Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



Hatalomtechnika pártállam végóráiban

A szocialista politikai vezetés mindig tudta, hová kell tenni azt a fát, amitől nem látszik az erdő – véli kutatásai alapján Riba András László történész.

A rendszerváltozást nem a pártállam hozta tető alá, az a társadalom felől a politikába érkező rendszerváltoztatóknak a teljesítménye és elévülhetetlen érdeme − fogalmazott Riba András László történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum archívum- és szakmafejlesztési igazgatója.
 
– Könyve a pártállami hatalomtechnikákról szól. Mit ért pontosan a szókapcsolat alatt?
 
– A bolsevik–kommunista pártok megragadják a hatalmat, majd kialakítják a pártállami berendezkedést – „leánykori nevén” a proletárdiktatúrát –, egyeduralkodóvá válnak. Minden további céljuk elérése érdekében meg kell tudniuk tartani a megszerzett hatalmat, mindig a lehetséges legnagyobb mértékben. Ahogy a történelem mutatja, mindezt nem támasztják alá szabad demokratikus választások eredményei, ehelyett különböző nem demokratikus (bolsevik) módszerekkel érik el céljukat. A könyv címének jelzős szerkezete tehát azt hivatott kifejezni, hogy a saját rendszerének leváltásában természeténél fogva ellenérdekelt kommunista vezetés – tehát a pártállam – hatalmának megtartása érdekében a rendelkezésére álló eszközöket és módszereket alkalmazza, mindezzel pedig a társadalmi–gazdasági–politikai visszarendeződést vagy átrendeződést próbálja folyamatosan megakadályozni. A könyvben erről van szó.
 
– Hogyan került közel ehhez a témához? Miért tartja fontosnak?
 
– Tanulmányaim majd kutatásaim során úgy éreztem, hogy akármennyire is tisztában vagyunk az elmúlt rendszer diktatúravoltával, sokszor vagy sok esetben mégsem vagyunk képesek a tételes bizonyításra. Az embernek az az érzése, mintha valahogy a rendszer működéséhez tartozhatna, hogy mire kell figyelni azzal az eshetőséggel számolva, ha egyszer utoléri őket a bukás, esetleg valamilyen számonkérés. Mintha mindent végiggondoltak volna, minden eshetőségre felkészültek volna ebben a tekintetben, pedig azt általában nem mondhatnánk, hogy mindennap rettegniük kellett volna a rendszer bukásától. Vagy meg kellene fontolnunk ezt a lehetőséget is elméleti alapon.
 
A szocialista törvényesség, a bürokratikus és adminisztratív vonások elképesztő mechanizmusokat és intézményes szövevényeket hoztak létre, alakítottak ki. Van egy „misztikuma” ennek az egésznek. A legfelsőbb szintekkel, a belső maggal, a grémiummal kezdtem foglalkozni, mert ezekben a terekben volt feltételezhető, hogy lényegi vagy lényeges felismerésekre lehet bukkanni. Azt gondolom tehát, hogy mindig pontosan tudták, hová kell állítani azt a fát, amitől mi nem látjuk az erdőt. Az intézményi, szervezeti megközelítés egy vállalkozás volt a munkámban, hogy ezen esetleg valamilyen fogást találjunk. Az ideológiai nyelvezet, a frazeológia kritikai elemzése az ideológiatörténettel kapcsolatban keltett bennem érdeklődést, számos más módszertani kérdés mellett, amelyekkel a jövőben mindenképpen szeretnék komolyabban foglalkozni.
 
– Hogyan változott a kommunista hatalomtechnika ezerkilencszáznegyvenöt után – akár ezerkilencszázötvenhat hatására?
 
– A kommunisták „demokráciájáról” az ezerkilencszáznegyvenötöt követő években fokozatosan kiderült, hogy az a legtöbbek számára diktatúra. Ez azt is jelenti, hogy az akkori magyar társadalom felfogása nem volt azonos a kommunistákéval, és véleményem szerint soha nem is egyezett. A kérdés az lehet, hogy miért tűnhet úgy, vagy miért állítják be úgy különböző szereplők, hogy a társadalmi elképzelésekben megjelenő bizonyos szocialisztikus jegyek, vonások azonosak lettek volna a kommunista iránnyal. Az ezerkilencszázötvenhatos eseményeket elemezve ezzel a kérdéssel találkozunk.
 
– Hogyan lehet ezt, ha egyáltalán lehet, mérhetővé tenni?
 
– Az ország nemzetközi helyzete és az ebből fakadó korlátozott mozgásterek vizsgálata adhat választ minderre leginkább. Mindössze néhány év alatt kiderült, hogy a kommunisták mennyire mást értenek demokrácia alatt, addigra viszont a lényegi pártállam kiépült, és a politikai egyeduralmat Rákosiék birtokolták. A szocializmus csak egyfajta „árukapcsolással”, a demokrácián belül, a demokrácia támogatása mellett egy rövid periódusban lehetett jelen. De miért ne lehetett volna ez így?
 
