Páneurópai piknik és határnyitás 1989-ben - RETÖRKI
A rendszerváltást megelőző, egymást generáló események egyik csúcspontja 1989 nyarán volt, amikor megnyílt az osztrák-magyar határ a kommunista blokkot elhagyni szándékozó kelet-német turisták előtt, miközben az NDK politikai vezetése tehetetlenül figyelte, hogy polgárai tömegesen menekülnek a magyar pártvezetés támogatásával Nyugatra.

Az események előzménye, hogy 1989. május 2-án értesült róla a nyilvánosság, hogy megkezdődik az osztrák-magyar határon húzódó vasfüggöny lebontása, ami reményt adott arra, hogy a csatlós országok polgárai akadálytalanul megindulhatnak nyugat felé, egy jobb élet reményében. A magyar határőrség azonban egészen augusztusig feltartóztatta és visszafordította az akkor még határsértőnek számító menekülteket.
1989. augusztus 19-én a Fertő-tó mellett szerveztek meg végül egy békedemonstrációt, az úgynevezett Páneurópai pikniket, amely alkalomból ideiglenesen megnyitották az osztrák-magyar határt, és így több száz, ekkor már akár hónapok óta Magyarországon ugrásra készen várakozó keletnémet állampolgár jutott át Ausztriába. Az ellenzéki kezdeményezés fővédnöke Pozsgay Imre és Habsburg Ottó volt.
A Páneurópai Pikniket követően titkos magyar-nyugatnémet tárgyalások kezdődtek, amelyen Helmut Kohl, nyugatnémet kancellár és Németh Miklós, magyar miniszterelnök, valamint a két külügyminiszter vett részt. A tárgyalások eredményeképpen 1989. szeptember 11-én hivatalosan is megnyitották az osztrák-magyar határt, és megtörtént a keletnémetek Magyarországról történő evakuálása. Mindössze néhány nap alatt több mint 12 ezer NDK-állampolgár hagyta el Magyarországot és távozott Ausztrián át az NSZK-ba. Az év végéig pedig megközelítőleg 70 ezer keletnémet keresett ilyen módon szebb jövőt a Lajtán túl.
A többi csatlós ország vezetése ekkor még felháborodottan tiltakozott az intézkedések ellen, a nyugati sajtó azonban már ekkor a szocialista blokk lassú bomlásáról írt és elismeréssel tekintett a magyar politikai vezetés bátor döntéseire.
Az augusztusi események végül a német egyesüléshez vezető első nagy lépésként vonultak be a világtörténelembe.
Felhasznált irodalom:
https://www.paneuropaipiknik.hu/hu/tortenelmi-hatter
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1990-7B2E/az-ev-198889-7B45/hirsztorik-7D8A/ndk-bol-az-nszk-ba-7DD2/
Forrás: retorki.hu/olvasoszoba
Fotón: paneuropaipiknik.hu (Médiatár)
Az átkelők egy csoportja
(2022.08.20.)