Retörki - Meghalt a pengő – éljen a forint!

forint kibocsátására 1946-ban, a második világháborút követő, azóta is világrekordnak számító magyar hiperinfláció letörése érdekében került sor. Az új pénznem felváltotta az addigra teljesen elértéktelenedett, 1927-ben bevezetett pengőt. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltármunkatársa, Marschal Adrienn a forint kibocsátásának évfordulóján ennek folyamatát mutatja be

A második világháború végén a német, majd a szovjet megszállás következtében nagyon rossz gazdasági helyzetbe került az ország. A szovjetek több gyárat leszereltek, ahol pedig később megindulhatott a termelés, ott a jóvátétel fejében elszállították az áruk nagy részét. A mezőgazdaságban sem volt jobb a helyzet: a szovjet Vörös Hadsereg elkobozta, illetve felélte a mezőgazdasági terményeket és az állatállományt. A tömegesen hadifogságba és kényszermunkára elhurcolt férfiak hiánya miatt a mezőgazdasági munkák elvégzésére sem maradt elég ember. Ezt tetézte az ország aranykészletének elszállítása és a fedezet nélküli pénzkibocsátás, amit Szálasi Ferenc, a Vörös Hadsereg, majd az Ideiglenes Kormány is folytatott. Közben alig volt bevétel, mivel akadozott az adók befizetése, és nem működött a közigazgatás sem. Mindezen folyamatok következtében általános áruhiány volt az országban, így virágzott a feketekereskedelem és az egyre értéktelenebbé váló pengővel való fizetés helyett megjelent az árucsere.[1] 1945–1946 telén 1 mázsa fűtőszén 30 kg burgonyát, 1 liter tej 2 kg kukoricát, 1 kg zsír 8 liter bort, 1 pár malac 1 rend viselt ruhát ért.[2]
 
Az azóta is egyedülálló magyar inflációs folyamat már a második világháború alatt megkezdődött, de hiperinflációs szakasza csak 1945 júliusában, amikor az áremelkedés naponta elérte az 1%-ot.[3] Ennek során a pengő napról napra radikálisan veszített értékéből. 1945 tavaszán a legnagyobb papírpénzcímlet még az 1000 pengő volt, míg októberben a 10.000, decemberben pedig már a 100.000 pengő is megjelent. Ekkor a pénzromlás csökkentése érdekében a nagyobb címleteket fizikailag felülbélyegezték, amire a bélyeget külön meg kellett vásárolni. A bélyeg nélkül maradt pénzek értéke ezután 25%-ára csökkent. Azonban ezzel sem tudták megállítani az inflációs folyamatot, s 1946 februárjában kibocsátották az egymillió, majd májusban az egymilliárd pengős, júliusban pedig a billiárd pengős bankjegyeket. Az egyszerűbb elnevezés érdekében bevezették a milpengő, majd a B, vagyis a billiárdpengő elnevezést. Ez előbbi esetben 6, a másodiknál már 12 nulla elhagyását jelentette a bankjegyről. A legnagyobb forgalomba került címlet végül a 20 nullát tartalmazó százmillió B-pengő lett. A fizetőeszköz ilyen gyorsaságú romlása a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy kilogramm zsír 1946 januárjában 280 ezer, februárban 520 ezer, júniusban pedig 40 ezer billió pengőbe került.[4]
 
Az állandó pénzromlás hatására a béreket egy idő után már nem havonta, hanem hetente, majd hetente kétszer fizették, amibe beleszámították a várható pénzromlás mértékét is. Végül néhány gyárban át kellett térni a természetbeni, vagyis az árucikkekkel való fizetésre. Az alapvető árucikkek hiánya miatt több helyen ebédet biztosítottak a munkásoknak, sőt ruhaneművel, cipővel és fűtőanyaggal is igyekeztek ellátni őket. A természetbeni élelmiszer-juttatást 1946 februárjától már kormányrendelet tette kötelezővé a munkaadóknak.[5]
 
A munkásság azonban elégedetlen volt az így is nagyon szűkös juttatásokkal, s volt, ahol – elkeseredésükben – már 1945 októberében tüntetést terveztek. A gyár vezetősége viszont megfenyegette a munkásokat. „Figyelmezteti a munkásságot, nehogy megkísérelje, hogy kimegy az utcára. […] Várjuk Rákosi elvtárs utasítását, s ha jön a parancs, akkor az egész munkásság kimegy az utcára.”[6] A különböző tüntetések mellett több politikai nagygyűlésre is sor került 1946 nyarán. Június 22-én Debrecenben a szociáldemokraták tartottak nagygyűlést, míg július 21-én a miskolci,[7] majd július 25-én a budapesti munkások vonultak utcára.[8]  Ezeken Szakasits Árpád, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Rajk László mondott beszédet.
 
