Brazília nem írta alá az amerikai demokrácia-csúcs Oroszországot elítélő zárónyilatkozatát
A brazil kormány megtagadta a demokrácia-csúcstalálkozó zárónyilatkozatának aláírását, amelyben a résztvevő országok elítélik „az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni agresszióját”, és támogatják Vlagyimir Putyin orosz elnök felelősségre vonását – jelentette a Globo című napilap.

Az Egyesült Államok szerdán Zambiával, Costa Ricával, Hollandiával és Dél-Koreával együtt hivatalosan is elindította a 120 ország részvételével zajló második “demokrácia-csúcstalálkozót”.
Az amerikai külügyminisztérium korábban közölte, hogy az eseményen vezető aktivisták és a civil társadalom képviselői is felszólalnak majd. A plenáris napot Joe Biden amerikai elnök beszéde nyitotta meg. Később António Guterres ENSZ-főtitkár is felszólalt, miközben Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő utóbbit úgy kommentálta, hogy Moszkva sajnálja részvételét az Egyesült Államok által szervezett “méltatlan látványosságon”.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint a “demokrácia-csúcs” aligha sorolható bármilyen komoly eseménynek. Szerinte az Egyesült Államok, amely azt állítja magáról, hogy a világ tanítója, ott prédikálna. Az eseményt egyúttal kísérletnek nevezte arra, hogy a világot első- és másodrendű országokra osszák fel.
Forrás: oroszhirek.hu
(2023.03.31.)