Tovább romlott az amerikai elnök népszerűsége
Az AP hírügynökség által csütörtökön közölt országos közvéleménykutatás adatai szerint az ország lakosságának 72 százaléka úgy véli, hogy az állam rossz irányba halad Joe Biden vezetése alatt.

Bár nem többségben, de a demokraták 46 százaléka szerint az Egyesült Államok jó irányba halad, míg a republikánusoknak mindössze öt százaléka gondolja ugyanezt. A függetlenek mindössze 17 százaléka véli úgy, hogy Joe Biden jó irányba vezeti az országot.
Biden elnöksége alatt az amerikai adófizetők számos problémával szembesültek, amik megnehezítették a mindennapjaikat. Itt van például az energiaválság, amit a választók többsége szerint a Biden-kormányzat energiapolitikája fokozott elviselhetetlen mértékűre. Az infláció következtében pedig több ezer dollárral kerülnek többe az alapvető cikkek. Az infláció megfékezése érdekében megemelték a kamatlábakat, ami negatívan hatott a bankokra, és végül két bank összeomlását is elősegítette.
Biden elnöknek róják fel azt is, hogy elrendelte az elrontott afganisztáni kivonulást is, amelynek következtében 13 amerikai katona vesztette életét. Hónapokkal később Oroszország megszállta Ukrajnát, amire a törvényhozók 113 milliárd dollárt különítettek el az adófizetők pénzéből az ukrán határ védelmére. Eközben a 2023-as pénzügyi év kezdete óta több mint 300 ezer illegális migráns cselezte ki az amerikai határőrséget és jutott be illegálisan az ország belsejébe.
Forrás: V4NA
(2023.03.24.)