A nép számára a szocializmus lényegében egyfajta szocialisztikus mentalitást jelentett, ennek nem sok köze volt a marxizmus–leninizmushoz, de a sztálinizmushoz végképp semmi köze nem volt. Ez az ellentmondás mutatkozott meg ezerkilencszázötvenhatban, amikor a pártállam kommunizmusa egyértelműen összeegyeztethetetlenné vált ezzel a társadalmi, népben lakozó szocialisztikus hajlammal. A szabad döntés és a szabad választás megvonása, korlátozása az egyik legfőbb jellemzője a Kádár vezetése alatt rendszerré alakuló berendezkedési variánsnak, a tényleges egypártrendszernek, amelyet az ezerkilencszázhetvenkettes alkotmánymódosítás rejtett magában.
 
– Az ezerkilencszáznyolcvanas évekre enyhült ez, igaz?
 
– A világgazdaságnak a nyolcvanas évekkel beköszöntő kedvezőtlen hatásai nyomán folyamatosan egyre több és egyre nagyobb mértékű engedményt tett a politika. A berendezkedés fenntarthatósága és a hatalom megtartása finanszírozhatósági kérdéssé vált, egyidejűleg a Szovjetunió szerepe is gyengülni kezdett. Minderről azonban alig néhány tucat vezető rendelkezett különböző szintű információval hosszú időn keresztül. A helyzet konszolidálhatóságára való felkészülésnek komoly és hosszú előkészületei voltak.
 
– Könyvében azt írja: „a kommunista politikai vezetés a hatalom megőrzése, a hatalomban maradás érdekében érzékelve egy elkerülhetetlen válsághelyzet közelségét, saját maga tett rendszerváltoztató intézkedéseket a hatalmi felépítményre vonatkozóan”. Mit jelent ez? Érthetjük úgy, hogy a rendszerváltoztatást maguk a kommunisták hozták tető alá?
 
– Aközött, hogy a pártvezetés elfogad egy határozatot, mondjuk, arról, hogy mit tekint a korábbiakhoz képest ellenzéki vagy ellenséges politikai magatartásnak vagy cselekménynek, és aközött, hogy lényegében kimunkálja a piacgazdaság feltételrendszerét a szocializmus útján haladó országban, fontos kapcsolat áll fenn. Anélkül, hogy rendszerkritikus vagy rendszerellenzéki politikai csoportok, szervezetek ne követelnék a többpárti viszonyokat, nem volna lehetséges rendszerváltoztató társadalmi politikai erőkről beszélni. Ugyanezek az erők rengeteg más követeléssel is felléptek, mind olyanok, amelyek nem jellemzik a szocializmus akkor fennálló viszonyait. E követelések között soknak van történelmi hagyománya, előképe a magyar történelemben, más részük pedig olyan, ami a második világháborút követően a nyugati világban továbbfejlődött, alakult, érlelődött. Ezek szintén mintául szolgáltak, és a követelések tárgyai lettek.
 
– Ez eddig nem tűnik ellentmondásnak.
 
– Igen, csakhogy választások címén Magyarországon időről időre tartottak szavazásokat. Ezek alkalmával – ki tudja, mennyire önálló elhatározásból szabadon – elment a választójoggal rendelkező széles társadalom, és lényegét tekintve egy politikai erő jelöltjeire leadta szavazatát. De hol van ebben a választás politikai minősége? Sehol. Az ezerkilencszáznyolcvanhármas reform a maga nemében – de megint csak lényegét tekintve – ezen érdemben nem változtatott.
 
Megmutatta azonban azt, hogy ha kialakulhat olyan helyzet, ahol nem a hatalmat támogató vagy éppen nem a hatalom által támogatott jelölt indulhat, akkor ezek a jelöltek legyőzik azokat, akik a hatalmat támogatják, vagy akiket a hatalom támogat. A hatalom támogatása elsősorban annak a rendnek és viszonyoknak a támogatása, amit a szocializmus jelentett. Az ehhez képest alternatívát megjelenítők bekerülése a szocialista korszak országgyűlésébe együtt jár olyan intézményi sajátosság felelevenedésével, amit például egy kormány országgyűlésnek való felelőssége jelent. A kommunista kormány működése szempontjából ez kezdetben nagyon vékony rést jelent a pajzson. Viszont fontos, mert tudjuk, hogy ez a felelősség sokáig nem létezett gyakorlatilag, tét nélküli volt hosszú időn keresztül. A közjogi értelmezhetőségen kívül esett, mert a kormányok felelőssége és felelősségre vonása a párt vezetése viszonylatában, vagyis az országgyűlésen kívül volt értelmezhető.
 
A jogállamiság, a parlamentarizmus és a választások a politikai szabadság, egy ország szuverenitásnak alapvető feltételei. Tehát ilyen és ehhez hasonló, a könyvben ismertetett jelenségeket és változtatásokat értek a fentebb idézett mondat alatt. Nem a pártállam hozta tető alá a rendszerváltozást. Számos intézkedése eredeti céljaihoz képest kontraproduktívnak bizonyult, ez azonban még nem lehetett volna elég önmagában. Azt senki ne vitassa, hogy a rendszerváltozás akárhogy is, de a pártállam politikai ellenzékének, a társadalom oldaláról érkező rendszerváltoztatóknak a teljesítménye és elévülhetetlen érdeme.
 
Forrás:  MH/ Vitéz Anita
(2022.06.12.)