A pénzromlás megállítására időközben több ötlet is volt, miután a gazdasági szakemberek látták a folyamat veszélyeit. Így felmerült az adók hatékonyabb beszedése, moratórium bevezetése a jóvátételi kötelezettségek teljesítésében, illetve külföldi kölcsön felvétele is. Továbbá javasolták a hitelpengő, a gazdapengő, a betétpengő, a munkapengő, a takarékforint, az árupénz és az adópengő bevezetését is, melyek közül csak utóbbi valósult meg, 1946 januárjában.[9] Az infláció megállítása azonban kezdetben nem állt érdekében a politikai pártoknak, mert a hatalomért folytatott harc része lett.
 
Az 1945–1947 közötti időszakban a politikai élet mellett a gazdaság ellenőrzése és irányítása is fokozatosan kommunista befolyás alá került. Ennek első, döntő fontosságú lépése a Gazdasági Főtanács létrehozása volt 1945 decemberében. Élére a kommunista Vas Zoltán került. Mivel rendeletkiadási joga volt, intézkedéseihez nem volt szükség a kisgazda többségű kormány jóváhagyására sem.
 
Végül a hatalmi harc győzteseként a Magyar Kommunista Párt kezdeményezte a forint bevezetését az MKP Politikai Bizottságának 1946. február 11-ei ülésén. Ott döntöttek az új pénz megteremtésének előkészületeiről és az elhurcolt nemzeti vagyon és aranykészlet visszaszerzéséről is.[10] A Minisztertanács május 21-ei ülésén határozták meg az új pénz bevezetésének dátumát.[11] A kommunista hatalomátvétel részeként a stabilizációt nem a Magyar Nemzeti Bank irányította, hanem egy kommunista politikusokból álló ún. Szanálási Bizottság. Ennek tagjai közé Antos István, Friss István, Gerő Ernő, Háy László, Kossa István, Rákosi Mátyás és Vas Zoltán tartozott.
 
A forint végül 1946. augusztus 1-jén váltotta le az addigra teljesen elinflálódott pengőt. A két valuta közötti árfolyamot július 20-án állapították meg, az erről szóló 8.640/1946. M. E. számú rendeletet július 29-én tették közzé a Magyar Közlönyben.[12] Eszerint 1 forint kettőszázmillió adópengőt, négyszázezer billió B pengőt, négyszázezer trillió milpengőt és négyszázezer quadrilió sima pengőt ért.
 
A sajtóban így búcsúztatták a pengőt: „Bethlen István keresztfia a pengő. […] hosszú időre stabilizálta a dolgozók nyomorúságát. További pályafutása tragikusan emlékezetes: hűséges eszköze és kiszolgálója volt a magyar fasizmus különféle válfajának Gömböstől Szálasiig, a szovjetellenes blokktól egészen a tengelytörésig és az ország teljes pusztulásáig.”[13] Ezzel ellentétben így üdvözölték a forintot: „Mindenki érzi, hogy ez a csecsemő a mienk, a magyar munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség pénze és az a szanálás, amely most következik, nem a nép ellenségeinek érdekében történik, hanem a dolgozó magyar nép jólétének fokozatos emelését szolgálja. A forint megingathatatlan alapja az aranynál jóval drágább, értékesebb és keményebb anyagból készült: a magyar nép elszánt és törhetetlen élni akarásából.”[14]
 
A forint váltópénze a fillér lett. Hivatalos forgalomba kerülése előtt a pénzverdében már elkészítették az érméket és papírpénzeket, amelyeket a Nemzeti Bank páncéltermeiben őriztek. Innen pár nappal a forgalomba bocsátás előtt hordták szét teherautókon az ország minden részébe. Kezdetben kétfilléres, húszfilléres és egyforintos érme, valamint tízforintos bankjegy került forgalomba, amit rövidesen a kétforintos és a százforintos követett. Ezek összértéke augusztusban 8 millió forintot tett ki, valamint további 45 millió forint értékű váltópénzt is kiadtak.[15] Ennek ellenére bevezetésekor voltak kezdeti nehézségek, például néhány vidéki helyszínre nem érkezett meg idejében a forint, illetve országos aprópénzhiány volt.[16]
 
