Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



RETÖRKI – KRONOLÓGIA – NAGY IMRE REHABILITÁCIÓJA

1989. július 6-án a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának héttagú Elnökségi Tanácsa − a legfőbb ügyész által Nagy Imre és társai ellen folytatott 1958-as büntetőügy felülvizsgálatára vonatkozóan kezdeményezett törvényességi óvást tárgyaló nyilvános ülését követően − megsemmisítette a korabeli ítéletet, felmentve Nagy Imre kivégzett kormányfőt és társait az egykori vádak alól.

Az akkor 31 éve hozott ítélet hatályon kívül helyezése az érintettek és hozzátartozóik körén túl szinte az egész magyar társadalom, valamint a közép-európai folyamatokban érintett nemzetközi szereplők számára is önmagán túlmutató jelentőségű történés volt. Ennek hátterében a pár héttel korábban lezajlott újratemetés társadalomlélektani, valamint a Pozsgay Imre január végi nyilatkozata nyomán zajló múltértékeléssel kapcsolatos viták politikai hatása volt érzékelhető. A Nagy Imre és társai ügyében bekövetkező jogi rehabilitáció 1989 nyarán az egyre kiéleződő belpolitikai és nemzetközi helyzetben a még fennálló rendszer vezetésének rövid ideig tartó, de fontos ideológiai-politikai mozgásteret eredményezett. Ennek lényege az 1956 utáni párt- és állami vezetéssel való kontinuitás jogtechnikai feloldása volt, mivel a Kádár János utáni vezetés a rendszer alapvető ideológiai határainak fenntartása mellett európai-nemzetközi értelemben szalonképes és a kapitalista gazdasági rendszerrel kompatibilis konstrukció kimunkálásán dolgozott. Az ’56-os forradalmat szovjet közreműködéssel erőszakkal leverő és megtorló kádári működésen, a hatalomgyakorlás módozatain is változtatásokat kellett végrehajtaniuk. Kádár János Nagy Imre és társai büntetőügye felülvizsgálatának napján hunyt el, történetileg ritka és egyben drámai kontúrt adva a folyamatoknak.
 
A jogi felülvizsgálat szűken értelmezett előzményei között érdemes megemlíteni: 1988. december 15-én az MSZMP Központi Bizottságának ülésén Fejti György illetékes KB-titkár nehéz és politikailag kényes kérdésként vezette fel, hogy az ’56-os eseményekben való szerepük miatt elítéltek, kivégzettek hozzátartozói, köztük Nagy Imre egykori miniszterelnök lánya is az igazságügyi szervekhez fordultak. Ezeknek a kéréseknek elsősorban az ismeretlen hantolási helyek felkutatása, a földi maradványok kegyeletileg elfogadható temetése volt a célja. Az MSZMP vezetése számára egyértelmű volt, hogy az ellenzéki mozgalmak és szervezetek társadalmi-politikai felhajtóerejét ’56 kérdésében bármely engedmény növeli, az MSZMP erejét pedig legalább azonos arányban gyengíti. A rendszer jogállamiságot imitáló intézményi működésében a kérések kezelését az illetékes kormányzati területnek, az igazságügynek kellett intéznie. Mindez kezdetben a kegyeleti aktusra terjedt ki, a rehabilitáció lehetőségét mind jogi, mind politikai értelemben mellőzte a pártvezetés. Ezt az álláspontot haladta meg sajátos értelemben Pozsgay Imre 1956-ot nem kizárólag ellenforradalomként minősítő nyilatkozata. A tömegkommunikációban való megnyilatkozása által az MSZMP a helyzet kezelésében elmozdult a korábbi alapokról, mivel a fellépés a társadalom egészében érzékelhető hatást váltott ki. A társadalmi igazságérzet megnyilvánulásaként tarthatjuk számon a rendszerváltás egyik legnagyobb részvétellel lezajló eseményét, a június 16-i újratemetést. Ezt elsősorban a hatalmas tömeg megjelenése, a politikai magatartás demonstratív kifejeződése miatt értékelhetjük így. Ugyanakkor a fennálló rendszer kormányzati tisztséget viselő vezetőinek reprezentatív jelenléte a háttérben zajló folyamatok politikai megfontolásaira is következtetni enged. Németh Miklós és kormánya hivatalba kerülésétől kezdve fokozatosan vette át a bomladozó állampárt vezetésének korábbi szerepköreit, önálló arculatot teremtve.
 
