NA UGYE

A Gyurcsány zsebtévéje adásából értesültem arról, hogy már mindenki fideszes, csak még nem tud róla. Az árnyékkormány árnyéksajtójának vitézei nem séróból nyomták, hanem az előzőleg tartott Gyurcsány-féle évértékelő kottájából énekeltek.
Az évértékelőn az ellenzék vezérürüje leásott a családi gyökerekig, le egészen a nagy elődig és Rákosi Mátyást jól felismerhetően idézte.
A példakép, aki nincs velünk az ellenünk van, úgy tanította. Ezt cifrázta kicsit Gyurcsány, a rákosista fenyegetés értelmén nem változtatva, hadat üzent az ellenzék minden pártjának, a baloldalnak és a jobb oldalnak, a Fidesznek, a kormánynak, a nemzeti értékeket fontosnak tartóknak, az aktív közélet teljes vertikumának, köztük a szavazóknak, a nem fideszeseknek, de Gyurcsányt rühellőknek, a civileknek, a tanároknak, az orvosoknak, a MOK-nak, tulajdonképpen az egész országnak.
A zsebtévéseknek tanácsot adók ezt a durva kirohanást akarták talán kicsit elmaszatolni ezért megneveztették velük azokat a korábbi kebelbélieket, akik az összefogás kritizálásával, a déká szándékától nem függetlenül, már a közélet süllyesztőjébe kerültek, a volt MSZP-s Mesterházyt és Tóbiást. Ám szerintük utoléri a nemezis mindazokat, akik a mostani figyelmeztetés ellenére, továbbra is kibeszélnek a Gyurcsány-táborból. Ugyancsak név szerint említve őket, közöttük Bajnait, Botka Lászlót, Karácsony Gergelyt, akit amúgyis elütött a villamos, (he, he, he). Na és Márki-Zay! A nárcisztikus futóbolond pedig ne új pártot alapítson, helyette szégyellje magát! Szar kampányával elvesztette nekik a választást. Mentek neki bolsi módra a korábbi szövetségesüknek, magának a miniszterelnök jelöltjüknek.
De kapott az arcára az a „bizonyos értelmiségi kör" is, mely Messiásnak láttatta Márki-Zayt, Orbán emberét. Postafordultával persze beszólt nekik Márki-Zay. Megnevezte új, immár bejegyzett pártját, és Gyurcsányt, mint olyant, aki nyilvánvalóan a Fidesz bérenceként szúrta hátba őt.
Gyurcsány a pártja évértékelőjén levezette: aki nem dékás az fideszes. De az is fideszes, aki nincs a Fidesz ellen. Akiknek ő Gyurcsány nem az ellenzéke, hanem az ellensége.
Majd a múlt szombaton pedig az ATV-ben kibeszélték Rangos Katalinék, mekkora szerencse, hogy 2022. április 3-án bukta az összefogás a választást, és ennél már csak egy dolog üdvösebb, hogy ennélfogva nem jutottak a kormánykeréknek még a közelébe sem.
Most az egyszer, ebben az egy esetben 100 %-ban egyetértünk.
Fotó: vadhajtasok.hu
czyla