A fejveszetten torlódó idő

A fejveszetten torlódó időben
megkeressük egymás arcát,
odaillesztjük emlékeinket:
saját időnket ők hordozzák!
Közönyösen néz minket s közönyösen nézzük,
hogy átlép rajtunk a másik idő,
kiállítja a számlát, leolvassa szívverésünk,
mint villanyórát a díjbeszedő.

(Csukás István verse Csurka Istvánról)
 
 
Hetvenhét éves korában Budapesten meghalt Csurka István, a magyar rendszerváltás egyik legkiemelkedőbb személyisége, kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus.
 
A meglehetősen szűkszavú megemlékezések elmondják róla még, hogy a rendszerváltás idején aktívan részt vett a monori, majd a lakiteleki találkozó munkájában, a Magyar Demokrata Fórum megalakításában, amelynek 1991 és 92 között alelnöke is volt. 1993-ban ,,szélsőséges nézetei” miatt kizárták az MDF-ből, ekkor megalakítja a Magyar Igazság és Élet Pártját, amelynek haláláig az elnöke volt; s még ebben az évben létrehozza a Magyar Út Körök mozgalmat.
 
A megemlékezések hozzáteszik, hogy elsősorban drámaíróként volt jelentős alkotó, legismertebb drámái a Ki lesz a bálanya?, a Döglött aknák és a Házmestersirató. A közéleti szerepvállalás derékba törte írói pályáját, a rendszerváltás után már csak egyetlen figyelemre méltó drámát írt, A hatodik koporsót 2011-ben.
 
E búcsúsorok írója valamivel többet, mást is tud Csurka Istvánról, mivelhogy az elmúlt két évtizedben kicsit közelebb került hozzá, mint a távolságtartó megemlékezők legtöbbike. Az író-politikus jó néhány alkalommal volt vendége, beszélgetőtársa itt a Délvidéken, s azt sem kívánja véka alá rejteni, hogy lapunkat - akkor még Szabad Hét Napot - is támogatta az Ady Endre Sajtóalapítvány révén a legnehezebb miloševići időkben. (Kit Soros György, kit meg Ady Endre.) Az 1993-as Szárszói tábor emlékezetes napjaiban pedig Csurka István társaságában olyan kiváló magyarokkal oszthatta meg gondolatait nemzetünk megmaradásával és felemelkedésével, együvé tartozásunkkal kapcsolatban, mint Püski Sándor, Csoóri Sándor, Pozsgay Imre, Kósa Ferenc, Tőkés László, Bíró Zoltán, Borbándi Gyula, Czine Mihály, Fekete Gyula, Makovecz Imre, Szokolay Sándor, Pomogáts Béla, Szörényi Levente, Sinkovits Imre...
 
Szélsőségessé lett, a nemzeti radikalizmus sok bajt okozó képviselőjévé, illett és illik most is Csurka Istvánról állítani. Csak hát mi mássá válhat az ember, ha minduntalan látja maga körül a sok nemzetrontót, az önös érdekből ,,alkotót” és politizálót, a rengeteg pénzéhes ügyeskedőt, lépten-nyomon elvtelen paktumkötőt... Lám, még a béketűrő Jézus is megelégelte egyszer, és szétcsapott köztük templomában...
 
,,Írásaim, hangom, indulataim sok ellentétes érzelmet váltottak ki”, vallja Vasárnapi jegyzeteinek előszavában. ,,Ennek örülök, mert az volt a célom: írói szóval buzdítani, védeni, nagyobb részvételre és cselekvésre bátorítani azokat, akik a nagyon nehéz esztendőkben is kívül és alul maradtak és ostorozni, leleplezni azokat, akik ugyanennek a küzdelemnek a vámszedői voltak és azok ma is.”
 
Már nagybetegen, kórházi kezelését megszakítva a szegedi kormánypárti tüntetésre utazott, és beszédében határozottan kiállt Orbán Viktor és kormánya mellett.
 
Halála előtt két nappal, a budapesti Új Színház társulati ülésén felolvasták kórházból írt levelét: ,,Attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzatok együtt.” Íme hát, így ír és gondolkodik egy ,,szélsőséges eszméket valló” nemzeti radikális.
 
Ellenségei (még véletlenül sem ellenfelei!) felháborítónak tartották, hogy a legnagyobb élő magyar drámaírót merészeli valaki az Új Színház intendánsává kinevezni. Ráadásul az ő megkérdezésük nélkül. Betegségében is gyűlölködő támadásokat intéztek ellene.
 
A Magyarok Istene kimentette közülük, február 4-én magához szólította. Ott van már a közelében. A harmadik úton.
 
Nyugodj békében, Csurka István.

 
Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnökének írásával emlékezünk Csurka István halálának 8. évfordulójára.
 
Fotó:  a Budai Várban