RETÖRKI - KRONOLÓGIA - Fiatal Írók Találkozója -1979

Hosszú előkészületek és nem mindig hivatalos engedélyeztetési folyamat után került sor 1979. május 18–19-én a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken a Fiatal Írók Találkozójára.

A fő szervező, ötletgazda és egyben házigazda Lezsák Sándor költő visszaemlékezése szerint már 1977 második felében eltervezték a nemzedéki tanácskozást - olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum Kronológiájában
 
Az 1978 májusában elmaradt találkozó egy évvel későbbi megrendezéséhez több dolog együttállására volt szükség: elsősorban Illyés Gyula támogató hozzáállására és részvételére, amelyet leginkább Csoóri Sándor felkérésére vállalt el. El nem hanyagolható volt ugyanakkor a Kulturális Minisztériumban Bíró Zoltán (főosztályvezető); a Magyar Írószövetségben Fábián Zoltán (titkár); az Írószövetség ifjúsági szervezeteként létrejött, ám évek során egyre inkább önállóságra szert tevő Fiatal Írók József Attila Körében Ördögh Szilveszter (titkár); a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága részéről pedig Komáromi Attila (politikai munkatárs) segítsége és támogatása.
 
A szervezők A haza és a nemzeti önismeret – a hivatalos sajtó tudósítása szerint Korszerű nemzeti önismeret – címmel hirdették meg a tanácskozást. A témáról, a hangulatról, a résztvevők összetételéről és a tanácskozás lefolyásáról talán Szentmihályi Szabó Péter író találkozón mondott parabolája a legjellemzőbb: „Az egerek összegyűltek egy konferenciára, hogy megbeszéljék az egértudat kérdéseit. A korszerű egérismeretet felvetették történeti, morális és sok másfajta szempontból. Több egér síkra szállt a szomszéd éléskamra egereivel szemben, mások éppen az ő példájukat említették dicsérően. Többen fölvetették az egérnemzet sürgető demokratizálódásának szükségszerűségét, egyes egerek pedig felmondták saját életrajzukat, s azt, hogy ők milyen jó egerek. Viszont a fiatal egerek más cincogásért könnyen elhagyják az éléskamrát, amely nevelte őket. Nacionalista, patrióta, kozmopolita és internacionalista egerek nézték egymást fásultan, időnként rájuk vetült a Macska árnyéka, aki éppen aludt, de az is lehet, hogy jóllakottan figyelte őket, és jól szórakozott. De a Macskáról senki sem beszélt, s ez így is van jól, mert a macskák nemzetségének önismeretét csak a macskáknak van joguk megvitatni, különben pedig: hamm bekaplak, fecsegő kisegér!”
 
A találkozó megnyitóját Buda Ferenc költő, a bevezető előadásokat Tordai Zádor filozófus, Szakály Ferenc történész és Huszár Tibor szociológus tartotta. Az előadások és a hozzászólások leggyakrabban a nemzet- és történelmi tudat aktuális kérdéseit elemezték. Számos felszólalásban hangsúlyosan jelent meg a határon túli magyarság problematikája – mind a szomszédos országok elnyomó politikája, mind a magyarországi közbeszédben való elhallgatásuk szempontjából (legátfogóbban Görömbei András irodalomtörténész fejtette ki a témát). Kiss Gy. Csaba előadásában a kelet-közép-európai országok példáját, a Lengyelországban, Szlovéniában és Csehszlovákiában a nemzeti összetartozás tudatának megerősítésére szolgáló kísérleteket ajánlotta a résztvevők és az illetékesek figyelmébe. Szó esett a fiatalok problémáiról és az országból való kivándorlásról (Veress Miklós, Kőbányai János), az egyre romló demográfiai helyzetről (Fekete Gyula), a népi-urbánus vita nem kívánatos továbbéléséről (Kulcsár Szabó Ernő). Némileg különálló hozzászólásnak tekinthető Szilágyi Ákosé, aki a „nemzetközpontú értéktudat” és az „értékközpontú nemzettudat” fogalmát állította egymással szembe (utóbbi mellett állást foglalva), a konzervativizmust és a nacionalizmust is a korban létező, releváns veszélyként bemutatva. Szilágyi álláspontjához – amelyet az év folyamán a tatabányai Új Forrásban megjelentetett vitacikkében részletesebben fejtett ki – kevés felszólaló csatlakozott. (Hasonló elemekkel talán csak Csordás Gábor felszólalásában találkozhatunk.)
 
