EGY EMBERCSEMPÉSZ, HARMINCHAT MIGRÁNS
Győr-Moson-Sopron megyében két autót ellenőriztek hajnalban a rendőrök, amelyekben illegális migránsokat szállítottak.

Alig egy óra múlva – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztályának jelzése alapján – az M1-es autópálya 162-es kilométerszelvényében egy osztrák honosságú gépkocsit állítottak meg a rendőrök. A járműben a 28 éves román sofőrön kívül tizenhat – magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A rendőrök a járművezetőt elfogták és a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A 28 éves román sofőrrel szemben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indít, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően –a hatályos magyar jogszabályok értelmében a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Forrás: police.hu
(2022.07.22.)