Véget ért a 8. osztályos tanulók hungarikum vetélkedője Lakiteleken
A tavalyi év végén általános és középiskolás diákok számára meghirdetett Értékek, kincsek, hagyományok a Kárpát-medencében című hungarikum vetélkedő 8. osztályosok részére meghirdetett versenye lezárult. Az elődöntő és a döntő a lakiteleki Népfőiskolán került megrendezésre március 21-én és 22-én.

Az előadásokat szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai: Resócki Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, Mészárosné Németh Adrienn Nóra, az Agrárminisztérium Hungarikum Főosztályának munkatársa, Bödök Károly, a Felvidéki Magyar Értéktár alelnöke és Hévizi Róbert, a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa.
A nap végére szoros küzdelem után nyolc csapat jutott tovább a másnapi döntőbe.
A döntőben a versenyző csapatok a saját környezetükből mutattak be egy-egy számukra fontos értéket. A második és harmadik feladat egy-egy totó volt. A verseny során összesen több mint háromszáz pontot gyűjthettek a csapatok.
Az első három helyezést elért 8. osztályos csapat:
I. helyezett: Göcseji Deákok (Zalaegerszeg)
II. helyezett: Erős Pisták (Szigetszentmiklós)
III. helyezett: Csicsói Értékőrzők (Csicsó)
A kilencedikesek hasonló tematikájú elődöntőjére és döntőjére április 26-27-én kerül sor a Népfőiskolán.
Forrás: nepfolakitelek.hu
(2023.03.23.)