U23-as vívó Eb - Szemes ezüst-, Tóth bronzérmes a férfi tőrözőknél
Szemes Gergő ezüst-, Tóth Gergely pedig bronzérmet nyert szerdán a tőrözők versenyében a budapesti U23-as vívó Európa-bajnokság második napján, amelyen a párbajtőröző Gnám Tamara hetedik lett.

"Örülök a második helynek, ugyanakkor csalódott is vagyok, mert voltak az utolsó asszóban olyan momentumok, amelyeknél lehetett volna más döntést is hozni, és akkor másképp alakul a kimenetel" - értékelt az MTI-nek az FTC vívója, aki a tavalyi felnőtt világbajnokságon negyeddöntős volt. Elárulta, hogy az utolsó mérkőzésre elfogyott az ereje, az hajtotta, hogy legyen meg a tizenöt tus, utána pedig akár össze is eshet.
"Nagyon erős ellenfél volt az olasz vívó, tavaly junior Európa-bajnok lett és azóta nem gyengült" - tette hozzá.
Tóth a csoportszakaszt három sikeres és három vesztett asszóval teljesítette, az ötvenszázalékos eredmény miatt neki már a 64-es tábla első fordulójában is vívnia kellett. A belga Mathieu Nijst 15-8-ra győzte le, majd a svájci Remi Brunnert ugyanennyire, a lengyel Adam Podralskin pedig 15-14-gyel jutott túl. Az elődöntőért a szerb Veljko Cukkal vívott, akit 15-9-re győzött le. Végül a fináléért rendezett asszóban 15-9-re kikapott a későbbi aranyérmes Lombarditól.
A férfi tőrözők kedden érkeztek haza Sanghajból, ahol a hét végén Grand Prix-n vettek részt. Tóth az MTI-nek elmondta, hogy a gépen az erős légkondicionálás miatt megfázott és belázasodott, kapott rá gyógyszert és aztán jobban lett.
"Ilyen előzmények után nem voltak túl nagy reményeim, de abban azért bíztam, hogy a nyolc közé bejutok, hiszen hazai közönség előtt valamit mutatni kell. A bronzéremmel maximálisan elégedett vagyok" - mondta a Törekvés SE vívója.
A 63 fős tőrmezőnyben Mihályi Andorhoz hasonlóan Bagdány Albert is a legjobb 32-ig jutott.
A 76 párbajtőrözőt felvonultató női mezőnyben Gnám Tamara öt győzelemmel és egy vereséggel jutott túl a csoportszakaszon. A főtáblán az osztrák Thordis Agathot 15-8-ra, a belga Aube Vandingenent 15-14-re, az olasz Alessia Pizzinit 15-12-re verte, a negyeddöntőben viszont 15-9-re kikapott a lengyel Alicja Klasiktól. Wimmer Dorina, Tóth Jázmin és Kardos Edina a legjobb 32 között fejezte be a versenyét.
A magyar csapat három éremnél tart: kedden a kardozó Horváth Gergő harmadik lett.
Csütörtökön a férfi párbajtőrözők és a női kardozók egyéni versenyét rendezik a Ludovika Arénában.
Forrás: mti.hu
(2023.05.25.)