Testvéri szeretettel fogadták a magyarországi zarándokokat Marosvásárhelyen
Örömtől könnybe lábadt szemekkel, meghatódva várták Marosvásárhelyen a Boldogasszony Zarándokvonat érkezését a város lakói csütörtökön este.
Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok várták türelmesen csütörtökön késő délután Marosvásárhelyen a Budapestről érkező zarándokokat, akik között több száz fiatal is volt. Ugyan több mint egy órát késett a szerelvény, de a hangulat addig is kitűnő volt a pályaudvaron: a mezőcsávási fúvószenekar zenélt, többen énekeltek, aki pedig kérdést akart feltenni Soós Zoltánnak, Marosvásárhely polgármesterének vagy Péter Arthur római katolikus főesperesnek, annak alkalma volt ezt megtenni. Barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, igazi promenáddá alakult a nagyállomás.A beérkező szerelvényről leszálló, ablakokba kihajoló vendégeket Péter Arthur köszöntötte. „A magyar nemzet a csíksomlyói nyeregben találkozik testvéreivel, hogy megfogadhassa, hogy Isten népének közössége akar lenni. Mi, akik e zarándoklaton részt veszünk Krisztus-hordozók akarunk lenni ebben, a Krisztustalan világban, hiszen csak így lehetünk újra Szent István népe” – hangsúlyozta.
Soós Zoltán meghatónak nevezte, hogy együtt lehetnek anyaországiak és marosvásárhelyiek, fontosnak tartotta, hogy őrizzük keresztény örökségünket, és azt üzenete a jelenlevőknek és mindenkinek, hogy bármikor szívesen látják őket Marosvásárhelyen, Erdélyben.
A szeretetközösség fontosságát hangsúlyozta Kovács Mihály Levente, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, aki szerint az ilyen találkozók bizonyítják, hogy hiába választ el távolság, országhatár, talán a hétköznapok problémái is, de egy nyelven imádkozunk, énekelünk, együvé tartozunk.
A jelenlevők közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt, majd egy szűk fél órás együttlét után mindenki elindult: ki haza, ki tovább Csíkszereda felé.
Fotó: Haáz Vince
Forrás: szekelyhon.ro
(2023.05.26.)


