Megölte a magyar édesanyát a román orvos, majd megőrült a börtönben – 30 évet kapott
2016. augusztus 31-én az akkor 54 éves román tüdőgyógyász főorvos, Dan S. egy biciklin átkerekezett a nyíregyházi R. családhoz, ahol hétéves ikergyermekeik előtt hidegvérrel fejbelőtte az ott élő Mária Valériát és Lászlót, majd elmenekült.

Az eset után Romániába szökött, és először az ott tiltott fegyverviselésért kapott büntetését töltötte le.
Bár az orvos ezután mindent elkövetett, hogy ne kerüljön Magyarországra, számításai nem jöttek be: pár éve már kiadták hazánknak, büntetését pedig jelenleg is itt tölti.
A Bors információi szerint a férfi rettegett Magyarországtól, ugyanis a fejébe vette, hogy hazánkban a biztos halál vár rá, és bántalmazni fogják. Biztos forrásból úgy tudjuk, hogy bár testvére a kinti börtönben is rendszeresen látogatta, rettegése valóságos elmeháborodottsággá fajult.
Cellatársaival szemben is ellenségesen viselkedett, olyannyira, hogy végül már senki nem tudta elviselni a férfit.
Lapunk úgy értesült, hogy a férfi hazánkba megromlott mentális állapotban érkezett, akkor pedig még jobban elborult, mikor a magyar rácsok közé került. Ekkor ugyan elismerte, hogy ő követte el a borzalmas tettet, azt azonban tagadta, hogy ezt előre kitervelte volna.
A vádlott beismerte a bűnösségét, de nem a vádiratban megadott módon, ugyanis azt tagadta, hogy az előre kitervelten és aljas indokból tette volna – mondta el a Borsnak az egyik tárgyalás után Molnár Dóra, a Nyíregyházi Törvényszék sajtótitkára.
A férfi a tiszalöki börtönben töltötte büntetését, tárgyalásaira is innen kapcsolták be. Egyik utolsó meghallgatásán látszólag megtörten kért bocsánatot a családtól.
„Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek veszteséget okoztam" – mondta akkor. Azonban amikor a bíró kimondta rá a 25 éves ítéletet, a férfi teljesen kiborult: felháborodottan a szavába vágott, és hazugnak nevezte a bírót, végül pedig enyhítésért folyamodott.
Számításai viszont ezek után sem jöttek be, a Debreceni Ítélőtábla ugyanis nemhogy csökkentette, hanem éppen hogy súlyosította az ítéletet:
„A vádlott elmeállapotára és beszámítási képességére vonatkozó bizonyítás felvételét követően a mai napon az ítéletet megváltoztatta, és az ügyészi állásponttal egyezően megállapította az aljas indokból elkövetést is mint minősítő körülményt" – közölte a Debreceni Fellebviteli Főügyászség. Hozzátették, hogy a gyilkosság a pár szakítása után két évvel történt, így az indok a bosszú és a megtorlás lehetett.
A végleges szakítás után két évvel és a sértettek közti házastársi életközösség helyreállítása, valamint emiatt a folyamatos sértetti visszautasítás ismeretében féltékenységre hivatkozni nem lehet, a vádlott cselekvőségének indítéka a társadalmilag is mélyen elítélendő ok, a visszautasítás miatti bosszú, megtorlás volt – szögezték le. A férfi így végül jogerősen 25 helyett 30 évet kapott.
Forrás: MH, baon.hu
(2023.09.15.)