károly tv-nyilatkozata: romániai tárgyalásra készül. Népszabadság, 1988. 06. 13. 1., 5.
 
[9] Szűts Pál: Bukaresti napló, 1985–1990. Budapest, Osiris, 1998, 125-126.
 
[10] Medgyesi Konstantin: Apagyilkosság. Kádár János és Grósz Károly küzdelme. Budapest, Open Books, 2022, 159.
 
[11] Szűts i. m. 1998, 159.


Fotó forrása: MTVA Archívum

 
Forrás: retorki.hu/olvasoszoba
 

(2023.08.23.)