Üzemzavart okoztak az olajipari vállalat rendszerében
A TEK-kel közösen fogta el a KR NNI azt a Pest vármegyei csapatot, akik kábeleket tulajdonítottak el. A közérdekű üzem megzavarásán túl egy másik esetben földkábelt is elvágtak, elvinni azonban már nem tudták, a rendőrök ugyanis lecsaptak rájuk.

A négy fő közül két férfit és a nőt a KR NNI Vagyonvédelmi Osztálya egy korábbi üggyel is összefüggésbe hozta. 2023. február 28-án ugyanis Alsónémedi külterületén vágtak ki egy darabot egy földben futó kábelből, ami az ország olajellátásához tartozó csővezeték működésében zavart okozott. Így a három főt közérdekű üzem megzavarásával és nagyobb kárt okozó rongálással is meggyanúsították a nyomozók.
A KR NNI nyomozói a 48 éves N. Zoltánnét, 27 éves fiát, N. Zoltánt, valamint két társukat, a szintén 27 éves K. Zoltán Krisztiánt és a 39 éves K. Gyulát gyanúsított kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
Forrás: police.hu
(2023.03.20.)