A Nagy Imre-kormány programja – RETÖRKI

„Az utóbbi években pártunk politikai irányvonalában és gyakorlati tevékenységében súlyos hibák történtek, amiért a felelősség elsősorban Rákosi elvtársat terheli.”

Sztalin 1953. március 5-ei halála után nem sokkal a szovjet belügyminiszter, Berija amnesztiát hirdetett, majd ezt az ősszel pártfőtitkárnak megválasztott Hruscsov is támogatta. Ennek a Szovjetunióban zajló enyhülésnek a hatására Magyarországon is változásoknak kellett bekövetkezniük. Ezt sürgette az is, hogy Magyarországon is komoly társadalmi feszültségeket szült a terror légköre, és a társadalmi robbanás megelőzése érdekében is érdekükben állt a szovjeteknek, hogy itt is változásokat kezdeményezzenek – ezekkel a mondatokkal kezdi dolgozatát a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársa, Marschal Adrienn.
 
Ennek megfelelően Rákosi Mátyást, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárát már május végén Moszkvába rendelték és változásokra sarkallták. Bár az MDP KV Titkársága 1953. június 3-ai ülésén határozatot hoztak arról, hogy az Országos Tervhivatal: „vizsgálja felül lehetőleg már az 1953-as terveket, az 1954-es és következő évek terveit … s … úgy változtassuk meg, hogy a fogyasztási javak mennyisége és minősége … lényegesen emelkedjék.” Emellett arról is döntöttek, hogy: „külön kell választani a miniszterelnök és a párt vezető titkárának személyét és ennek megfelelően Rákosi Mátyás elvtársat fel kell menteni a titkári teendők alól.” Ez azonban nem volt elég a szovjeteknek, ezért néhány más vezető kíséretében 1953 júniusában ismét a Szovjetunióba rendelték Rákosit. Itt egyértelműen kimondták, hogy az elkövetett hibákért, elsősorban a mezőgazdaság helyzetéért ő a felelős. Továbbá azt is, hogy: „Nem helyes, hogy mindent ő csinál. ... Amikor Rákosi elvtárs azt mondja, hogy a nép nem fogja megérteni, ha őt felmentik a főtitkári funkció alól, túlbecsüli önmagát.” Az elkövetett hibák súlyának érzékeltetésére pedig azt is hozzátették: „Talán elfogadható dolog, hogy a 9 500 000 lakosú Magyarországon 1 500 000 ember ellen indítottak eljárást?”
 
Mindezek után mégsem távolították el a párt éléről Rákosit, de visszaemlékezése szerint Malenkov a Minisztertanács elnökségi posztjára Nagy Imre korábbi földművelésügyi, belügyi, élelmezésügyi, majd begyűjtési minisztert javasolta. Nagy 1952 novemberétől miniszterelnök-helyettes volt, valamint agrárkérdésekben tájékozott és a korábbi politikához képest más felfogást képviselt.
 
Hazatérésüket követően Nagy Imre az MDP KV június 27-ei ülésén is kimondta Rákosi felelősségét: „Az utóbbi években pártunk politikai irányvonalában és gyakorlati tevékenységében súlyos hibák történtek, amiért a felelősség elősorban Rákosi elvtársat terheli.” Bár Rákosi elismerte felelősségét, de abban állapodtak meg, hogy az itt született határozatot nem, a politikai irányváltást pedig az új Nagy Imre vezette kormány programjaként hozzák nyilvánosságra.
 
Erre apropót szolgáltatott az is, hogy 1953 nyarán mindenképpen sor került volna egy új kormány megalakítására, mert 1953. május 17-én országgyűlési választásokat tartottak. Ezen természetesen – más induló nem lévén – 98%-kal győzött a Magyar Függetlenségi Népfront. A májusi választások után július 3-án ült össze először az országgyűlés és másnap került sor a kormány megválasztására. Ezt követően tarthatta meg programbeszédét Nagy Imre, az újonnan megválasztott miniszterelnök.
 
Az új szakasz politikáját meghirdető beszédében többek között elhangzott, hogy: „fokozottabban kifejezésre kell jutni a nép szuverenitásának, a parlament nagyobb szerepének… a felemelt ötéves terv célkitűzései sok tekintetben meghaladják erőinket… semmi sem indokolja a túlzott iparosítást… a kormány helyt ad a magán vállalkozásoknak… nagyobb türelmességet kell tanúsítani vallási kérdésekben… különösen a régi értelmiség nem részesül kellő megbecsülésben. Gyakran a bizalmatlanság légköre veszi körül, aminek azután mellőzés a vége… szaporítani kell az iskolák számát.”
 