Kezdetben hetente fizették ki a béreket, az árakat pedig központilag, az Országos Anyag és Árhivatal határozta meg. Hosszútávon a legfontosabb kérdés a forint stabilitása volt, ennek érdekében korlátozták a kibocsátható pénz mennyiségét, ami 1946 végéig legfeljebb 1 milliárd forint lehetett. Továbbá meghatározták 1 kg arany árát is, ami a forint bevezetésekor 13.210 forintot tett ki.[17] A stabilitást erősítette az is, hogy visszakaptuk a Magyar Nemzeti Bank aranyfedezetét, ami 32 millió dollárt ért.[18] Szintén ennek érdekében valutaváltási tilalmat vezettek be és szűkre szabták a felvehető hitel összegét is. A stabilizáció érdekében jegyrendszert vezettek be az alapvető élelmiszerekre, viszont az 1946-os aszály miatt nem sikerült elég élelmet felhalmozni a jegyek ellenértékeként, így a fejadagokat csökkentették.[19]  
 
A stabilitás érdekében szükség volt minél több mezőgazdasági terményre, így a parasztsághoz külön felhívással fordultak. Tildy Zoltán köztársasági elnök ennek érdekében nyílt levelet tett közzé a sajtóban: „bizalommal fordulok a magyar gazdák felé és felhívom valamennyiüket: minden tétovázás és halogatás nélkül tegyenek eleget beszolgáltatási kötelezettségüknek, még akkor is, ha az az érzésük, hogy most áldozatot hoznak.”[20]
 
Ezután további miniszterelnöki rendeletekben szabályozták a forintérték pénzlábát és aranyértékét, a használhatatlanná vált bankjegyek augusztus végéig való becserélését, valamint rendelet szabályozta az értékállóságát veszélyeztetőkkel szembeni büntető rendelkezéseket is.[21]
 
Ezen utóbbi rendeletek közül megtorló jellegük miatt kiemelkedik a 8400/1946. és a 8800/1946. M. E. rendelet. Az első a külföldi fizetőeszközökkel és különféle arannyal kapcsolatos letétbehelyezési és bejelentési kötelezettségeket írt elő, továbbá azok használatának, illetve elfogadásának szabályait tartalmazta. A rendelet gondatlanságból történő megsértés esetén 3 év fogházat, szándékosság esetén 10 év fegyházat, viszont ha „a cselekmény a közgazdaság érdekét súlyosan sértette vagy veszélyeztette”, akkor halálbüntetést is kiszabhatónak nyilvánított.[22] Hasonló szigorral sújtott le az azt megszegőkre a gazdasági rend büntetőjogi védelméről szóló 8800/1946. M. E. rendelet.[23] Ebben szabályozták azt, hogy ki követ el árdrágító visszaélést és közellátást veszélyeztető bűntettet. Mindkét esetben a büntetés mértékét legalább 5 évi börtönben határozták meg, amit különböző tényezők 10 évre súlyosbíthattak. Továbbá itt is volt lehetőség a halálbüntetés kiszabására, ha a cselekmény „a gazdasági rend érdekét súlyosan sértette”.[24]
 
A halálbüntetés lehetősége a példastatuálás szándékával és elrettentő céllal került bele a rendeletek szövegébe, amivel a kommunisták élni is akartak. Az MKP PB 1946. június 15-i ülésén a következők hangzottak el: „Elő kell készíteni a rendőrséget a stabilizáció biztosítását célzó intézkedések kijátszói elleni küzdelemre. […] Szakasits-csal és Bánnal[25] meg kell állapodni, hogy a legközelebbi két héten belül két–három nagy feketézőt fel kell akasztani.”[26] A korabeli kommunista sajtóban is teljes egyetértéssel találkozhatunk a halálbüntetést illetően: „az akasztófa lehet méltó büntetés ezek számára, mert az ilyen bűncselekmény százszor súlyosabb a gyilkosságnál és egyenlő a hazaárulással”.[27]
 
