Hitét és magyarságát megőrizni vágyó Zoboralja – Nyári zarándoklatok Nyitra vidékén

A felvidéki Nyitra vidéke, vagyis Zoboralja a legészakibb még összefüggő magyar nyelvsziget a Kárpát-medencében. E vidék, minden nehézség ellenére is, büszkén ápolja keresztény és magyar hagyományait.

 Két nagy búcsújárásról – a július 28-i, valamint augusztus 12–13-i zarándoklatról – adunk beszámolót főszervezőjük és ceremonáriusuk, Zeman István jóvoltából.
 
Július utolsó péntekén már húsz éve megrendezik Nyitrán a Szent László-emlékmisét, mégpedig arra a dombra épült és szent életű királyunknak szentelt templomban, ahol 1095. július 29-én visszaadta nemes, lovagi lelkét Teremtőjének. Zoboralja évről évre összesereglik e helyen, hogy sokszínű, gyönyörű népviseletében pompázva hálát adjon, kérjen és engeszteljen. Az idei zarándoklat mottója a következő volt: „Hogy Zoboralja magyarsága szeretetben és egységben megmaradjon.”
 
Az ünnepi főpapi szentmisét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be. „Család, közösség, imádság, az értekékért való kitartó harc – ez a négy kifejezés együtt alkot egy egészet, adja meg a családnak, közösségnek, Egyháznak, társadalomnak, nemzetnek a stabilitását” – emelte ki a főpásztor. Sík Sándor Ember című versét idézte: „Embernek lenni! / Csak embernek, semmi egyébnek, / De annak egésznek, épnek, / Föld-szülte földnek / És Isten-lehelte szépnek!”
 
„Hogy miben példakép Szent László számunkra? – folytatta a főpásztor. – Egész élete harc és küzdelem volt, tudta, mit akar, volt célja: továbbadni a Szent István-i örökséget a közösségekben, családokban, imádságban és a harcban. És talán soha nem volt ilyen nehéz megtartani a család, a hívő közösség egységét, mint napjainkban. S ezt csak Szent László harcias erejével, példája láttán vagyunk képesek megtenni a jelenben.”
 
„Ebben a harcban nagyon fontos, hogy a keresztény identitásunk megmaradjon. Az előttünk lévők tapasztalataiból okuljunk, küldetésünket komolyan vegyük, mert sok mindent újra kell gondolni. Édesapák, édesanyák, paptestvérek, bátorítalak titeket, hogy az igazi értekekért harcoljatok meg a végsőkig – buzdított a püspök. – Ebben a háborúban álló világban csak nekünk, keresztényeknek van igazi üzenetünk, igazi válaszunk, amelyet úgy hívnak, hogy testvériség, közösség, család.
 
Édesapák, édesanyák, nagyszülők, a legfontosabb, amire kérlek titeket, hogy szenteljetek elegendő időt gyermekeiteknek, unokáitoknak, mutassatok nekik utat, irányt és célt.
 
Szent László királyunknak is sokat kellett harcolnia, hogy magyar népe körében a krisztusi értékeket terjessze. Most rajtunk a sor, hogy megvívjuk a jó harcot, magunkért, családjainkért, egyházközségeinkért, nyelvünkért, kultúránkért, nemzetünkért. Óriási a mi feladatunk. Ne becsüljük le a gonosz erejét, de bátorság, a jó mindig képes legyőzni a rosszat!”
 
A következő nagy búcsújárásra Zoboralján a Nagyboldogasszonyhoz közel eső hétvégén, idén augusztus 12-én és 13-án került sor a nyitrai kálvárián, melynek múltja még Mátyás királyunk idejére nyúlik vissza. Az ünnepi szombati délutánon a szentmisét – csaknem nyolcszáz magyar zarándok körében – Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatta be. A zenei szolgálatot a Zoboralja több falvából érkező énekkarok teljesítették, és a kizárólag Zoboralja terméséből válogatott adományokat hozó fiatalok a vidék gyönyörű népviseletébe öltözve léptek az oltár elé.
 
Székely János püspök szentbeszédének középpontjában a következő gondolat állt: „Igent mondani Istennek!” Gondolatait pasztorációból eredő számos megható életpéldával tarkította, hogyan is mondhatunk igent az Úrnak fiatalként, házastársként, szülőként és betegségben és szenvedésben is, a Szűzanyától tanulva, akinek egész lénye egy hatalmas „igen” volt Istennek.
 
„Igent mondani Istennek azt jelenti, hogy igent mondok a gyermekáldásnak. Igent mondani Istennek azt jelenti, hogy védeni kell az életet a fogantatás pillanatától kezdve. Igent mondani Istennek azt jelenti, hogy elvezetem Istenhez a családot. A legnagyobb kincs, amit egy szülő gyermekének adhat, hogy példájával elvezeti őt Istenhez, mert csak Ő tudja teljesen betölteni az emberi szívet, semmi más. Megadtuk-e ezt a legnagyobb kincset gyermekeinknek, unokáinknak? Megvalljuk-e bátran hitünket a világ előtt, nem szégyelljük-e azt, továbbadjuk azt? – kérdezte a főpásztor. –
 
Isten nem azért áldott meg téged a hit ajándékával, hogy elrejtsd azt, hanem hogy légy világosság sokaknak!”
 
Hozzátette: „De igent mondani Istennek azt is jelenti, hogy újra és újra igent mondok a házastársamra, főleg, amikor kapcsolatunk mélyponton van, amikor kríziseken megyünk át. Meg kell tanulni hálával elfogadni azt a keveset is, amit a másik adni tud. És azt a keveset, amit én tudok adni a másiknak, azt pedig egész szívvel és örömmel kell adni. Ilyenkor jelenik meg Isten jóságos jelenléte még a sebzett házasságokban is.”
 
Majd a betegekhez és idősekhez is szólt a főpásztor: „Igent kell mondani Istennek a szenvedések idején is, a keresztek alatt, mint Mária, aki rendíthetetlenül ott állt Jézus keresztje alatt, és nem esett kétségbe. Egy lett az Úr Jézus áldozatával. Ne veszítsd el tehát hited fényét, tudd, hogy éppen a szenvedésben vagy legközelebb Istenhez.”
 
Másnap a vasárnapi magyar szentmisét Hegyi Péter érsekújvári káplán mutatta be. Ő arra kérte a zarándokokat, hogy „mint Szent István királyunk, mi is ajánljuk fel Máriának családjainkat és szívünket, mindazzal az örömmel és fájdalommal, ami csak bennünk lakozik. Engedjük meg, hogy Mária belépjen a mi életünkbe is, és ne engedjük, hogy egyedül térjen vissza Teremtőjéhez, hanem vigyen magával minket is hozzá. Tegyünk érte, hogy rajtunk keresztül másokban is elkezdődjék az Isten országa!” – bátorította az újra szép számban egybegyűlt magyar híveket a káplán.
 
A szentmisék után a magyar zarándokok Zeman István vezetésével közös keresztutat imádkoztak majd a Kálvária-hegyen gyönyörködtek a festői táj szépségében.
 
Forrás és fotó: Zeman István
 
Forrás: Magyar Kurír
(2023.08.19.)