A beszédben külön hangsúlyt kapott a törvényesség visszaállítása is: „a kormány egész tevékenységében az alkotmányban lerögzített jogrend és törvényesség alapján áll… a bírósági és kihágási eljárások nagy száma, a széles körben alkalmazott adminisztratív módszerek, a begyűjtés, az adóbehajtás, a kuláklista… sértették a lakosság igazságérzetét, megrendítették a törvényességbe vetett hitét… a megbocsátás szellemében, a megnyugvás és jogos sérelmek gyökeres orvoslása érdekében, a kormány törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelynek alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát, vagy a közbiztonságot veszélyeztetheti. Egyidejűleg megszünteti az internálás intézményét, az internáló táborokat pedig feloszlatja.”
 
A programbeszédet este a rádió is közvetítette, s a Magyar Nemzet is részletesen közölte. A lakosság nagy része valóban örömmel fogadta az enyhítéseket. Így a Népszavában nyilatkozók nyíltan megemlíthették a hibák bátor és nyílt feltárását, a pénzbüntetések eltörlését és a beadások szabályozását. Az új kormány terveiről a külföldi lapok is cikkeztek, de a puszta közlésen túl csak a kínai lapok emelték ki azt, hogy az intézkedéseknek pozitív visszhangja van.
 
A beszédet követően konkrét lépésekre került sor. Felére csökkentették a haderő tervezett kiadásait. Az ipar tekintetében leállították a nehézipar erőltetett fejlesztését, ennek keretében a budapesti metró, valamint a sztálinvárosi kohó építését. Egyszerűsítették az iparigazolványok kiadását. A parasztság terheit is csökkentették, eltörölték a kuláklistákat, lehetővé tették a téeszekből való kilépést, sőt azok feloszlatását is. Továbbá 3 évre előre rögzítették a mezőgazdasági termékek adó és beszolgáltatási kötelezettségeit, ami tervezhetővé tette a termelést. Lehetővé tették az adómentes földbérletet, valamint a háztáji földterületét is megnövelték.
 
A törvényesség visszaállítása érdekében megszüntették a rögtönbíráskodást és létrehozták a Legfőbb Ügyészséget. Az elmúlt évek törvénytelenségeiért pedig pert indítottak Péter Gábor ellen és életfogytiglani börtönre ítélték. A rendszer ellenségeinek tartottak tekintetében október 31-ei hatállyal feloszlatták az internálótáborokat, megszüntették a hortobágyi kitelepítettek táborait, valamint a kényszerlakhely kijelöléseket. Júliusban amnesztiát is hirdettek, a 2 év alatti börtönbüntetéseket eltörölték, az e fölöttieknek pedig a harmad részét elengedték, de ez a politikai elítéltekre nem vonatkozott. Emellett közel 640 ezer ember pénzbüntetését törölték el. Ehhez kapcsolódóan az ÁVH-t újra a Belügyminisztérium alá rendelték. Továbbá kiengedtek a börtönből több kommunista politikust, köztük például Kádár Jánost, s 1954 végén titokban Rajkot is rehabilitálták. Nagy Imre még a Katolikus Püspöki Kar képviselőivel is találkozott, de Mindszenty szabadon engedéséről nem volt szó.
 
Mindezek mellett több olyan intézkedésre is sor került, amelyek a lakosság közérzetét javították. Július végén csökkentették az élelmiszerek árait. 1954 elején általános béremelésekre került sor, valamint lakásépítési programot indítottak. Ezek hatására 25%-al nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Mindezen intézkedések sikerét támogatta az is, hogy 100 millió rubeles hitelt kapott Magyarország a Szovjetuniótól.
 