A propaganda hatására a pécsi munkások július 27-én akasztófát állítottak fel a város főterén a következő felirattal: „Aki a forintot a pengő sorsára akarja juttatni, azt a munkásság erre a fára fogja felhúzni.”[28] Népítéletre is sor került: Miskolcon két feketézéssel vádolt malomtulajdonost az internálótáborba szállítás közben a tömeg annyira megvert, hogy egyikük belehalt sérüléseibe.[29] Ezt már Rákosi is elítélte augusztusi rádióbeszédében. „Megértjük a spekulánsok és feketézők elleni elkeseredést, de a legsúlyosabban elítéljük azt a formát és módot, amelyben ez megnyilvánult. A forint ellenségeivel elbánik majd a demokrácia törvényes ereje.”[30]
 
Az új pénz védelme érdekében úgynevezett forintvédő bizottságokat alakítottak országszerte, valamint arra is buzdították az embereket, hogy jelentsék fel azt, aki a forint ellen bármit tesz. „Minden dolgozó […] alakuljon át gazdasági rendőrré, figyelje, hol bukkan elő a forint és a demokrácia ellen agitáló, suttogó, hangoskodó ellenség és nyomban csapjon le rá; adja át a legközelebbi rendőrnek”.[31] Egy másik cikkben konkrétan megnevezték a forint „potenciális ellenségeit”: „a levitézlett földbirtokosoknak, főszolgabíróknak, csendőrtiszteknek, leépített reakciós tisztviselőknek és a magas klérus egyes tagjainak nem tetszik a demokratikus rend […] természetesen ellenségei is a forintnak”.[32] A kommunista propagandának végül azt is sikerült elérnie, hogy a sajtóban Rákosit nevezték a forint apjának, nem az ezzel kapcsolatos miniszterelnöki rendeleteket kibocsátó Nagy Ferenc kisgazda kormányfőt.
 
A forint bevezetésével belső forgalmi funkciói helyreálltak és nagyban hozzájárult a gazdasági élet stabilizálásához, ugyanakkor konvertibilitása még jó ideig nem valósult meg, és az inflációt sem állította meg. Így 1949-re elvesztette kibocsátáskori értéke 40%-át.[33] A gazdasági élet talpra állításának terhét pedig a magyar lakosság még évtizedekig fizette a Rákosi-korszak beszolgáltatásai, jegyrendszere, padlássöprései és a Kádár-korszak alatti önkizsákmányolás formájában.
 
Felhasznált források
 
300.000 dolgozó előtt beszélt Rákosi elvtárs Miskolcon, Szabad Magyarország, 1946.07.23. 1. A forint sikere, Szabad Nép, 1946.06.06. 1.
 
A forint tervezete, Szegedi Kis Újság, 1946.07.19. 2.
 
A forint védelme, Szabad Nép, 1946.07.25. 1.
 
A forintkibocsátás menetrendje, Hajdú-Bihari Néplap, 1946.07.25. 4.
 
A köztársasági elnök felhívása a magyar gazdákhoz. Kis Újság, 1946.08.01. 3.
 
A magyar köztársaság kormányának 8.400/1046. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny, 1946.07.28. 2-3.
 
A magyar köztársaság kormányának 8.640/1946. M. E. számú rendelete, Magyar Közlöny, 1946.07.29. 1.
 
A magyar köztársaság kormányának 8.800/1946. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny, 1946.07.28. 5-7.
 
Agyonvertek a villamoson egy miskolci feketézőt, Dunántúli Népszava, 1946.08.01. 1.
 
Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938-1946. Múltunk, 2016/1. 160-206.
 
Gábor Péter: Hetvenéves a forint. Az új valuta születése numizmatikai szemszögből. In: Sed intelligere. Tanulmányok a 65 éves Gyarmati György tiszteletére. Szerk. Slachta Krisztina - Bánkuti Gábor - Vonyó József. Pécs, Kronosz, 2016.
 
Budapest dolgozóinak hatalmas tüntetése a forint mellett, Szabadság, 1946.07.27.1.
 
Kiss András: Ipari munkásság a hiperinflációban, Levéltári Közlemények, 2016. 139-156.
 
Leányfalusi Károly: A forint pénzrendszer rendeletei, rendelkezései (1946-1986) Az Érem, 1987/1. 21-27.
 
