Szerb miniszter: aki szerint a szegényített urán tartalmú fegyverek ártalmatlanok, az hazudik
Akik tagadják a szegényített urán egészségre gyakorolt hatásait, azok nincsenek tisztában a rákképződéssel, vagy hazudnak – nyilatkozta a szerb egészségügyi miniszter a NATO-bombázások kapcsán. Danica Grujicic hangsúlyozta: az 1999-es eseményeket követően Szerbiában és egyes környező országokban is jelentősen nőtt a daganatos megbetegedések száma. A miniszter, aki civilben doktornő figyelmeztet: ha urán tartalmú fegyvereket szállítanak Ukrajna területére, az felérhet egy népirtással.

A Jugoszlávia elleni NATO-bombázások alkalmával nukleáris és vegyi háború zajlott – nyilatkozta a szerb köztévének az egészségügyi miniszter. Danica Grujicic kiemelte: a bombázást követően jelentősen nőtt a daganatos megbetegedések száma, a betegségek egyre agresszívabbak lettek. Szerbiában a NATO-bombázásokat követően hét évvel állapították meg, hogy nőtt a leukémiás és limfómás betegek száma, majd 10-15 évvel később a daganatok számában és agresszivitásában vált észlelhetővé jelentős mértékű emelkedés – idézte fel a miniszter, aki szerint jelenleg sokkal jobbak a gyógyítás feltételei az országban mint néhány évtizeddel korábban, több a felszerelés és a gyógyszer is, ugyanakkor Szerbia továbbra is a listavezetők között van a rákos megbetegedések és elhalálozások számát tekintve Európában.
Ennél is keményebben fogalmazott a Russia Today Balkan portálnak adott interjújában. Danica Grujicic azt mondta, ha bármely ország szegényített uránt tartalmazó rakétát kap, az atomháborút jelent. A szerb egészségügyi miniszter ezzel arra reagált, hogy London szegényített uránt tartalmazó lőszert szállíthat Kijevbe.
„Mindazok, akik azt állítják, hogy a szegényített urán biztonságos, tegyenek ilyen lőszert a nappalijukba, lássuk, mi fog történni” – mutat rá Grujicic. „Aki szerint a szegényített urán tartalmú fegyverek ártalmatlanok, az hazudik. Ráadásul úgy hazudik, hogy annak tudatában is van” – véli a doktornő.
„A legsúlyosabban az ukránok lesznek érintettek, de velük együtt a lengyelek, a magyarok, a szlovákok és a csehek is szenvednek majd” – nyomatékosította a szakember, utalva arra, hogy a Szerbiát ért találatok miatt a környező országokban is megnőtt a daganatos megbetegedések száma.
Forrás: V4NA
(2023.03.28.)