Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Köszönjük, hogy éves adójuk 1%-át A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak ajánlották fel!
1%"/




A Kádár-rendszerhez hű karhatalmisták - A Munkásőrség megalakítása – RETÖRKI kalendárium

A pártvezetés már a forradalom kirobbanásától igyekezett az egykori párttagok és partizánok ellenállását megszervezni. A második szovjet intervenció és a Kádár-kormány megalakulása után a hadsereg, a rendőrség és az Államvédelmi Hatóság megbízható és vállalkozó tisztjeiből toborozták az új karhatalmat.

A milícia Magyar Szocialista Munkáspártnak való alárendelése egyértelmű volt – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár  Kronológia menüpontjára kattintva.
 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével szorosan összefügg a Munkásőrség története, megalakulása. Életre hívását az októberi események, illetve a hasonló jellegű megmozdulásokra a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről megfelelő válasz adásának igénye indokolta. „Az Önök kezébe a külső és belső ellenség ellen adták a fegyvereket. Ez a fegyveres erő csődöt mondott. […] Magukat a legnagyobb, legigazságosabb kritika azzal érte, hogy létre kellett hoznunk a Munkásőrséget” – hangzott el 1957 elején Marosán György részéről egy, a Magyar Néphadsereg tisztjeinek tartott politikai tájékoztatón. Ez a kijelentés is jól rávilágít arra, hogy miért tartották szükségesnek egy új fegyveres testület létrehozását.
 
A pártvezetés már a forradalom kirobbanásától igyekezett az egykori párttagok és partizánok ellenállását megszervezni. A második szovjet intervenció és a Kádár-kormány megalakulása után a hadsereg, a rendőrség és az Államvédelmi Hatóság megbízható és vállalkozó tisztjeiből toborozták az új karhatalmat. Már a korai időszakban megalakultak az 1945 és 1948 között létező „pártvédelmi alakulathoz”, a Rendező Gárdához hasonló csoportok. Az MSZMP vezetése végül maga is döntött a pártnak alárendelt fegyveres őrség felállításáról, amelynek végrehajtására Halas Lajos ezredes, a Rendező Gárda korábbi parancsnoka kapott megbízást.
 
Végül a Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendelkezett 1957. február 19-én a Munkásőrség létrehozásáról „a népi demokratikus államrend fokozottabb megvédése, a dolgozó nép nyugalmának és a termelés zavartalanságának biztosítása, továbbá az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérleteinek hatékonyabb elhárítása érdekében”. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tapasztalata alapján ugyanis, mint láttuk, a hatalom nem bízott a honvédségben, a határőrségben és a rendőrségben: a forradalommal szembeni fellépésüket elégtelennek tartották, sőt a különböző egységek felbomlására és az átállásra is volt példa. A Kádár-kormány célja a hozzá hű karhatalom kiépítésével nyilvánvalóan az ’56 őszi eseményekhez hasonló mozgolódások megakadályozása volt.
 
A kormány határozata a következőképpen fogalmazott: „A munkásőrség felállítását szükségessé teszik az 1956. október hó 23-án elkezdődött események, amelyek során a munkásosztály hatalmát súlyos támadás érte. A szocializmus ügyéhez hű munkások, parasztok és értelmiségiek az ilyen támadások elhárítására nem voltak felkészülve és felfegyverezve. A Szovjetunió segítségével a fegyveres felkelést levertük. Az október 23-ai események után azonban az ellenforradalmárok és fasiszták egy része elrejtette fegyvereit azzal a szándékkal, hogy adott esetben ismét támadást indíthassanak népi hatalmunk ellen, izgalomban tartsák a békés lakosságot, megzavarják a békés termelő munkát és megfélemlítsék a népi hatalom legszilárdabb híveit. Ezek az elemek nem mondanak le a restaurációs törekvéseikről. Mindezek tanulságaként szükségessé vált a népi demokráciához leghűségesebb dolgozók felfegyverzése, munkásőrségekbe való szervezett tömörítése.”
 