Meghalt a pengő – éljen a forint! Délmagyarország, 1946. 07. 28. 1.
 
Stabilizáció és akasztófa, Dunántúli Népszava, 1946. augusztus 1. 1.
 
Valuch Tibor: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből Magyarországon a második világháborútól az ezredfordulóig. Budapest, Napvilág, 2013.
 
[1] Gábor Péter: Hetvenéves a forint. Az új valuta születése numizmatikai szemszögből. In: Sed intelligere. Tanulmányok a 65 éves Gyarmati György tiszteletére. Szerk. Slachta Krisztina – Bánkuti Gábor – Vonyó József. Pécs, Kronosz, 2016, 229–235.
 
[2] Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946. Múltunk, 2016/1, 181.
 
[3] Uo. 160–206.
 
[4] Gábor Péter: Hetvenéves a forint. Az új valuta születése numizmatikai szemszögből. In: Sed intelligere. Tanulmányok a 65 éves Gyarmati György tiszteletére. Szerk. Slachta Krisztina – Bánkuti Gábor – Vonyó József. Pécs, Kronosz, 2016, 229–235.
 
[5] Valuch Tibor: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből Magyarországon a második világháborútól az ezredfordulóig. Budapest, Napvilág, 2013, 287.
 
[6] Kiss András: Ipari munkásság a hiperinflációban. Levéltári Közlemények, 2016, [139-156.] 146.
 
[7] 300.000 dolgozó előtt beszélt Rákosi elvtárs Miskolcon. Szabad Magyarország, 1946. 07. 23. 1.
 
[8] Budapest dolgozóinak hatalmas tüntetése a forint mellett. Szabadság, 1946. 07. 27.1.
 
[9] Botos i. m. 2016, 186–188.
 
[10] Kiss i. m. 2016, 139–156.
 
[11] Botos i. m. 2016, 194.
 
[12] A magyar köztársaság kormányának 8.640/1946. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny, 1946. 07. 29. 1.
 
[13] Meghalt a pengő – éljen a forint! Délmagyarország, 1946. 07. 28. 1.
 
[14] Uo.
 
[15] A forintkibocsátás menetrendje. Hajdú-Bihari Néplap, 1946. 07. 25. 4.
 
[16] A forint sikere. Szabad Nép, 1946.06.06. 1.
 
[17] Gábor i. m. 2016, 234.
 
[18] A forint tervezete, Szegedi Kis Újság, 1946.07.19. 2. 
 
[19] Valuch i. m. 2013, 287.
 
[20] A köztársasági elnök felhívása a magyar gazdákhoz. Kis Újság, 1946. 08. 01. 3.
 
[21] Leányfalusi Károly: A forint pénzrendszer rendeletei, rendelkezései, 1946–1986. Az Érem, 1987/1, 21–27.
 
[22] A magyar köztársaság kormányának 8.400/1046. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny, 1946. 07. 28. 2–3.
 
[23] Ez a rendelet képezte alapját a parasztság, az iparosok és a kereskedők ellen tömegesen megindított eljárásoknak, melyek pénz- vagy néhány éves börtönbüntetéssel zárultak. Nagyságrendjüket mutatja, hogy Nagy Imre amnesztiarendelete több mint 640 ezer embert mentesített az ilyen okokból kiszabott pénzbüntetések kifizetése alól.
 
[24] A magyar köztársaság kormányának 8.800/1946. M. E. számú rendelete. Magyar Közlöny, 1946. 07. 28. 5–7.
 
[25] Szakasits Árpád a Szociáldemokrata Párt főtitkára, míg Bán Antal szintén szociáldemokrata iparügyi miniszter volt.
 
[26] Kiss i. m. 2016, 140.
 
[27] Stabilizáció és akasztófa. Dunántúli Népszava, 1946. 08. 01. 1.
 
[28] Uo.
 
[29] Agyonvertek a villamoson egy miskolci feketézőt. Dunántúli Népszava, 1946. 08. 01. 1.
 
[30] A forint sikere… i. m. 1946, 1.
 
[31] Meghalt a pengő… i. m. 1946, 1.
 
[32] Uo.
 
[33] Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938-1946. Múltunk, 2016/1. 199-206.
 

Forrás: retorki.hu/olvasoszoba

(2023.08.01.)