MAGYAR BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKE 1920-BAN

A jó Krisztust kérd meg/ Négy-víz-parton, három-hegyen/ Mindörökké magyar legyen /A máriásének.

Koldusboton, törött mankón
Jövünk búcsút járni,
Szűzmáriás magyaroknak
Kopott unokái.
Éjfél van a Duna táján.
Magyaroknak éjszakáján
Nincs más, ki virrasszon.
Baráttalan, testvértelen,
Hozzád ver a veszedelem,
Boldogságos Asszony!
 
Megcsúfolták, megpöködték
Ami bennük szép volt,
Kilencfelé hasogatták,
Ami rajtunk ép volt;
Tépett testünk megtapossák,
Ragadozók ragadozzák
Édes-kevesünket,
Koporsónkat faragdálják.
– Eléd sírjuk, magyar árvák,
A mi keserünket.
 
Idegenek megnevetik
Drága magyar szónkat,
Idegentől kéregetjük
Kenyerünket, sónkat.
Magyar kezek szántogatnak,
Régi rögön új uraknak,
Néped hegye-völgyén.
Más arat, hol mi vetettünk.
Jövevények, szolgák lettünk
Úr-apáink földjén.
 
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriásének.

(Sík Sándor: Az Andocsi Máriához)
 
A csíksomlyói búcsú az 1940-es évek elején (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár/Hungaricana)