1989 tavaszán Nagy Imre és társai büntetőügyének felülvizsgálata az igazságügy berkeiben egyre komolyabb kérdéssé formálódott. A belső vizsgálódások a szocialista alkotmányosság és törvényesség egyre kényesebb kérdéseihez jutottak el, amelyek a konkrét ügytől általános értelemben elvonatkoztatva a politikai vezetés számára – legalábbis a háttérben – már egzisztenciális fenyegetettségként jelentkeztek. Ezek a kérdések továbbra is titkok voltak, amelyek létezéséről vagy fennállásáról a nyilvánosság nem tudhatott. Talán a legfontosabb körülmény, hogy Nagy Imre és társai ’58-as ítélete az akkor hatályos 1949. évi XX. törvény, az alkotmány alapján nem volt megalapozott. Az államrend alatt pártállamot, az egypártrendszert értették, amely azonban egy gyakorlati helyzet volt, s alkotmányjogi értelemben csak a módosított alkotmány, az 1972. évi I. törvény rögzítette sajátos módon.
 
Az ítélet és az elítéltek helyzetének átértékelésére alkotott kategóriák szintén nagy jelentőséggel bírnak. A pártvezetők, köztük az ekkor már csak főtitkári tisztséget betöltő Grósz Károly hangsúlyozta többször is azt a körülményt, hogy a jogi, politikai rehabilitáció, amelyet az illetékes igazságügyi szervek törvényességi óvás keretében történő vizsgálatai eredményezhetnek, nem jelent majd egyúttal automatikusan pártpolitikai rehabilitációt. Ennek jelentőségét az ’58-ban hozott ítélet meghozatalának az 1989-es helyzetre való igazítása adja meg. Logikai lényege a pártállami gyakorlat elhagyásában, illetve az arra való törekvésben érhető tetten. Ebben az összetett politikai és alkotmányos helyzetben került sor a nemzeti megbékélést és közmegegyezést megalapozó újratemetést követően az 1989. július 6-i döntésre.
 
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa felmentette Nagy Imrét, Donáth Ferencet, Gimes Miklóst, Tildy Zoltánt, Maléter Pált, Kopácsi Sándort, Szilágyi Józsefet, Jánosi Ferencet és Vásárhelyi Miklóst a bűnösség alól. A tárgyalást dr. Szilbereki Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke nyitotta meg. Vásárhelyi Miklós és Kopácsi Sándor, idézésük ellenére, személyesen nem jelentek meg a tárgyaláson. Az 1958-ban hozott ítéletet és a Legfőbb Ügyészség 1989. június 9-én kelt 21206 1989. számú törvényességi óvását dr. Czili Gyula, a Legfelsőbb Bíróság büntető elnökhelyettese ismertette.
A legfőbb ügyészhelyettes dr. Nyiri Sándor a törvényességi óváshoz fűzött szóbeli kiegészítésében kitért többek között arra, hogy az a tények egykori elferdítése mellett a jogszabályok törvénytelen értelmezésére is felhívja a figyelmet. Gondolatmenetének lényegi eleme volt, hogy az ügyészség feladata ezúttal az egykori vádhatóság eljárása ellen vádbeszédet mondani, s „védőbeszédet mondani az ártatlanul kivégzett törvényes miniszterelnök és közvetlen munkatársai mellett”.
 
Dr. Czili Gyula, a Legfelsőbb Bíróság elnök-helyettese (k) ismerteti az iratokat Nagy Imre és társai ügyében. A héttagú testület - dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezetésével - azt az óvást tárgyalja, amelyet a legfőbb ügyész Nagy Imre, dr. Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, dr. Szilágyi József, dr. Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós javára emelt. Ebben indítványozta a törvénysértő ítéletek hatályon kívül helyezését és az ártatlanul elítéltek felmentését. (1989. július 6.)
 

Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
(2022.07.06.)