Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



Szent István, a szegények pártfogója, a betolakodókkal nem bánt kesztyűs kézzel

P. Reisz Pál, ferences szerzetes, lelkipásztor elmélkedése

P. Reisz Pál: Szent István üzenete, hogy az élettől idegen és életellenes szellemi áramlatokat lehetőség szerint tartsuk távol nemzetünktől, nehogy megrontsanak minket. Nincs szükségünk a genderre, az eutanáziára, nincs szükségünk a magzatölésre, nincs szükségünk terrorcselekményekre, nincs szükségünk a migránsokra. Tegyünk meg mindent a jó érdekében. Szent István példájára bízzuk magunkat személyes és közösségi életünkben egyaránt az isteni gondviselésre, égi édesanyánk, a Nagyboldogasszony közbenjárását kérve!

Több mint ezer esztendővel ezelőtt Szent István királyunk felismerte, hogy házat, hazát csak jó alapra érdemes építeni. Ez az jó alap pedig Jézus Krisztus. Meg volt arról győződve, hogy csak akkor maradhatunk fenn, ha keresztényekké leszünk. Bizonyítja a történelem, hogy első királyunk jól gondolkodott. Mert a sok szenvedés ellenére túléltünk minden fájdalmas csapást: Muhit, Mohácsot, Trianont, a két világháborút és a szovjet uralmat, a liberálbolsevik tobzódást. S lám mégis élünk. A szenvedést nemcsak az ő népe, hanem ő maga is kénytelen volt megtapasztalni. Elveszítette egyetlen, számításba jöhető, alkalmasnak mutatkozó utódát, a trónörökös Szent Imrét. Ismerte az embert, ismerte a pogányságból még éppenhogy kikeresztelkedett esendő népének természetét. Az idős kor terheit is hordozva, súlyos betegen, érezte halálának közeledtét. Megtapasztalta létének korlátait. Emberileg kilátástalannak látta műve, az általa megalapított keresztény Magyarország jövőjét. Emberileg nézve tehetetlen volt, kicsúszni látszottak vaskezéből a dolgok, az események.
 
S ekkor a jövő minden magyarja számára útmutató és példás elhatározásra jutott. Kétségbe ejtő helyzetében, mint egy utolsó szalmaszálba kapaszkodva, felajánlotta koronáját, felajánlotta egész országát és nemzetét a Boldogságos Szűznek, hogy ő legyen égi közbenjárója népének. Amit az emberi gyarlóság és korlátozottság nem képes megvalósítani, vigye jó végre a gondviselő Isten a Boldogságos Szűz hathatós közbenjárására. Ő maga mindent megtett a jó érdekében, de kifogyott az emberi eszközökből, és más lehetőség híján fordult az égiekhez. Megtehette, mert a hatalomról, a királyi uralomról alkotott felfogása is ezt diktálta. Saját magát királyi mivoltában úgy tekintette, hogy ő csak gondozója és nem tulajdonosa azoknak az embereknek, akiket a gondviselés megbízásából vezetett.
 
Szent István családjába és királyi házába fogadta Szűz Máriát, és ezáltal Magyarországot Mária-tisztelő országgá tette. Ő maga és honfitársai pedig Mária gyermekei és Jézus tanítványai lettek. Ez a döntése Magyarországnak olyan méltóságot kölcsönzött, amely nem veszett el soha.
 
Szent István a szellemi hagyatékát képező Intelmekben súlyos igazságokat és követelményeket tárt utódai és minden magyar ember elé. Ezek között különös aktualitása van az idegenekkel kapcsolatos intelmeknek. A nemzeti érzülettel bíró ember fülében néha bántóan egyoldalúnak tűnik tanítása. „…a különböző tájakról és tartományokból érkező, (…) különféle nyelveket, szokásokat és példát hozó vendégek” befogadása „az országot díszíti”, mert „gyenge és törékeny az egynyelvű és egy szokású ország”.
 
Ne felejtsük el azonban, hogy azok az idegenek, akikről Szent István szól, az ő tevékenységét segítették és sikeressé tették. Olyan idegen ajkú keresztények voltak, akik hűségesen kitartottak mellette, és egészen magyarrá is lettek. És ezek az idegenek régi magyar családoknak lettek megalapítói. Szellemi és biológiai utódaik most is itt vannak közöttünk. Keresztény mivoltukból fakadt az a hűség, amely nagyon gyorsan igazi magyarrá tette őket.
 
Szent István nem ismerte például azokat az úgynevezett „migránsokat”, akik pökhendi magabiztossággal, követelődzve, félelmetes hordát alkotva vonultak végig korábban Pest és Buda utcáin. Ezek számára ő sem helyezte volna ki az „Isten hozott!” feliratokat. Ő, aki az igazi szegényeknek és rászorulóknak pártfogója, segítője volt, a betolakodókkal nem bánt kesztyűs kézzel. Nem várta meg, amíg ellepik, és belülről bomlasztják szét országát, hanem idejében kitakarította őket.
 
Szent István üzenete ma: kemény következetességgel tartsunk ki az örök értékek megvédése, elsősorban a család és az élet megőrzése mellett. Ahol engedik megszületni az életet méltó családi körülmények között, ott nincs szükség arra, hogy külföldről pótolják a hiányzó lelkeket. Ha jó szándékú segítséget remélhetünk idegenektől, más nemzetektől, azokat engedjük, hogy javunkra legyenek. De az élettől idegen és életellenes szellemi áramlatokat lehetőség szerint tartsuk távol nemzetünktől, nehogy megrontsanak minket. Nincs szükségünk a genderre, az eutanáziára, nincs szükségünk a magzatölésre, nincs szükségünk terrorcselekményekre, nincs szükségünk a migránsokra. Van elég gondunk, bajunk ezek nélkül is. Ha pedig eszköztelennek, védtelennek, gyöngéknek, erős külső nyomás alatt állóknak érezzük is magunkat, sose adjuk fel! Tegyünk meg mindent a jó érdekében. Szent István példájára bízzuk magunkat személyes és közösségi életünkben egyaránt az isteni gondviselésre, égi édesanyánk, a Nagyboldogasszony közbenjárását kérve! Jobb kezekbe nem helyezhetjük sorsunkat.