EURÓPA, ÉRTED HARAGSZOM, NEM ELLENED – BERLIN FÖLÖTT AZ ÉG

Amikor Önök ezeket a sorokat olvassák, Orbán Viktor már minden valószínűség szerint Scholz kancellárral tárgyal, melynek során közösen áttekintik a magyar EU elnökség júliusban kezdődő, fél éven át tartó pozíciójából következő terveket, azok megvalósíthatóságát.
Előtte közvetítette a Kossuth rádió Berlinből a magyar miniszterelnöki interjút. Ennek hallgatása közben jutott eszembe az a szép filozófikus film, melynek címét kölcsönvettem, s jutottam arra, hogy Orbán most is arról beszélt, nekünk, magyaroknak mi dolgunk van a világon, s hogy mi dolga lenne a mai EU-s vezetőknek.
Annak ellenére, hogy jelen pillanatban háborúpárti, migrációpárti és Soros-párti koalíció jött létre az Unióban, annak ellenére, hogy Berlin fölött az ég most nem derűs, mi nem adjuk fel a német-magyar együttműködést, ahogy mindenhol és mindenkor a közös pontokat keressük a magyar gazdasági érdekek érvényesítése céljából.
Ajánlom szíves figyelmükbe Orbán Viktor berlini interjúját.
(KATTINTSON IDE!)
Papolczy Gizella