DONALD TRUMP 2024-BEN ÚJRA INDUL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKI TISZTSÉGÉÉRT
CSALÁDVÉDELEM, ENERGIAÁRCSÖKKENTÉS, ADÓCSÖKKENTÉS, VISSZATÉTÉRS A TRUMPI KÜLPOLITIKÁHOZ

Azonnal felveszi a harcot az inflációval – jelentette ki a republikánus politikus. Alacsony adókat ígért, és az országot megbénító túlszabályozás megszüntetését.
Donald Trump a családok védelmét is kilátásba helyezte, mert ezek szerinte az amerikai élet középpontját jelentik, valamint a szülők jogának megóvását ígérte.
Úgy fogalmazott, hogy befejezi Joe Biden jelenlegi elnök háborúját az amerikai energiatermelés ellen, és intézkedik arról, hogy az energiaárak csökkenjenek.
Úgy vélte, most sokkal könnyebb lesz a kampány, mint négy éve, mert most látják, hogy az elmúlt két évben mi romlott el, mit kell visszaállítani. A nemzetközi kapcsolatokban szintén azt képviseli majd, ami első elnöki időszakát jellemezte – fejtette ki.
Ismét Amerika lesz az első, minden politikai intézkedésben ez érvényesül majd, Amerika visszatérése most kezdődik – ígérte Donald Trump, miután bejelentette, hogy ismét versenybe száll az elnöki pozícióért.
Képen: Donald Trump volt amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Jose Suarez)
(2022.11.16.)