Szobortalanítás Budapesten

A szovjet csapatok kivonulása után nem sokkal, 1992-ben elkezdődött a kommunista korszak köztéri szobrainak áthelyezése. Milyen hangulatban zajlott ez a folyamat? – RETÖRKI olvasószoba.

Honnan ered a létrejött Memento Park ötlete? Milyen szobrok kerültek végül a parkba? Pontosan honnan kerültek oda? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum történész kutató gyakornoka, Rácz Nóra.
 
Szörényi László irodalomtörténész a Hitel irodalmi lapban megjelent Leninkert című 1989-es írásában foglalkozott először a gondolattal, hogy a Lenin szobrokból, megnövekedett számuk miatt akár egy gyűjteményt is létre lehetne hozni.[1] Elképzelése szerint az összes Lenin szobrot Csepelre lenne célszerű összegyűjteni az 1995-re tervezett világkiállítás apropóján. Ez az ötlet a rendszerváltás időszakában sokak fantáziáját megragadta. A Recski Szövetség, a Magyar Nemzet hasábjain 1990 áprilisában kérte a településeket, hogy a lebontásra ítélt politikai emlékműveket bocsássák rendelkezésükre.[2] Tervük az volt, hogy a szobrokat Recsken állítsák fel újra a kőbányában egy negyven méteres sziklafal előtt. A szervezet elképzelése azonban nem aratott osztatlan sikert, mint ahogy a Leninkert és a világkiállításon való bemutatás sem valósult meg. Létrejött ellenben egy szabadtéri szoborpark, amely a főváros területéről eltávolított kommunista emlékműveknek ad helyet a mai napig.
 
A pártállam megszűnésével megoldásra váró feladatnak bizonyult, hogy mi legyen az előző rendszer köztéri jelképeinek a sorsa. A közhangulat siettette a végleges döntést, ugyanis elkezdődtek a politikai szervezetek által létrehozott spontán akciók, amelyek a szobrok eltávolítására irányultak. A főváros a kerületi önkormányzatok javaslatát kérte a területükön található szobrok további sorsát illetően. Végül az elbontott művek számára a főváros önkormányzata egy szoborpark létesítése mellett döntött. [3]
 
Nagyszabású szobor-áthelyezési akcióra 1992-ben került sor országszerte. Budapestről elszállították a városligeti Lenin-szobrot. Levették az akkori Kun Béla téren (ma Ludovika tér) a Tanácsköztársaság vezetőit ábrázoló három domborművet. Több vidéki városban, például Debrecenben és Veszprémben szobordöntésre is sor került. Az eltávolítások végleges határidejének a Fővárosi Közgyűlés 1992. december 31-ét jelölte meg.[4] A fokozott érdeklődést jól mutatja, hogy az Eszmélet, elméleti-politikai ismeretterjesztő lap a döntésekről és a közgyűlés vitáiról részletesen tájékoztatott. A Gellért-hegyen található Felszabadulás emlékműről (ma Szabadság-szobor) leemelték a szovjet katonát, leverték a talapzaton található feliratokat és a domborműveket. Így végül, a jelképeket eltávolítva, fokozatosan Szabadság-szoborrá alakult. Ugyanígy Kispesten is a helyén maradhatott a szintén Felszabadulás emlékműnek nevezett szobor, amely a Szabadság-emlékmű nevet kapta. A legnagyobb visszhangot a Jászai Mari téren felállított Marx és Engels szobor eltávolítása váltotta ki. Többen nem értettek egyet a két 19. századi gondolkodó szobrának eltávolításával és az emlékműnél tűntetést tartottak.[5] Az eseményről a Népszabadság 1992. októberi kiadványának cikke számolt be.[6]
 
A Szoborpark létrehozásának feladatával a főváros közgyűlése a Budapest Galériát bízta meg. Az általuk kiírt pályázatot ifj. Eleőd Ákos, ma Ybl- és Podmaniczky-díjas magyar építész nyerte el. A park 1993. június 27-én a szovjet csapatok kivonulásának második évfordulóján nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, 2001-ig azonban folyamatosan kialakítás alatt volt. Szörényi László cikkének jóslata beigazolódni látszik, a szoborpark megannyi turistát és belföldi látogatót vonz mind a mai napig. Természetesen az eredeti elképzeléssel ellentétben nem minden alkotás került a parkba. Volt, amelyeket elajándékoztak, elloptak vagy megsemmisítettek.
 
Ettől eltekintve azonban a Szoborpark gyűjteménye lezártnak tekinthető és már nem fogad be új alkotásokat. A Memento Parkban található szobrok leginkább Budapest különböző városrészeiből kerültek át végső „nyughelyükre”. Ezek, a korszak központi emlékműveinek számítottak, így a látogatók számára a korszak hiteles lenyomatát közvetítik, annak ellenére, hogy nem az ország egész területéről kerültek összegyűjtésre. [7]
 
A témához kapcsolódó cikkek:
 
László Andor: Csizmák a talapzaton-szobordöntések- és eltávolítások Budapesten. Napi Történelmi Forrás, 2020.07.09. Elérhető: https://ntf.hu/index.php/2020/07/09/csizmak-a-talapzaton-szobordontesek-es-eltavolitasok-budapesten/ (2022.08.22.)
Nagy László Bálint: A ledöntött emlékművek a régi időkről mesélnek. PestBuda, 2021.10.24. Elérhető:https://pestbuda.hu/cikk/20211024_a_szoborparkban_vegeztek_a_ledontott_emlekmuvek_a_regi_idokrol_meselnek (2022.08.22.)
[1] Szörényi László: Leninkert. Hitel, 1989.07.05. 62.
 
[2] J.I.: Leninek Recsken Szoborpark a megsemmisítőtábor helyén. Magyar Nemzet, 1990. 04.27. 5.
 
[3] Boros Géza: Szoborpark. Budapest, Városháza, 2002. 5.
 
[4] Fővárosi Közlöny, 1992/1. 23-25.
 
[5] László Andor: A rendszerváltás szimbolikus lezárása, az 1992-es „szobortalanítás”. Napi Történelmi Forrás, 2022.04.01. Elérhető: https://ntf.hu/index.php/2022/04/01/a-rendszervaltas-szimbolikus-lezarasa-az-1992-es-szobortalanitas/ (2022.08.23.)
 
[6] Kende János: Utórezgés. Ez a Marx nem lesz a végső. Népszabadság, 1992.10.15. 10.
 
[7] Sárhegyi Tamás: 1993. június 27. A Szoborpark. In: Változó idő, változó emlékezet 1956 értékelésének átalakulása. Szerk.: Házi Balázs-Jónás Róbert-Nagymihály Zoltán-Rapali Vivien-Strausz Péter. Budapest, Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, 2021, 241-244.
 
Forrás: retorki.hu
 (2022.09.14.)