Nagy Imre reformjait azonban nem mindenki fogadta örömmel. Rákosi Mátyás a párt főtitkára Nagy Imre kinevezésében saját hatalmának korlátozását látta, s bízott benne, hogy a szovjet vezetés álláspontja idővel meg fog változni. Miután a szovjetek Moszkvában 1953. július 7-én tájékoztatták a magyarokat a Beriját elítélő párthatározatról, Rákosi reménykedni kezdett abban, hogy ezt a helyzetet a javára fordíthatja. Így már az 1953. július 11-ei pártaktíva értekezleten is a helyzet változatlanságát hangsúlyozta, ezzel csökkentve Nagy Imre intézkedéseinek pozitív visszhangját. „Minden öntudatos munkás változatlanul teljesítse a mostani tervét… Változatlanul valljuk a termelőszövetkezeti termelés fölényét… a kulák kulák marad, listával vagy lista nélkül… azok a rendszabályok, amelyeket pártunk javasol, változatlanul a szocializmus építését tűzik ki célul.”
 
Rákosi azok után is igyekezett akadályozni Nagy Imre intézkedéseit, miután azokról 1953 decemberében Moszkvában is elismeréssel nyilatkoztak. 1954 májusában az MDP III. kongresszusán elmondott beszédében pedig hibáit igyekezett kisebbíteni, míg Nagy Imre ekkor már a párton kívüliek integrációjáról, a népfront lehetőségeiről beszélt. Még 1954 októberében is úgy látszott, hogy a Nagy Imre vezette új szakasz politikája sikeres.
 
A gazdaság helyzete azonban ilyen rövid idő alatt nem változott meg számottevően, mivel strukturális átalakítások nem történtek. Így az első ötéves terv számait nem sikerült teljesíteni. A reformok megvalósítását az is nehezítette, hogy minden változást a régi apparátussal kellett végrehajtani, akik többször szabotálták azokat. A Rákosi-korszakkal való folytonosságot képviselte Gerő Ernő személye is, aki belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is volt. A miniszterelnököt a nemzetközi események sem segítették, mert 1954 őszén döntés született arról, hogy az NSZK-t felveszik a NATO-ba. Ennek eredményeként a szovjet vezetés békét akart Magyarországon. A kérdés csak az maradt, hogy Rákosinak sikerül-e elérnie, hogy végül minden hibáért ne őt, hanem Nagy Imrét tegyék felelőssé.
 
Rákosi ősszel Moszkvába utazott „gyógykezeltetni” magát, s közben a Magyarországon zajló változásokat úgy festette le, mint amik a szocializmust alapjaiban veszélyeztetik, ezért elhajlásnak tekintendők. Közben Nagy Imre a rehabilitáció kérdését, közte a Rajk ügy felülvizsgálatát sürgette, valamint a sajtót használta arra, hogy intézkedései társadalmi támogatottságát megszerezze.
 
Rákosinak hazatérte után először az 1954. december 9-ei PB ülésen sikerült maga mellé állítania a tagokat. Ezt követően 1955 januárjában a szovjetek Moszkvába rendelték Nagy Imrét és megvonták a bizalmukat tőle, sőt őt hibáztatták a hiányosságokért. Elmondták, hogy: „külön vonala van […] nem pártszerű […] elvileg nem elég szilárd […] öntelt, fegyelmezetlen […] nézete kispolgári […] az új szakasz meghatározása nem helyes […] és két út áll előtte: „vagy a párttal, vagy ellene.” Bár nem mondatták le azonnal, de Nagy Imre ezzel ellehetetlenült. Februárban infarktust is kapott, majd lezajlottak az április 4-ei felszabadulás 10. évfordulójának ünnepségei. Ezt megvárva, április 14-én határozatot hozott az MDP KV Nagy Imre kizárásáról a Politikai Bizottságból és a Központi Vezetőségből, azzal az indokkal, hogy: „olyan politikai nézeteket képviselt, amelyek éles ellentétben állanak pártunk összpolitikájával, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, a népi demokrácia érdekeivel.” Április 18-án miniszterelnöki posztjáról is felmentették, majd megfosztották képviselői mandátumától és akadémiai tagságától.
 
Így közel két év után Rákosinak sikerült Nagy Imrét leváltatnia, de a lakosság egy részének ezzel kapcsolatos egyet nem értését már Rákosi is elismerte visszaemlékezésében. „Távozását helyesléssel és örömmel fogadta nemcsak a párt túlnyomó többsége, de elsősorban a proletariátus. […] Nem lehetett ezt ilyen egyértelműen elmondani a parasztságról […] Az értelmiség […] vegyes érzelmekkel nézte eltávolítását.” A párton belül és a közéletben megkezdődött vitáknak és változásoknak azonban már Rákosi sem tudott véget vetni.
 

Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 
 
(2025.07.04.)