Felkelés Kun Béla rémuralma ellen – A Ludovika növendékeinek lázadása 1919. június 24.

A jakobinus diktatúra távoli leszármazottjaként megszületett bolsevik diktatúra sosem látott nagyüzemi terrorjával, a civilizáció addigi értékeinek lerombolásával új világot akart létrehozni, megalkotta az embertelen 20. századot, a totális államokat. Magyarország először a Tanácsköztársaság rövid és dicstelen 133 napja során találkozott a bolsevik diktatúrával.

1919 nyarára a hatalommal szembeni szembenállás fokozódott, és a városi munkásság kivételével szinte minden társadalmi réteg szembefordult a Tanácsköztársasággal

Az elégedetlenség egyik fő oka az volt, hogy a kommunisták a tulajdon mentén kettévágták a társadalmat, amivel nemcsak a polgárságot, de a parasztságot is a „megbízhatatlanok” közé sorolták. A parasztság mind hangosabban követelte a földosztást, és általában véve elégedetlen volt a közös termelőszövetkezetek kialakításával. A vörös hatalom vallási és nemzeti intoleranciája is sokakat elidegenített: az új rendszer vallásellenes propagandája, amely az iskolai imák betiltásához, hívők megalázásához, és templomok megbecstelenítéséhez vezetett, erős ellenállást váltott ki az egyházak és a hívek körében.

A Ludovika Akadémiáról indított kommunistaellenes puccsot már hosszú hetek óta szervezték a tanári kar egyes tisztjei, élükön Lemberkovics Jenő századossal, a Hadügyi Népbiztosság tanügyi osztályvezetőjével, valamint Schranz Ödön alezredessel és Hőnig Vilmos tüzér őrnaggyal. 

Huszonkilenc tiszten és kétszázötvenhét "akadémikuson" kívül altisztek és civilek szálltak fegyveresen szembe a Vörös Hadsereg katonáival, de a megmozdulás hamar kudarcba fulladt.
 
Az eredménytelenséget követően azonban előbb-utóbb megvalósult az eredeti cél: végül a Tanácsköztársaság is elbukott, és "a kommunizmus kísértete" sem járja már be Európa ezen szegletét. A nemzet kollektív emlékezetében azon hősök alakja marad meg, akik a legnehezebb pillanatban hoztak áldozatot, teljesítették kötelességüket.
 
Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy az ellenforradalmi kísérletet hetekig szervezték a tanári kar egyes tisztjei. Közülük is kiemelkedett Lemberkovics Jenő százados, Schranz Ödön alezredes és Hőnig Vilmos őrnagy. A szervezők az akadémia tisztjei és növendékei mellett a dunai flottilla egy részének a segítségére is számíthattak. A kadétok a terveknek megfelelően a hatalmukba kerítették a Ludovika épületét. A felkelés ellen azonban gyorsan mozgósították a Vörös Hadsereget és a Vörös Őrséget. Lemberkovics Jenőt több tiszttársával együtt elfogták és agyonlőtték, majd aknavetőket és tüzérséget is bevetve néhány óra alatt megtörték az ellenállást a Ludovikán. A felkelők 1919. június 25-én, hajnali 2 óra körül megadták magukat. A történteket vérfürdő követte volna, azonban Guido Romanelli alezredes, az antant Magyarországra küldött megbízottja erélyes közbelépésével megakadályozta a halálos ítéletek végrehajtását.
 
Az ellenforradalom első évfordulóján, 1920. június 24-én emlékoszlopot avattak a harcokban elesettek tiszteletére a Ludovika kertjében. A művet Sidló Ferenc szobrász alkotta, oldalára az akadémia vértanúinak neveit vésték: Lemberkovics Jenő, ivándai Karátson István és Mildner Ferenc századosok, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő II. évfolyambeli akadémikus.
 
Az emlékoszlop 1945 után eltűnt, de az események 100. évfordulóján az NKE felavatta az emlékmű hiteles másolatát,

via mti.hu, itthonrolhaza.hu