Pedagógusok alkotótábora a lakiteleki Hungarikum Ligetben
2023. augusztus 14-én kezdetét vette a lakiteleki Hungarikum Ligetben a Pedagógus Képzőművészeti Alkotótábor.
Szappanos István festőművész, a tábor vezetője adott interjút a tábor jövőbeli céljairól:"Nagyon sok tehetség lappang rajztanárok között is, akik nem is a rajztanári pályán mozognak, de ott vannak a közelében. Lakitelek azért kedves számunkra, és ezt mondhatom a többiek nevében is, hogy nagyon szép inspiráló a táji környezet, az élő Tisza, a Holt-Tisza és tulajdonképpen a Hungarikum Liget is, mert olyan sok szép részlete van, ami sokszor kréta végre vagy ecset végre kerül. Én azt hiszem, hogy minden festőnél egy alapvető cél, hogy évről-évre a maga stílusában, amit képvisel tudjon növekedni, fejlődni. Itt van szerepe az én korrekciómnak és útmutatásomnak. Egymásra is nagyon jótékonyan hatnak ezek a festő növendékek, akik itt töltik a nyári szünidőt. Ami a legnagyobb kulturális haszna lesz az az, hogy az iskolában egészen más szinten fogunk tudni tanítani dolgozni és, ha így vesszük ez egy értékmegőrzés is. Pénteken lesz 13 órakor a záró kiállítás a Kölcsey Ház kiállító termében. Meggyőződésem, hogy ott látszódni fog amiről beszéltünk, a sokszínűség, az a fajta nyugalom ami jellemző ennek a tábornak a munkájára, és ez csak pozitívan hathat mindenkire, a környezetre is."
Kérjük, tekintse meg a táborról készült rövid összefoglaló videót a népfőiskola honlapján. Augusztus 18-án, pénteken pedig sok szeretettel várják a Kedves Olvasót 13 órától az alkotásokból készült kiállítás megnyitójára.
Forrás: nepfolakitelek.hu
(2023.08.17.)