A milícia Magyar Szocialista Munkáspártnak való alárendelése egyértelmű volt. A Munkásőrség országos parancsnokának személyét az MSZMP „javasolta”, és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevezte ki, a helyi egységek parancsnokairól pedig – a helyi tanács, az MSZMP helyi Intéző Bizottsága, illetve az üzemekben a munkástanács és az MSZMP Intéző Bizottságának javaslata alapján – a Munkásőrség országos parancsnoka döntött. Bár a helyi szervek „szervezeti és szakszempontból” az illetékes rendőrkapitánysághoz tartoztak, valójában az MSZMP helyi intézőbizottsága rendelkezett bevetésükről.
 
A szervezőmunka igen gyorsan és hatékonyan ment végbe. Az első években létszáma nagyjából megegyezett a Néphadseregével, de még a ’60-as évek végére is nagyjából annak felét elérte (ekkor mintegy 60 ezer volt a munkásőrök száma). A kezdetben mintegy 20 ezres Munkásőrségbe a hatalom elsősorban 1919-es vöröskatonákat, a spanyol polgárháborúban részt vetteket, partizánokat, illetve olyanokat várt, akik 1945 előtt a kommunista mozgalomban vagy szervezett munkásként tevékenykedtek. Emellett tag lehetett munkás, tsz-tag, dolgozó paraszt, „néphez hű értelmiségi”, ha a második világháború utáni években a szocializmushoz és a népi demokratikus államhoz hű magatartást tanúsított, és az október 23-át követő „ellenforradalmi” cselekmények során a szocializmushoz hű maradt. A szervnek nők is tagjai lehettek. A Munkásőrség önkéntes, társadalmi alapon működő fegyveres testület volt, így tagjai feladatukat társadalmi munkaként, fegyveresen végezték. Feladataik ellátása során hivatalos személynek kellett őket tekinteni.
 
A „sziklaszilárd karhatalom, a rettenthetetlen munkásőrség” megbízható támasza lett a proletárhatalomnak. A munkásőrség megszervezését legfelsőbb szinten is nagyon nagy politikai győzelemnek értékelték. Olyannak, amely „hozta” az elvárásokat. Marosán György államminiszter 1957. március végi egy csepeli munkásgyűlésen tartott beszédében kitért a Munkásőrségre, akiknek szerepe volt abban, hogy „a híres MÚK kudarcba fulladt. A kormány a jövőben is keményen visszaüt, bárhol is jelentkezne a fasiszta banda!” Vagy ahogy Kádár János fogalmazott a leningrádi Kirov Gyárban elhangzott beszédében, 1957 márciusában: „Mi szerveztünk új katonai ezredeket, karhatalmi ezredeket és önkéntes munkásgárda zászlóaljakat a forradalmárokból – és ezek ütik az ellenséget! […] és az ellenforradalom szétvert erői mozdulni sem mertek.”
 
Az ezt követő mintegy három évtizedben a Munkásőrség töretlenül működött tovább, és elválaszthatatlan része lett a Kádár-rendszernek. Nem véletlen, hogy az Ellenzéki Kerekasztal egyik fő követelése volt az akkor is több tízezres létszámú, fegyveres, a munkahelyeken jelenlévő, kiemelt rendezvényeken – így a korábbi március 15-éken – rendfenntartó feladatokat ellátó párthadsereg feloszlatása. Természetes félelem volt, hogy a szervezet felléphet a változást akarók ellen. Az MSZMP ugyanakkor nem járult hozzá a jogutód nélküli feloszlatáshoz, így a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain nem sikerült kompromisszumra jutni ez ügyben. A tárgyalásokat lezáró megállapodást követően az SZDSZ bejelentette, hogy a nem rendezett, négy alapvető kérdésben népszavazást kezdeményeznek. Az 1989. november 26-án megtartott első országos népszavazásban résztvevők 94,94%-a helyeselte a Munkásőrség felszámolását.
 
A testület megszüntetéséről az 1989. október 21-én hatályba lépett 1989. évi XXX. törvény rendelkezett. A jogszabály szerint 1989. december 31-ig kellett intézkedni a Munkásőrség hivatásos és polgári állománya helyzetének rendezéséről, haditechnikai eszközeinek a Magyar Néphadsereg részére történő átadásáról, egyéb vagyona megfelelő hasznosításáról.
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

(2024.02.17.)