Retörki – A Helsinki záróokmány aláírása

Negyvenhét éve, 1975. augusztus elsején, több éves tárgyalási folyamat eredményeképpen Helsinkiben aláírták az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet dokumentumát. A dokumentum tartalma megóvta a szembenálló feleket attól, hogy az óhatatlanul is kialakuló nézeteltéréseket nemzetközi jogsértések szintjén, elhúzódó és elmérgesedő vitákban próbálják rendezni.

Az aláírással kapcsolatban a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum munkatárának, Jónás Róbert írását ajánljuk.

1975. augusztus elsején, több éves tárgyalási folyamat eredményeképpen Helsinkiben aláírták az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet dokumentumát, amely a hidegháború időszakában a Nyugat és Kelet békés egymás mellett élésének és bizonyos területeken történő együttműködésének alapelveit rögzítette.
 
Bár a dokumentumra gyakran nemzetközi  egyezményként hivatkoztak, valójában csupán egy politikai kötelezettségvállalás volt az aláíró felek részéről. Mégis, utólag nagy biztonsággal kijelenthető, hogy ez a tény nem hatott korlátozóan a két tömb közötti enyhülés folyamatára, sőt, megóvta a feleket attól, hogy az óhatatlanul is kialakuló nézeteltéréseket nemzetközi jogsértések szintjén, elhúzódó és elmérgesedő vitákban próbálják rendezni. A záróokmány tíz pontban rögzítette azokat az alapelveket, amelyek mentén a résztvevő államok viszonyát szabályozták. A dokumentum által tárgyalt három legfontosabb témakör a biztonsági és katona-politikai kérdések, a gazdasági, környezetvédelmi és technológiai terület, valamint az emberi jogi és humanitárius együttműködési lehetőségek voltak. A dokumentum aláírásával a nyugati tömb elismerte a második világháború után kialakított területi status quo-t, vagyis Közép- és Kelet Európa szovjet blokkba való tartozását és a szovjetek hegemón szerepét a térségben, a Szovjetunió pedig tudomásul vette, hogy az Egyesült Államok kvázi Nyugat-európai politikai aktorként is jelen van a nemzetközi politikában.
 
A dokumentum aláírása amellett, hogy az enyhülés katalizátorának szerepét töltötte be és biztosította a folyamatos párbeszédet, új taktikai elemeket is szolgáltatott az Amerika és a Szovjetunió közötti vetélkedéshez. A nyugati tömb az emberi jogi kérdéseket helyezte a középpontba, amelyekről – helyesen – úgy vélte, hogy a szovjet típusú politikai és társadalmi berendezkedés lényegénél fogva hiányosságokkal rendelkezik ezeken a területeken. Mivel ez a hiátus rendszersajátosság volt, fennmaradására tartósan lehetett számítani, ez pedig megteremtette a lehetőséget a Nyugat számára ahhoz, hogy a záróokmányra hivatkozva rendszeresen számon kérje az emberi jogok, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, folyamatos politikai nyomás alatt tartva Moszkvát, aki viszont rendszerint a záróokmány másik alapelvére, a belügyekbe történő be nem avatkozásra hivatkozva védte ki azokat.
 
A Szovjetunió és a keleti blokk országai nagy diplomáciai győzelemként értékelték a záróokmány aláírását. Bár a konferencián mondott beszédében más vezetőkhöz hasonlóan Brezsnyev is hangsúlyozta, hogy az elért eredményeket közös sikernek tartja, valójában Moszkva úgy vélte, az emberi jogok biztosításának ígéretével kis árat fizetett azért, hogy a világháborúban befolyása alá került területek feletti szupremáciáját most egy, többek között a határok sérthetetlenségének elvét is rögzítő nemzetközi megállapodás keretében is megerősítették.
 
A magabiztos szovjet álláspontot végül mégsem a nyugati politikai támadások kezdték ki. Az emberi jogok ügyével maguk a szovjetek szembesítették saját politikai elitjüket. 1976-ban tizenegy szovjet polgár megalakította a Moszkvai Helsinki Csoportot, amely szándéka szerint a Szovjetunió Helsinki záróokmányban tett vállalásait kérte számon a pártvezetésen. A csoport vezetőjét, Jurij Orlovot a következő évben letartóztatták, és hét év kényszermunkára ítélték. A csoport többi tagját is kemény retorziók érték, többeket emigrációba kényszerítettek, másokat száműztek, vagy börtönbüntetésre ítéltek.
 
A csoport tevékenysége azonban inspirációt adott másoknak, és előbb a Szovjetunióban – Grúziában, Ukrajnában – majd több Kelet-Közép-európai országban – Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon – alakultak a Moszkvai Helsinki Csoporthoz hasonló civil szerveződések, amelyek Helsinki szellemében tevékenykedve hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét az állam által különböző társadalmi csoportok ellen elkövetett jogsértésekre, tevékenységükkel egyszersmind fellazítva a diktatúra rendszerét.
 
Forrás: retorki.hu/olvasoszoba

 
(2022.08.01.)