Dr. Szakály Sándor történész Széchenyi-díjas
SZAKÁLY SÁNDOR történész 1955. november 23-án született Törökkoppányban.1980-ban az ELTE történelem-könyvtár szakán diplomázott. 1982-ben a bölcsészettudomány doktora, 1990-ben a történelemtudomány kandidátusa címet szerzett. 2006-ban habilitált és az MTA doktora lett.
1980-tól a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa. 1991-92-ben a legújabb- és jelenkortörténeti osztályt vezette, majd 1997-ig az intézmény bécsi kirendeltségének helyettes vezetője, 1997-től főmunkatárs, 1999-ben és 2000-ben a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója volt. 2001 és 2004 között a Duna Televízió alelnöke, 2005-től az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója. 2006-tól a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán tudományos szaktanácsadó, 2007-től egyetemi tanár. 2009-től a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának, 2010 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, 2013-ban és 2014-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára és rektorhelyettese. 2014 óta a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója.
Fő kutatási területe Magyarország 1919 és 1945 közötti történelme, az ország második világháború alatti történelme, a volt magyar királyi csendőrség és honvédség története, a korszak politikai és sporttörténete.
Számos szakmai, tudományos testület tagja, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alelnöke, volt a Magyar Történelmi Társulat alelnöke, az MTA Történettudományi Bizottságának alelnöke. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság tagja, a Rubicon és a Századok című folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. 2016-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át.