Soros György ügyésze akarja letartóztatni Trumpot
Manhattan kerületi ügyésze, aki nemrég kijelentette, hogy le akarja tartóztatni Donald Trump volt amerikai elnököt, a kampánya során egy millió dollárt kapott az oligarchától.

Nemrég a volt amerikai elnök bejelentette, hogy Bragg irodájából származó kiszivárogtatott információkból egyértelműen kiderül, hogy kedden letartóztatják. “Ezúttal egy rendkívül korrupt és politikailag befolyásolható manhattani kerületi ügyész hivatalából kerültek elő olyan adatok, ami alapján bármilyen bűncselekmény bizonyítása nélkül le akarják tartóztatni a Republikánus párt elnökjelöltjét” – állt a Trump hivatala által kiadott közleményben. Az információk szerint azért akarják letartóztatni Trumpot, mert állítólag 130 ezer dollárnyi kampánypénzzel fizette le Stormy Daniels pornósztárt a 2016-os elnökválasztási kampány során.
A Soros-pénzelte kerületi ügyészt egyébként megválasztása óta sok kritika érte, mivel sokan úgy látják, hogy puhány a bűnözőkkel szemben. Átfogó változtatásaival Bragg arra ösztönözte az ügyészeket, hogy ne emeljenek vádat fegyveres rablás esetén, helyette pedig a gyanúsítottakat csak lopással vádolják. A büntetés így legfeljebb egy év börtön lehet egy ilyen bűncselekményt követően.
Forrás: V4NA
(2023.03.20.)