Kármelhegyi Boldogasszony – régi magyar neve Skapulárés Boldogasszony – ünnepe

Július 16-a Kármelhegyi Boldogasszony, a kármelita rend Mária-ünnepe. A XIII. század elején Albert jeruzsálemi pátriárka adott regulát a Kármel hegyén, az Illés-kútnál letelepedett remetéknek, akik a kármelita rend első tagjai lettek. A közösség első kápolnáját pártfogójuk, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel.

A Kármelhegyi Boldogasszonyról – magyar népi elnevezéssel Kármélus vagy Skapulárés Szűzanyáról – való ünnepélyes megemlékezést eleinte csak Kármel hegyén tartották meg, ám a XIV. századtól az egész rendre kiterjesztették.
 
A Szentírás Kármel szépségét dicséri, ahol Illés próféta megvédte Izraelnek az élő Istenbe vetett hitét (1Kir 18,20–46). Az egyházatyák a bibliai Kármelt – szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt – a Szűzanya jelképének látták. Forrásánál, amely Illés próféta nevét viseli, a XII. századtól kezdve néhány remete és a keresztes háborúk idején Európából érkező zarándok közös lakóhelyet készített magának, és az Istenszülő tiszteletére kápolnát épített. A helyválasztás nem véletlen, Illés próféta ezen a helyen mutatta be égőáldozatát, hogy bebizonyítsa a hitetleneknek: az Úr az egyetlen és igaz Isten. A tengerre nyíló völgyben, a Kármel-hegy lábánál épített templomban naponta misét mutattak be Szűz Mária tiszteletére.
 
A Kármel lábánál élő remeték közösséget alakítottak, és Albert jeruzsálemi pátriárka idejében regulájuk jóváhagyását kérték. Engedélyezték működésüket, Mária testvéreinek rendjeként említve a közösséget. Megszületett a Kármel-hegyről elnevezett kármelita rend. A kármeliták a Boldogságos Szűz Mária pártfogását kérték, a Kármel-hegyen remetéskedő Illés prófétát szellemi atyjukként tisztelték.
 
A hagyomány szerint 1251. július  16-án a Boldogságos Szűz, angyalok és szentek kíséretében megjelent Stock Szent Simonnak, átnyújtotta neki a skapulárét – mely vállruha, váll-lepel – azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba, s a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből is, mert maga a Kármelhegyi Boldogasszony száll le érte, s vezeti a mennyekbe.
 
A kármeliták jellegzetes barna skapuláréja az évszázadok alatt szimbólummá vált: viselője megmenekül a pokol tüzétől és Szűz Mária kegyelmében részesül. E kiváltságot később a rendtagokon kívül kiterjesztették minden hívőre, aki a skapulárét, illetve annak érem-változatát viseli, s Kármelhegyi Boldogasszony oltalma alatt a megfelelő életmódra vállalkozik. A skapuláré – a Szűzanya iránti látható és állandó tisztelet jeleként, Mária anyai oltalmát és az örök élet zálogát jelenti viselői számára.
 
A Kármel hegyén emelt templomot többször lerombolták az oszmán hódítók, de mindig újjáépítették, ma zarándokhelyként funkcionál.
Magyarországon a Kármelita rend sarutlan ága van jelen. Ezt a rendi családot Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János alapították a 16. században. A Sarutlan Kármelita testvérek jelenleg Budapesten, Győrben és Keszthelyen tevékenykednek, valamint Kunszentmártonban és Attyapusztán tartanak lelkigyakorlatokat, ahol a Kármelhegyi Szűzanya Segítő Nővérei élnek.
 
A leghíresebb felvidéki kegyképei a kistapolcsányi és Bacsfa-szentantali zarándokhelyeken találhatók. Erdélyben, Máriaradnán áll a kegytemplom. A rend női ága, a Sarutlan Kármelita Nővérek jelenleg Magyarszéken és az erdélyi Marosszentgyörgyön vannak jelen.
 
Forrás: Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma, 2022.07.16.)