Vucic a Putyin elleni elfogatóparancsról: kivel fogtok így tárgyalni? Elvágtátok a párbeszéd útját
A Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen kiadott elfogatóparancsa elvágja a Nyugat útját a párbeszédhez Oroszországgal – idézte Aleksandar Vucic szerb államfőt a Politika című szerb lap.

Hozzátette, hogy kételkedik a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésének bölcsességében és számításaiban, és felvetette, hogy annak komoly politikai következményei lesznek.
“EZ AZT MUTATJA, HOGY NEM HAJLANDÓAK TÁRGYALNI A BÉKÉRŐL ÉS A FEGYVERSZÜNETRŐL, AZ EMBERI ÉLETEK MEGŐRZÉSÉRŐL” – MONDTA A SZERB ELNÖK.
Szerinte az ICC-parancs célja csupán az, hogy megnehezítse az orosz vezető számára a kommunikációt más politikusokkal.
Vučić értelmetlennek nevezte Putyin esetleges szerbiai letartóztatásának kérdését, mert mindenki számára világos, hogy amíg az ukrajnai konfliktus tart, az orosz elnök nem fog Belgrádba utazni.
Forrás: oroszhirek.hu
(2023.03.20.)