A hozzászólók többsége sokkal inkább a nemzettudat egészséges fejlődésének ellehetetlenítését, a nemzetről szóló diskurzus bármely formájának nacionalizmusként való megbélyegzését bírálta. A többség alighanem egyetértett Ratkó József rövid és határozott hozzászólásával: „1948–50 óta körülbelül 1965–67-ig itt a nemzeti tudat, a történelmi tudat tudatos, rideg és kegyetlen szétverése folyt. […] A magyar állampolgár mindenféle közösséghez tartozott: tartozott óvodai kiscsoporthoz és pártcsoporthoz, szakszervezethez, de nem tartozott, a felszínen legalábbis nem tartozhatott a nemzetéhez, mint közösséghez.” Lezsák Sándor házigazdaként szót kérve arra hívta fel a figyelmet, hogy ahogy egy fa esetében nemcsak gyökereket, hanem a törzset és a gyümölcsöt tartó ágat is vizsgálni kell, úgy a történelemben sem csak a rég-, de a közelmúlt eseményeiben is lehetővé kell tenni a tisztánlátást. Fontos még megemlékeznünk Agárdi Péter részvételéről, aki nemcsak mint a nemzedékhez tartozó kritikus, irodalomtörténész, de a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális osztályának munkatársaként is részt vett és felszólalt az eseményen. Későbbi visszaemlékezése szerint ő maga is érezte ezt a kettősséget, ám úgy vélekedett: „nem éreztem magam »a nemzedéken kívül« s még kevésbé »a másik oldalon«”. A döntő többségében egy nemzedékhez tartozó résztvevők számára a legemlékezetesebb minden bizonnyal Illyés Gyula találkozón való részvétele – a költő Csoóri Sándorral és Szervátiusz Tiborral érkezett Lakitelekre – és felszólalása volt. Illyés tulajdonképpeni zárszavában a 20. század „legnagyobb, legfontosabb kérdéséről”, a nemzetiségi és a nemzeti kérdésről, a magyar sorskérdésekről, a nacionalizmusról és annak vádjáról, valamint a nemzedék feladatairól beszélt. Dobozy Imre, az Írószövetség elnöke elismerte a szellemi élet korábbi hibáit – többek között a határon túli magyarság problémáinak elhallgatását –, ugyanakkor arra kérte a fiatal írókat, hogy ne gyanakodjanak, hanem bízzanak a rendszerben, amely „fölnevelt benneteket”.
 
A találkozó jegyzőkönyve szinte teljes egészében megjelent a kecskeméti Forrás 1979. szeptemberi számában. Kimaradt belőle ugyanakkor Buda Ferenc megnyitója, amelyben többek között a haza államhatárok közé nem férő fogalmáról, a határon túli magyarság ügyében uralkodó hanyag itthoni tájékozatlanságról és a szomszédos országokban tapasztalható tudatos hamisításról beszélt. Szintén nem jelent meg a szövegkönyvben az Erdélyből érkezett Farkas Árpád felszólalása, aki már Illyés Gyula jelenlétében olvasta fel A szivárgásban című nagy hatású versét. Miközben a nemzedéki „felvonulás” megmutatta: a nemzettudat legfontosabb kérdéseiben nincs teljes egység a résztvevők között, Lakitelek megnyitója lett egy egyszerre irodalmi és „irodalompolitikai” folyamatnak: a Fiatal Írók József Attila Köre fokozatos önállósodásának (a már 1956 kérdését is pedzegető, következő évi szentendrei tanácskozás már egy új hang térhódítását mutatta), a ’80-as évek irodalmi „ügyeinek” (Mozgó Világ, Tiszatáj, Nagy Gáspár versei, Csoóri Sándor és Csurka István), majd az 1986-ban tetőző írószövetségi harcoknak. Lakitelek politikai téren fogalommá nyolc évvel később vált – helyszíne lett A magyarság esélyeit boncolgató konferenciának és bölcsője a Magyar Demokrata Fórumnak. A rendszerváltás hajnalán az írótalálkozó szervezése egyfajta garanciát jelentett az akkor már sokkal bátrabban politikai szerepet vállaló fórumteremtőknek: sokan nem véletlenül tekintettek közvetlen előzményként a nemzeti önismeret legfontosabb kérdéseit középpontba állító nemzedéki tanácskozásra.
 
Fotón:
Illyes Gyula és Kozmutza Flora (1979) Bahget_Iskander_WIKIMEDIA COMMONS
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
(2022.05.18.)