A sikeres életmentés után hazaérkeztek a magyar barlangi mentők Törökországból
Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A mentőcsapat fogadásánál jelen volt Lőrincz Gábor a honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka, aki gratulált a magyar mentőcsapat rendkívüli teljesítményéhez.

Lőrincz Gábor hangsúlyozta: "a magyar honvédség mindig segít".
Nyerges Miklós a Magyar Barlangi Mentőszolgálat elnöke, aki személyesen vezette a nagyszabású nemzetközi mentőakciót elmondta, hogy az egyesületük fennállásának 60 éve alatt ilyen nagyszabású akcióban még nem vett részt. Hangsúlyozta, hogy önkénteseik szabadidejükben dolgoznak, semmilyen állami támogatásban nem részesülnek.
Elmondta azt is, hogy 12 nappal korábban reggelizés közben kapta a riasztást. Úgy fogalmazott, hogy szürreális volt a helyzet: "tőlünk több ezer kilométerre egy barlangban ezer méter mélyen valaki belsővérzésben szenved és azonnal küldjünk orvost a helyszínre".
Óriási szervező munka után az első csoport a TEK segítségével jutott a helyszínre, így a riasztástól számított 36 órán belül már lent voltak a sérültnél és elkezdték az ellátását - tette hozzá a mentőszolgálat elnöke.
A magyar csapat érkezése után három napon át még komoly mentőcsapat nem jelent meg, aztán érkezni kezdetek, különböző országokból, végül összesen mintegy kétszázan segítettek - hangzott el.
Zádor Zsófia a barlangi mentőszolgálat orvosa kulcsszerepet játszott a mentőakcióban. A sajtótájékoztatón elmondta, pontosan nem tudta milyen állapotban vár rá a bajbajutott kutató, ezért többféle scenárióval készült. Amikor leszállt a mélybe, a sérültet kivérzett állapotban találta, ezért transzfúziót alkalmazott, valószínűleg ez tartotta életben addig, hogy ki tudjon jönni segítséggel a barlangból. Később kiderült, hogy gyomorfekély okozta a sérült belső vérzését.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat egy héttel ezelőtt indult Törökországba, hogy dél-törökországi Morca-barlangból, 1040 méter mélyről kimentse a bajba került amerikai barlangkutatót.
A Törökországban sikeres mentést végrehajtó magyar orvosokból és barlangi mentőkből álló csapat a fogadásukon a Liszt Ferenc-repülőtéren 2023. szeptember 15-én. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai a dél-törökországi 1040 méter mély Morca-barlangból mentették ki Mark Dickey neves amerikai barlangászt, aki gyomorvérzés miatt súlyos, életveszélyes állapotba került. MTI/Mónus Márton
Forrás: mti.hu
(2023.09.15.)